Nem fizetnek a patikák a vakcináért - Magyar Nemzet


Fizetési felszólítást kapott vagy kap majd a közeli jövőben számos gyógyszertár és oltópont az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézettől (EKI), ugyanis nem fizették ki határidőre a nekik kiszállított H1N1 elleni vakcinát. Kárpáti Zsuzsa, az EKI főigazgatója lapunk kérdésére elmondta: a lejárt fizetési határidejű tartozás december végéig összesen több mint 74 millió forintot tett ki. Úgy fogalmazott: nem valami jó a fizetési morál, pedig a patikák és az oltópontok azonnal megkapták a betegektől a pénzt a készítményért. A december végi összesítés szerint térítésköteles értékesítésre több mint 621 ezer adag oltóanyagot szállított a gyártó, azaz az Omninvest Kft. az EKI-nek, amihez még további 105 ezer ampullát csoportosítottak át a térítésmentes készletből. Ebből már csak néhány ezer adag van az állami raktárakban. A többit patikáknak, oltópontoknak, illetve néhány nagyvállalatnak adták el.

 Az EKI december végéig térítéses beadásra 718 ezer adag oltóanyagot adott ki, és valamivel több, mint 420 ezer ampulla után körülbelül bruttó 705 millió forint értékben állított már ki a számlát. Ebből december végéig 384,8 millió folyt be, 245 millió a fizetési határidőn belüli kintlevőség és közel 75 millió a lejárt tartozás.

Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke szerint a patikák többsége nincs jó anyagi helyzetben, de köze lehet annak is a késésekhez, hogy az EKI nemcsak a kiszállításnál, de a számlázásnál sem állt a helyzet magaslatán. A gyógyszertárak ugyanis nem kaptak minden szállításról időben külön számlát, sok helyre több szállítási tételről egyben ment a számla.