Kapcsolat
H-1068 Budapest, Dózsa György út 86/b.
Tel.: (+36-1) 351-9483, (+36-1) 413-1924,
Fax: (+36-1) 351-9485
E-mail: hivatal@mgyk.hu Hivatali kapu: MGYK
KRID azonosító: 338169369(fu)
Web: www.mgyk.hu
Nyomtatható változat
2014. november 27.
Közös a célunk – Az OTH és az MGYK képviselői megbeszélést tartottak – mgyk.hu

Közös a célunk – állapodtak meg a részvevők azon a zártkörű egyeztetésen, amit a Köztestületi Napok keretében ez év november 21-én, pénteken délelőtt tartottak az OTH országos tiszti főgyógyszerészi hálózat képviselői és a Kamara országos és területi vezetői.

Az egyeztetésen részt vett dr. Cseh Ildikó országos tiszti főgyógyszerész, dr. Mogyorós Gabriella az OTH Gyógyszerészeti főosztály jogásza, valamint a Kamara elnöksége és területi szervezeteinek elnökei. Dr. Hankó Zoltán köszöntőjében elmondta, immáron hagyományos az ilyen összejövetel a két szervezet között, amelyet mindig a Köztestületi Napok nyitó rendezvényeként tartanak meg. Az előzetes egyeztetések alapján három kérdésre helyezték a hangsúlyt: a gyógyszertár tulajdonosi programra az OTH szemszögéből, a 2010-2014 közötti időszak OTH, illetve az idei patikaellenőrzés tapasztalataira.

Közös a célunk – Az OTH és az MGYK képviselői megbeszélést tartottak – MGYK

 Dr. Cseh Ildikó elmondta, mindig jó szívvel jönnek, várják, hogy összegezzék a történéseket. Pillanatnyilag 4040 egységet felügyelnek a lakossági gyógyszerellátás (közforgalmú, fiók- és kézigyógyszertárak) valamint a gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazás kapcsán. A gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazók száma az utóbbi időben növekszik, mert vannak üzletek, amelyek a dohányáru kikerülésével gyógyszereket akarnak forgalmazni.

 A tiszti főgyógyszerész asszony ismertette a gyógyszertár létesítéssel kapcsolatos tapasztalataikat is, a kérelmek száma a korábbihoz képest drasztikusan lecsökkent. Elmondta, 2014. január elsején 2343 gyógyszertár működött az országban, ennyi tulajdonosi szerkezetet kellett vizsgálniuk olyan szempontból, hogy megfelelnek-e a jogszabályi előírásoknak. Az OTH csupán megállapíthatja az esetleges szabálytalanságokat, de ezen a területen a cégbíróság gyakorolja a törvényességi felügyeletet.

Közös a célunk – Az OTH és az MGYK képviselői megbeszélést tartottak – MGYK 

 Említést tett az OTH belső szerkezeti átalakításáról, aminek nincs közvetlen hatása a gyógyszerészekre. Az OTH-nak nincsenek területi szervei, egy gyógyszerügyekkel foglalkozó főosztálya van, minden területi tiszti (fő)gyógyszerész közvetlenül ide tartozik. Országosan 15 tiszti főgyógyszerész és 3 tiszti gyógyszerész látja el a szükséges feladatokat, tehát 18 gyógyszerésszel dolgoznak összesen.

 Beszámolójában kitért arra is, hogy idén az ellenőrzési szempontjaikat kibővítették: többek között a külföldi vényekre és a megrendelőlapokra vonatkozó gyógyszerkiadás ellenőrzésre, a betegjogokra, a magisztrális készítmények szignatúráira, a fokozottan ellenőrzött szerekkel kapcsolatos tevékenység és adminisztráció ellenőrzésére helyezik a hangsúlyt. Idén eddig 1531 ellenőrzést végeztek, ami a 4040 felügyelt egységhez képest nem sok.

 A 2015-re vonatkozó ellenőrzési szempontokat várhatóan az év elején véglegesítik, de minden bizonnyal téma lesz a betegjog érvényesülése, prioritást élvez a kábítószerek ellenőrzése, ahogy az internetes gyógyszerrendelés se marad kontroll nélkül. Ez utóbbival kapcsolatban megjegyezte, biztosítani kell a lakosságot arról, hogy ez a fajta gyógyszerrendelés is biztonságos.

 A tiszti főgyógyszerész asszony beszámolója után számos kérdés, hozzászólás volt, többek között például a nyitvatartási renddel, az ünnepi nyitva tartással kapcsolatban. Az ügyeleti rendszer is szóba került, ahogy franchise rendszer megítélésével kapcsolatos kérdések is.

 A megbeszélés végén a két szervezet képviselői megegyeztek abban, hogy az OTH-nak és az MGYK-nak azonosak a céljai: a minél pontosabb, jobb szakmai munka, a gyógyszerellátás biztonságának a növelése. Közös cél továbbá, hogy minden megyében megfelelő számú tiszti gyógyszerész, illetve tiszti főgyógyszerész lássa el feladatát. A jövőre vonatkozóan megállapodtak abban, hogy az OTH havonta adatokat fog szolgáltatni a gyógyszertár alapításokról, illetve bezárásokról. Az OTH ezen kívül egy belső ajánlást készít a magisztrális készítmények szignatúráival kapcsolatban, amit átad a kamarának és a 2015. év ellenőrzési szabályai is elérhetők lesznek. Az egyeztetést folytatni fogják, a közeljövőben az ügyelettel és a franchise rendszer kérdéseiben fognak az OTH és a kamara vezetői egyeztetni.

mgyk.hu

Galéria

2018-2024 © MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA
hírlevél