Kapcsolat
H-1068 Budapest, Dózsa György út 86/b.
Tel.: (+36-1) 351-9483, (+36-1) 413-1924,
Fax: (+36-1) 351-9485
E-mail: hivatal@mgyk.hu Hivatali kapu: MGYK
KRID azonosító: 338169369(fu)
Web: www.mgyk.hu
Nyomtatható változat
2017. május 27.
Hogyan tovább? – Pre-Patikanap az Egisben

A tavalyi Patikanap méltó lezárásaként az MGYK I. Pre-Patikanapi Fórum néven összejövetelt tartott, ahol az elmúlt időszak tapasztalatainak összegzése mellett az elkövetkező időszak patikanapi rendezvényeinek szakmai irányvonalát is megvitatták.

A 2016 júniusától 2017 júniusáig tartó XIII. patikanapi rendezvénysorozat témája a házi patika volt. A program lezárásaként a Magyar Gyógyszerészi Kamara pre-patikanapi fórumot tartott május 24-én az EGIS Tudományos és Technológiai Központjában, a tavalyi országos megnyitó helyszínén.

Hogyan tovább? – Pre-Patikanap az EgisbenA rendezvény a vendéglátók üdvözlése után dr. Hankó Zoltán kamarai elnök köszöntő szavaival vette kezdetét, aki elmondta, a patikanapok programja elérkezett egy olyan pontig, amikor az elmúlt években elért eredményeket számba kell venni és a tapasztalatokat meg kell vitatni. Már az idei programban is, de az azt követő időszakban erre az összegzésre mindenképpen szükség van.

Bevezető szavai után a „Gyógyszerészek a népegészségügyi programokban” című előadásában visszaemlékezést nyújtott a korábbi évek rendezvényeiről. „Sok mindent próbáltunk” mondta. Kezdetben a gyógyszerészek magukat mutatták be, majd a szolgáltatások, például a gyógyszerészi gondozás ismertetése következett, az elmúlt években pedig a patikanapi rendezvényekkel egyre inkább a népegészségügyi programok irányába mozdultak el. Az előadásokat követő fórumra gondolatébresztőnek szánt előadásában részletesen is kitért az egyes évek patikanapi aktivitásaira, azok elvi alapjaira, a szakmai kapcsolatépítésre a gyógyszertár, a gyógyszerész és a betegek között, valamint a prevenció és a tájékoztatás fontosságára.

 

Ezt követően dr. Páll Gabriella házi gyermekorvos a „Gyermekgyógyászati készítmények a házi patikában” című előadásában emlékeztetett arra, hogy a tavalyi Patikanap feladata volt, hogy a Kamara Kompetenciafejlesztési Munkabizottsága dolgozzon ki egy ajánlást a házi patikákra, amiben a gyermekgyógyászati készítmények is szerepeltek. Az ajánlás elkészült és időközben a Gyógyszerészi Hírlapban közzétételre került. Előadása első részében a gyermekgyógyászat néhány kérdést emelte ki, majd rátért a következő témájára: Hogyan válasszuk ki a házi patika gyermekgyógyászati készítményeit. Részletesen ismertette, hogy melyek ezek, és rátért a választás szempontjaira is az egyes gyermekkorban gyakran előforduló megbetegedések – légúti fertőzések, hasmenés stb. – szempontjából. Ezt követően az utazásokra összeállított házi patikákról ejtett szót, végezetül saját tapasztalatai alapján hangsúlyozta a házi patikák ellenőrzésének fontosságát.

Dr. Somogyi Orsolya (SE GYTK) az „Egyéni egészségtervezés a magyarországi gyógyszertárakban” című előadásával, mint mondta, a prevenciós jelentőségű gyógyszerészi kompetenciák fejlesztéséhez akar hozzájárulni, elsősorban a közvetlen gyógyszerellátást biztosító gyógyszertárakban. Az első részben az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos gyógyszerészi tanácsadás fontosságára hívta fel a figyelmet, a másodikban pedig a gyógyszertári egyéni egészségtervezést és a gyógyszerészi egészség-tanácsadást, mint egy szolgáltatás lehetőségét állította fókuszba. Ez utóbbival kapcsolatban beszámolt egy 2015-ös TÁMOP program keretében elvégzett Heves megyei kérdőíves felmérésről, amit 16 közforgalmú gyógyszertárban 483 fő megkérdezésével végeztek. Ennek értékeléseként egyebek mellett elmondta, az általuk kidolgozott szoftver segítség lehet a minőségi egészség-tanácsadáshoz. A páciensek is hasznosnak találták, igényelték a 6 hónapos nyomon követés során kapott szolgáltatásokat, de kiderült az is, a gyógyszerészek alkalmasak ennek a feladatnak az elvégzésére.

Az utolsó előadó dr. Hankó Balázs, a Semmelweis Egyetem főgyógyszerésze volt, aki „A házi patikák gyógyszerészi felülvizsgálata – a 2016-os Patikanap szakmai programjának értékelése” című előadásában a tavalyi Patikanaptól az ideiig eltelt év házi patikákkal kapcsolatos tapasztalatairól, ennek az idei évre való feladatairól számolt be. Ismertette a „Házi patika – házi praktika” című tavaly összeállított javaslatokat, valamint kitért arra, hogy miért erre a témára esett a választás, mi volt a lényege, és hogy kell-e változtatni arra. A téma fontosságát hangsúlyozva megjegyezte, 2015-ben 264 tonna gyógyszerhulladékot gyűjtöttek be a gyógyszertárak. A program jelentőségével kapcsolatban említésre került az egyes gyógyszerek interakciós kockázatáról szóló információszerzés, a gyógyszer- és a betegbiztonság, valamint az adherencia is. A jövőre vonatkozóan kifejtette, a házi patikákkal kapcsolatban tavaly kidolgozott 12 pontban minden információ rendelkezésre áll, ebből lehet tovább építkezni, de ugyanakkor a gyakorlati hasznára még várakozni kell. A változás érdekében a gyógyszerészeknek „masszívabban kell mindenhol jelen lenni és aktívabban kell megnyilvánulni” – javasolta.

A négy vitaindító után következett a fórum, amelynek nem titkolt célja – ahogy dr. Hankó elmondta –, hogy az elkövetkező évek patikanapi irányait, illetve az ehhez kapcsolódó programokat elkezdjék végiggondolni. Ehhez össze kell gyűjteni az eddigi tapasztalatokat, új eljárásrenden, új módszeren kell gondolkodni. A hozzászólók több irányból is megközelítették a kérdést, majd összefoglalásként dr. Hankó elmondta, a közös gondolkodás segített a jövő terveinek kialakításában. Egyetértettek abban, hogy szükség van a Patikanapokra, ugyanakkor szükséges a program továbbfejlesztése, ami új értelmet, új dimenziót adhat az eddigieknek. Az új, működésképes struktúrához azonban a szakmai programokért felelős személyeket kell találni, akik folyamatosan koordinálják a két patikanap közötti eseményeket és biztosítani kell a forrásokat is.

mgyk.gyh 

Hogyan tovább? – Pre-Patikanap az EgisbenHogyan tovább? – Pre-Patikanap az EgisbenHogyan tovább? – Pre-Patikanap az EgisbenHogyan tovább? – Pre-Patikanap az EgisbenHogyan tovább? – Pre-Patikanap az Egisben

2018-2024 © MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA
hírlevél