Kapcsolat
H-1068 Budapest, Dózsa György út 86/b.
Tel.: (+36-1) 351-9483, (+36-1) 413-1924,
Fax: (+36-1) 351-9485
E-mail: hivatal@mgyk.hu Hivatali kapu: MGYK
KRID azonosító: 338169369(fu)
Web: www.mgyk.hu
Nyomtatható változat
2016. március 17.
Beszámoló az MGYK március 10-i elnökségi üléséről

A MGYK elnöksége 2016. március 10-én tartotta soron következő ülését a kamara székházában, Budapesten. Az ülést dr. Hankó Zoltán elnök vezette, az elnökségi tagok végig határozatképes számban voltak jelen.

Az ülésen elnöki meghívottként részt vett az OGYÉI főigazgató-helyettese, dr. Szolyák Tamás és dr. Pető Katalin gyógyszerész is. Beszámoló az MGYK március 10-i elnökségi üléséről A napirend elfogadása után dr. Hankó köszöntötte az OGYÉI főigazgató-helyettesét, aki rövid bemutatkozó előadást tartott. A gyógyszerek forgalomba hozatalának felügyelete és az étrend-kiegészítők is hozzá tartoznak – tájékoztatott. Kiemelte, fontosnak tartja a folyamatos párbeszédet kamarával és az iparral is. Részletesen szólt a kamara és az OGYÉI közötti egyre több területen megvalósuló együttműködésről és arról, hogy fontosnak tartja a kamara bővülő feladatvállalását, így pl. a képzés aktuális kihívásokhoz igazítása érdekében is. Miután az OGYÉI szerepét nemzetközi megvilágításban is a hallgatóság elé tárta, a fogyasztóvédelemi felelősségről – ezen belül az egészségvédelmi felelősségről – ejtett szót, kiemelve, hogy az OGYÉI hatóság ugyan, de szolgáltató is. A továbbiakban a jövőre vonatkozó terveiket ismertette: az elektronikus ügyintézés lehetőségének bővítése, nyitottabb kommunikáció, szorosabb együttműködés más intézményekkel stb.

Ezt követően a kamarai elnök adott tájékoztatást az előző elnökségi ülés óta eltelt időszak eseményeiről: Beszámolt az Ágazati Kollektív Szerződés előkészítő megbeszélés-sorozatáról. A Budapesti Szervezet elnökségi ülésén egyebek mellett szóba került a kamarai honlap átalakítása is. Az elmúlt hetekben egyeztetett dr. Nagy Szilárd, az OGYÉI főigazgató-helyettessel és dr. Pozsgay Csilla főigazgatóval is – a gyógyszertári ellenőrzések elgondolkodtató tapasztalatairól. A 2016-os egészségprogrammal kapcsolatos egyeztető megbeszélésen dr. Zalai Károly vett részt, aki röviden beszámolt az ott elhangzottakról.

Az elnök ez után konkrét esettel kapcsolatban elmondta, hogy a kamara strómanszerződéshez nem nyújt segítséget. Felhívta a figyelmet az ezzel kapcsolatos figyelmeztetésre is, amely a kamara honlapján olvasható. A szakgyógyszerész-képzésben dr. Sohajda Attila és dr. Hankó Zoltán tartott előadást a kamara színében. Ezt követően az Észak-Magyarországi regionális bál került szóba, dicsérve annak szervezését. A pécsi gyógyszerész kar megalakulásához kapcsolódó rendkívüli ünnepi tanácsülésén dr. Hankó képviselte a Kamarát. Beszámoló az MGYK március 10-i elnökségi üléséről A Könyvelők Fórum soron következő megbeszélésén a vándorgyűléssel kapcsolatos előkészületek történtek meg – hangzott el.

A Népjóléti Bizottság alelnöke a magisztrális alapanyag-ellátás ügyében dr. Brezanóczy Ferenccel és dr. Hankóval egyeztetett. A Than Károly ösztöndíjra idén jelentkező 15 pályázó mindegyike eredményesen pályázott. Az elnök beszámolt arról is, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom megkeresésére megbeszélést tartottak a gyógyszerészet helyzetéről a kamara hivatalában.

A tájékoztató további részéből kiderült, hogy megtörtént a megyei elnökök értekezletének soron következő ülése, ahol a kamarai elnök is részt vett. A Háziorvosi Napok szervezőivel egyeztetés folyt a rendezvénnyel kapcsolatban, ahová április 8-ra közös fórumbeszélgetésre hívták a kamara képviselőit. A Magyar Egészségügyi Társaság elnökségi ülésén dr. Hankó képviselte a kamarát, ahol a MET és a szakmai kamarák együttműködési lehetőségeit tekintették át. A soron következő közös fellépésre a MET április 30-i konferenciáján kerül sor. Informatikai szimpóziumot szervezett a kamara, ahol az e-recept bevezetésének, az OEP új elszámoló rendszerének, illetve az egyedi dobozazonosítóknak a kérdéskörét járták körbe. Az elnök kiemelte, hogy a kamara „jó időben, jó módon mozdult” azzal, hogy elindította az egyes hatóságok közötti egyeztetéseket az EESZT bevezetésével kapcsolatban. 

A beszámoló végeztével említést tett a Kommunikációs Bizottság munkájáról. Szólt a Szakmai Kollégium újraalakulásáról, illetve a GVH honlapján megjelent határozatról, miszerint engedélyezték a Novodata eladását egy német cégnek. Az ezzel kapcsolatos kamarai álláspont a honlapon is megtalálható – hívta fel a figyelmet. Ezt követően dr. Horváth-Sziklai Attila számolt be az OGYÉI-től megküldött, a gyógyszertárak létesítésével és működtetésével kapcsolatos határozatokról.

Beszámoló az MGYK március 10-i elnökségi üléséről A döntéshozatalt igénylő napirendi pontok közül elsőként a dr. Pető Katalin által készített, a gyógyszertári helyettesítésről szóló felmérés, illetve az ezzel kapcsolatos előterjesztés került szóba. Az elnökség tagjai egyetértettek abban, hogy a kamara honlapján kidolgozásra kerüljön egy olyan felület, amelyen a helyettesítő gyógyszerészek elérhetőségei, illetve a helyettesítő gyógyszerészt kereső személyi jogos gyógyszerészek igényei megtalálhatók. A következő téma a küldöttközgyűlési előterjesztések véglegesítése volt: a kamara gazdálkodásának, a kamarai tagdíj- és az Alapszabály módosításának megvitatása után az elnökség felkérte az elnököt a szükséges előterjesztések előkészítésére. Ezt követően beszámoló hangzott el a 2016. évi vándorgyűlés előkészítéséről. Az „Együttműködési megállapodása biztonságos étrend-kiegészítők forgalmazása érdekében” című előterjesztés volt a következő, ennek tárgyalása után az elnökség felhatalmazta az elnököt a megállapodás aláírására és az ezzel kapcsolatos feladatok megszervezésére. Ez után gyógyszertári bankkártya elfogadási együttműködési megállapodás, a Vodafone-nal flotta együttműködési megállapodás, valamint a Cartis Flottakezelő KFt. és az MGYK közötti együttműködési megállapodás megkötéséről szóló előterjesztések következtek. Ezek megvitatása után az elnökség egyetértett a tervezett megállapodások aláírásával.

mgyk.hu

2018-2024 © MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA
hírlevél