Milliárdos juttatások óriásoknak - Magyar Nemzet


A világ első számú generikus gyógyszergyártójának számító TEVA támogatásáról még nem zárultak le az egyeztetések.

Összesen 3,027 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kap a magyar államtól a British Petroleum (BP) olajipari vállalat írja a Gazdasági Közlöny. A támogatásról szóló egyedi kormánydöntést még tavaly hozta a kabinet, a pénzzel az óriáscég budapesti szolgáltatóközpontjának megépítéséhez nyújtanának segítséget. A központ tavaly októberben nyílt meg száz alkalmazottal, és a gazdasági tárca várakozásai szerint négy év alatt 1078 főre bővül a foglalkoztatottak köre. Tavaly a BP volt az egyetlen szolgáltató cég, amelyik vissza nem térítendő állami támogatást kapott a kormánytól. Míg az olajipari tröszt dotációja nyilvános, addig egy másik óriáscég, a világ első számú generikus gyógyszergyártójának számító TEVA támogatásáról még nem zárultak le az egyeztetések. A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség (ITD Hungary Zrt.) lapunkat tegnap úgy tájékoztatta, hogy a támogatási szerződés véglegesítése jelenleg is zajlik, vagyis egyelőre nem tudni, vissza nem térítendő támogatáshoz, adókedvezményhez vagy más dotációhoz jut a TEVA. A segítséget a vállalatnak azért adja az állam, hogy 65 millió eurós befektetéssel bővítse gödöllői telephelyét, 260 új munkahelyet teremtve a térségben. A TEVA tavaly Az év legnagyobb újraberuházó vállalata díjat kapta Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztertől. Az óriáscég 1995 óta van jelen hazánkban, s több mint kétezer főt alkalmaz Debrecenben, Gödöllőn és Sajóbábonyban.