Kapcsolat
H-1068 Budapest, Dózsa György út 86/b.
Tel.: (+36-1) 351-9483, (+36-1) 413-1924,
Fax: (+36-1) 351-9485
E-mail: hivatal@mgyk.hu Hivatali kapu: MGYK
KRID azonosító: 338169369(fu)
Web: www.mgyk.hu
Nyomtatható változat
2015. április 25.
Jók a visszajelzések – mgyk.hu

A Vándorgyűlés végeztével dr. Hankó Zoltán kamarai elnökkel beszélgettünk, akivel a rendezvényt megelőzően is készítettünk interjút a várakozásairól, most pedig az összejövetel összegzésére kértük. (A rendezvény egyes programjairól szóló részletes beszámolóinkat nyomon követhették honlapunkon.)

 

– Kezdjük a végén! A Vándorgyűlés szombat esti záróbeszédében Ön azoknak a meghívott vendégeknek és a kamara tevékenységét jól ismerő kívülállóknak a véleményét idézte, akik szerint mára professzionálissá vált a kamara szakmai érdekvédelmi munkája. Ön is így látja? Ezt jelzi esetleg a Vándorgyűlés is?

– Azoknak a kívülállóknak a véleményét idéztem, akik ismerik az eredményeinket és talán más szervezetekével is össze tudják hasonlítani a munkánkat. Örülök, hogy egyre többször hallok ilyen véleményeket, de megtanultam, hogy gyököt kell vonni a dicséretből és mértéktartással kell kezelni azt is, ha ekéznek. Tény azonban, hogy a konferencia elején még nem gondoltam, hogy ezt a végén elmondhatom. Az ilyenkor kimondott szónak ugyanis súlya van és nem beszélhet a levegőbe az ember. Azonban ennek nem az volt a fő üzenete, hogy a szakmai érdekvédelmi tevékenységünket egyre többen ítélik meg pozitívan, hanem az, hogy legalább ilyenné kell válni a szakmai önkormányzati munkánknak is. Ehhez az alapok már megvannak és ezt a vándorgyűlés megmutatta, de ez a tevékenységünk csak akkor válhat „professzionálissá”, ha a területi szervezetek is érdemben be tudnak kapcsolódni ebbe a munkába. A régió négy megyei elnökének a beszámolója alapján ez reális elvárás.

– Mit tekint a professzionalitás kritériumának?

– Egyrészt az eredményességet, amihez persze reális célokat kell kitűzni és ezeknek meg is kell valósulni, másfelől a szervezeti munka pontosságát, megbízhatóságát, a vállalt feladatok elvégzését, a szabályok és eljárásrendek betartását, az eltérő elképzelések közötti szintézis megvalósítását. A szakmai önkormányzati munkánkban ennek még az elején járunk.

– Bár a hivatalos programokban nem esett szó a Kamara szerepéről, úgy tudni, a szünetekben és a beszélgetésekben igencsak szóba került ez a téma.

– Igen, sőt a vasárnap délelőtti táltosképző összejövetelnek is a kamara mérlegre tétele volt az egyik központi témája. Persze ezen túl is voltak olyan témák, amelyekre az előadások során nem tértünk ki kellő mélységben, azonban mégis szóba kerültek. Ilyen volt például az ügyeleti szabályozás kérdése, amelyről az első egyeztetés az államtitkárságon a vándorgyűlés előtti napon volt és most hétfőn (április 27-én – a szerk.) ülünk le először a Hálózati Gyógyszertárak Szövetségével egy egyeztetésre. A kamara ügyeleti koncepcióját egyébként a vándorgyűlés résztvevőinek készített kis füzetben is megjelentettük. Aztán előjött a beosztott gyógyszerészek témája is. Sokan úgy gondolják, hogy a kamara nem foglalkozik velük, ez azonban nem igaz. Sok olyan intézkedés történt az elmúlt években, ami kifejezetten az ő érdeküket szolgálja és minden döntésünket megelőzően mérlegeljük, hogy milyen hatással lesz rájuk. Ilyen például a gyógyszerészi kompetenciák fejlesztése, így a gondozás, a helyettesítés vagy a gyógyszerbiztonsági validálás, ami nemcsak a szakmai kiteljesedésüket segíti, hanem a munkaerő-piaci helyzetüket is stabilizálja a szakasszisztensekkel szemben. Hasonló hatása van a létszámrendeletnek is. Nem feledkeztünk el róluk pl. az MKB biztosítóval kötött megállapodás, vagy a MOL és az UniCredit szerződés megkötésekor sem, és ez így lesz az előkészítés alatt lévő megállapodásainknál is. Azonban a kamara ugyanúgy nem szakszervezet, mint ahogy nem lehet egy munkaadói érdekvédelmi szövetség sem. A Kamarának elsődlegesen továbbra is a gyógyszerészi kompetenciákhoz fűződő területeken kell az alkalmazott gyógyszerészek érdekeit képviselni, másfelől pedig meg kell teremtenünk a megfelelő foglalkoztatási feltételek és a tulajdonlás lehetőségét is.

– Melyek voltak azok a témák, amelyekkel az előadások is foglalkoztak, és egyfajta összegzését adták az elmúlt év munkájának?

– Az elmúlt év munkájának rövid összegzését én végeztem el, a többi előadás pedig elsősorban azokat a témákat mutatta be, amelyekben elkezdtük a munkát, de még végleges kamarai álláspontot és ehhez kapcsolódó cselekvési programot nem alakítottunk ki. Említhetem a franchise-zal kapcsolatos munkát, amelyről objektív képet nyújtott dr. Sohajda Attila alelnök úr. Említhetem például az adatbányászat kérdését is, amelyet dr. Horváth-Sziklai Attila mutatott be. Itt három szempontot mindenképpen érvényesíteni kell: minden gyógyszerpiaci szereplő olcsón juthasson hozzá a neki szükséges valid adatokhoz, a kiszállítási kedvezmény alapja ne a gyógyszertár adatszolgáltatásához legyen kötve és a gyógyszerésznek legyen garanciája arra, hogy a tudta és beleegyezése nélkül a gyógyszertárból sehová nem kerülhet semmilyen adat. A célkitűzéseket elfogadtuk, az előadás már a hogyanra kereste a választ. Bemutatkozott a Könyvelők fóruma is, amelyet azért hoztunk létre, hogy segítséget nyújtsunk a gyógyszerészeknek a gazdálkodással és pénzügyekkel kapcsolatos tudnivalók megismeréséhez. Nékám Kristóf professzor úr a gyógyszertárak népegészségügyi programokba való bekapcsolódásának egyik területét mutatta be és a tudós alaposságával igazolta, hogy az allergiás megbetegedések megelőzésében és kezelésében a gyógyszerész miért lehet hatékony partner. A visszajelzések szerint az irány jó csakúgy, mint a bankokkal való kapcsolat alakulása is. Bátori Zsolt a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója beszámolt arról, hogy a kamarával együttműködési megállapodás körvonalazódik, amely egy évek óta húzódó konfliktus végére tehet pontot. Szó volt a képzési reform szükségességéről, erről Soós Gyöngyvér professzor asszony és dr. Brezanóczy Ferenc a szakmai munkabizottságunk elnöke is elmondta a véleményét. Úgy tűnik, hogy a Kamara és az MGYT álláspontja összehangolható lesz. És még a pénteki napon hallgathattuk meg azt a beszámolót, amely az önkormányzati kapcsolatépítés jelenlegi állásáról szólt. Bemutattuk tehát azokat a területeket, amelyeken a kamarában intenzív munka folyik. Ezeket a résztvevők támogatják, ilyen szempontból a vándorgyűlés betöltötte a feladatát. Örülök, hogy a vándorgyűlés nemcsak az elmúlt egy év, hanem az elkövetkező időszak fő irányait is visszaigazolta.

– A konferenciáik sorában új elem volt a fiatalok helyzetbehozása. Nemcsak egy előadás szólt róluk, hanem a teljes vasárnap délelőtti program, a Táltosképző nevű rendezvénysorozatuk soron következő összejövetelének kihelyezésével.

– A fiatalok rendezvényen való részvételének az elősegítését fontos feladatunknak tekintettük. Eljutottunk odáig – és elsősorban a képviselőik szívósságának köszönhetően -, hogy a regisztrációs díjból ötven százalék kedvezményt kaptak a 35 év alattiak, és további 25 százalékot azok, akik a Táltosképzőre is járnak. Szép számmal vettek részt a konferencián és konstruktívan tették a dolgukat. Gutay Tibor egy jól felépített, őszinte előadásban mutatta be a fiatalok helyzetét a kamarán belül, vasárnap délelőtt pedig egy megállapodás is született: a fiatalok összeállítanak egy problématérképet, ami alapján egy cselekvési program készül majd arra vonatkozólag, hogyan lehet őket helyzetbe hozni. A programot ők készítik el, a Kamara pedig a megfelelő szervezeti keretet fogja biztosítani a végrehajtásához.

– Mit gondol, eljut-e a rendezvény üzenete a kb. nyolcezer gyógyszerészhez, vagy az itt elhangzottakról csupán pár száz kolléga értesül?

Nem tudom. A vándorgyűlések nem demonstrációs célú rendezvények, hanem a műhelymunka a feladatuk. Olyan műhelyként kezelem ezeket, ahol kötöttségektől mentesen – ami például egy elnökségi ülésen, vagy egy küldöttközgyűlésen szükségszerűen megvan – és formai követelmények nélkül lehet beszélgetni a Kamaráért és a szakmáért felelősséget érző emberekkel. Ennek a hasznát a kamara munkájában remélem. Ezzel együtt jó lenne, ha hatékonyabb lenne a kommunikációnk és minél több gyógyszerész értesülne arról, hogy milyen munkát végeztünk. Ez amiatt is fontos lenne, mert azok, akik a kamarát folyamatosan kritizálják, vagy akik a kamara céljaival ellentétes célokért dolgoznak, a gyógyszerészet kommunikációs erőterében folyamatosan jelen vannak és nem bánnak velünk kesztyűs kézzel.

– Egerben tartották az országos elnökség ülését is, ahol Ön egy javaslattal állt elő…

– Az elnökségi ülés fő napirendi pontja az alapszabály módosítás előkészítése volt. Ez úgyszólván kötelező feladat, ugyanis január elsejétől megváltoztak a kamarai törvény választási minimum kritériumai. A részleteket az alapszabályban és a választási szabályzatban rögzíteni kell.  Mivel az alapszabály módosításra a májusi küldöttközgyűlés hivatott, ezért az azt megelőző utolsó olyan lehetőség volt Egerben, amikor a kamara országos elnöksége és a területi szervezetek vezetői is összehívhatók voltak, és a javaslatot mindenkivel végig lehetett beszélni. Úgy látom, sikerült konszenzusra jutni az elveket és a szövegezést illetően is. Sajnálom, hogy ebben a munkában nem vett részt sem Tolna, sem Vas megye kamarai vezetése, a többi területi szervezet azonban kivétel nélkül biztosította a képviseletét.  Ami pedig a javaslatomat illeti, ez egy régi téma. Azt javasolom, hogy az új alapszabály szerint megválasztandó tisztségviselők egy meghatározott köre a választói előtt legyen köteles nyilatkozatot enni, hogy vállalt feladatait elvégzi, betartja a szabályokat, és a Kamara alapszabályában rögzített célkitűzéseket magára nézve kötelezőnek tartja. Sok garanciális elem beépült már a kamara törvényébe és alapszabályába, de azt gondolom, eljött az idő, hogy a vezetőit megválasztó gyógyszerészeknek is legyen garanciájuk arra, hogy akit megválasztottak, olyan legitim célokért dolgozik, amelyeket a Kamara legmagasabb döntéshozó testülete fogadott el. A javaslatot konszenzussal támogatták a jelenlévők.

– Ejtsünk néhány szót a rendezésről is, esetleg volt olyan, amivel elégedetlenek voltak, és legközelebb máshogy csinálnák?

– Az előadások tervezett idejét nagyjából sikerült tartani, nem voltak komoly csúszások. A területi szervezetek közül 18 folyamatosan biztosította a képviseletét és ez jó arány. A helyszínválasztással kapcsolatban az előkészítés során voltak viták, azonban a helyszín végül alkalmas volt a konferenciára. Azt azért említeni kell, hogy az éttermi férőhelyek száma kevés volt, és ha például szombat délben rosszabb az idő és nem lehet az udvaron is asztalhoz ülni, nem tudom, hogyan oldottuk volna meg egy óra alatt az ebédet. Hiányoltam továbbá a kiállítókat is a rendezvényről, talán ezt is jobban lehetett volna menedzselni.

Ilyenkor a vendégek véleményére is figyelni kell. Nékám Kristóf professzor úr a konferencia másnapján írt levelet, melyben úgy fogalmazott, hogy nagyon jól összefogott, együttgondolkodó csapatot ismert meg a kamarai rendezvényen. Soós Gyöngyvér professzor asszony, aki általában kritikusan alkot véleményt, de mindig oda kell figyelni arra amit mond, úgy értékelt, hogy a konstruktivitás dominált. Bátori Zsolt főigazgató úr pedig azzal búcsúzott, hogy egy felelősen gondolkodó társasággal találkozott Egerben.

– Hogy érzi, a konferencia elérte a célját, és a „hogyan tovább” kérdésre is választ kaptak?

– Nem vagyok elégedetlen, szakmapolitikailag rendben volt a rendezvény. Szerettem volna, hogy összegzését adjuk annak, ami Sümegtől mostanáig történt, a programalkotás, a kapcsolatépítés és más szempontok alapján. Vajon kibírják-e a történtek a vándorgyűlés kritikáját? Nézzük meg, az új 12 pontban melyek azok az elemek, ahol már érdemi előrelépés történt és melyek azok, ahol már elkezdődött a munka, de értelemszerűen még nem lehet eredmény. Ezeket mutassuk be és vitassuk meg, hogy mit tettünk eddig és jók-e az irányok. A témákról lehetőség volt személyes beszélgetésekre, és az előadások fogadtatása is egyértelműen jelezte, hogy olyan témák kerültek terítékre, amelyekkel foglalkozni kell. A bemutatott megoldási irányokat elfogadták a résztvevők. Igaz, hogy ezek nem formalizált döntések, de alkalmasak arra, hogy visszaigazolják az út jóságát és jelezzék a tévedéseket. A jövővel kapcsolatban pedig az a lényeg, ha eldőlt az irány, akkor csináljunk végig, amit vállaltunk! 

2018-2024 © MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA
hírlevél