Kapcsolat
H-1068 Budapest, Dózsa György út 86/b.
Tel.: (+36-1) 351-9483, (+36-1) 413-1924,
Fax: (+36-1) 351-9485
E-mail: hivatal@mgyk.hu Hivatali kapu: MGYK
KRID azonosító: 338169369(fu)
Web: www.mgyk.hu
Nyomtatható változat
2014. október 20.
A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöksége 2014. október 16-án tartotta soron következő elnökségi ülését – mgyk.hu

A Magyar Gyógyszerészi Kamara (továbbiakban Kamara) elnöksége 2014. október 16-án tartotta soron következő ülését a Kamara Dózsa György úti székházában, Budapesten.
Az ülést dr. Hankó Zoltán elnök vezette, az elnökségi tagok határozatképes számban voltak jelen. 

A meghirdetett napirend elfogadása után dr. Hankó Zoltán az előző elnökségi ülés óta történt eseményekről adott tájékoztatást. Kiemelten foglalkozott az Uniós Bizottság által kezdeményezett kötelezettségszegési eljárással. Mint mondta, az előzmények ismeretében erre számítani lehetett, tavaly tavasz óta ugyanis ún. pilot eljárás keretében vizsgálta a Bizottság a hazai szabályozást. Az ügy hátterében hazai feljelentők állnak, feltehetően azok, akik korábban az Alkotmánybíróságnál és az Európai Emberi Jogok Bíróságánál is eljárást kezdeményeztek – eredménytelenül. Néhány feljelentő szerepvállalását az ügyben megdöbbentőnek nevezte és utalt arra, hogy az előzményekkel részletesen foglalkozott a Kamara honlapján 2014. augusztus 9-én megjelent „Hogyan tovább gyógyszerészet – a tulajdonosi programról” c. írásban is. Ugyanakkor megnyugtató, hogy a kormány képviselői a kötelezettségszegési eljárás indításának napján közleményben tudatták: nem értenek egyet az eljárással és megvédik a patikapiaci szabályozást.

Az elmúlt napokban közzétették a Kamara új 12 pontját, amely az elkövetkező évek kamarai programvázlatának tekinthető. Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a dokumentumot a gyógyszerészekkel meg kell ismertetni és fontos, hogy igazi cselekvési programmá váljon.

Az étrend-kiegészítők forgalmazásának feltételeiről egyeztetés volt a MAGYOSZ-ban, ahol a MAGYOSZ igazgatóján és a kamara képviselőin túl jelen voltak a MÉKISZ és a nagykereskedők szövetségének vezető képviselői. Ugyanis a „Hogyan tovább gyógyszerészet – az étrend-kiegészítőkkel” c. elemzés kamarai honlapon történt augusztusi közzétételét követően, a MÉKISZ és a nagykereskedők között egyeztetés indult arról, hogy a gyógyszertáraknak a termékminőséget illetően milyen garanciát lehet nyújtani. Körvonalazódott egy eljárásrend, amellyel a Kamara egyetért. A rendszer bevezetésének és működésének feltételeiről a tervek szerint az egyeztetésen résztvevő szervezetek szerződésben állapodnak meg, a megkötését megelőzően azonban a hatóságok jóváhagyását is meg kívánják szerezni. Az elnök kiemelte, hogy az egységes étrend-kiegészítő adatbázis bevezetése és a termékminőség garantálása ezen a területen nagy előrelépést eredményezhet.

Az október 1-i vaklicithez kapcsolódóan a Kamara a racionális készletgazdálkodást elősegítő és a készletátértékelési veszteséget minimalizáló segítséget nyújtott a gyógyszertáraknak. Ez a munka eredményes volt.

Október 2-án került sor az egészségügyi szakújságírókkal megtartott „szokásosnak mondható” háttérbeszélgetésre, amelynek apropójául a 2013. évi mérlegadatok bemutatása és elemzése szolgált. A beszélgetés kapcsán megjelent MTI hírt és sajtóvisszhangot kiegészítve, október 6-án publikálásra került dr. Sohajda Attila alelnök témában írt elemzése is. Az elnök megállapította: a 2011-es mérlegadatok az addig folyamatosan mélyülő válságból kivezető úton trendfordulót jeleztek, a 2012-es adatok alapján megállapítható volt, hogy az új modell gazdaságilag racionálisabb, a 2013-as adatok pedig a stabilizáció elindulását igazolják.

Az OEP vezető munkatársaival volt egyeztetés a gyógyszertári korrekció szabályairól. Az ajánlás tervezetét az elnökség véglegesíti és az OEP ennek figyelembe vételével teszi közzé.

Október 3-án, Lóránt Károly közgazdász volt a „táltosképző” előadója. Küszöbön a Magyar Állami Operaházzal kötendő megállapodás aláírása. A megállapodásnak köszönhetően a kamarai tagok és családtagjaik, munkatársaik, kedvezményes jegyárakon nézhetik az Opera és az Erkel színház előadásait. Kialakításra kerül a Patikus Bérlet is.

A képzés, továbbképzés, szakképzés reformjának témakörét, soron következő második ülésén tárgyalta az elnökség, a mostani előterjesztést prof. dr. Perjési Pál az MGYK Oktatási Állandó Bizottsága elnöke készítette. Az előterjesztés kapcsán élénk eszmecsere bontakozott ki. A vita zárásaként az elnök megjegyezte, hogy még a megoldandó problémák összegyűjtésénél tartunk, a határozathozatal során az elnökség pedig felkérte a Kamara gazdasági és szakmai munkabizottságát, ipari állandó bizottságát és kórházi szervezetét, hogy saját szakterületük szempontjait figyelembe véve tekintsék át a témát és javaslataikat tárják az elnökség elé.

Dr. Zalai Károly főtitkár ismertette a Kamara 2015. évi költségvetésének terveit. A tervezéskor a jövő évi tisztújítás költségei mellett a kis taglétszámú területi szervezetek iroda-fenntartási problémáira is figyelemmel kell lenni. Az elnökség felhatalmazta a főtitkárt, hogy a vitában elhangzottak figyelembe vételével korrigált tervezetet terjessze a küldöttközgyűlés elé.

A legutóbbi elnökségi ülés délutánján volt a gyógyszertári ügyelettel foglalkozó miniszimpózium. Az ennek megállapításait figyelembe vevő korrigált szakmai koncepciót dr. Sohajda Attila alelnök és dr. Brezanóczy Ferenc, a Szakmai Munkabizottság elnöke terjesztette az elnökség elé. Az elnökségi ülésen elhangzottak és az írásbeli észrevételek figyelembe vételével a dokumentumot az elnökség rövidesen véglegesíti.

Az elnökségi ülést követően közvetlenül került sor a gyógyszertári adatbányászattal foglalkozó miniszimpóziumra az elnökség és a területi szervezetek elnökeinek részvételével az EGIS Gyógyszergyár Tudományos és Technológiai Központjában. Erről önálló beszámoló készül. Az elnökségi ülés záró momentumaként bejelentésre került, hogy a „Hogyan tovább gyógyszerészet?” sorozat keretében a következő miniszimpóziumon a franchise kérdéskörét járják körül.

 

mgyk.hu

2018-2024 © MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA
hírlevél