A KÓRHÁZNÁL MARAD a betegektől kapott térítési díj, tilos a patikai ajándékozás - Világgazdaság


(...)

Lényeges változások következtek be a gyógyszertári rendszerben. Az új szabályozás 2014-ig 25, 2017-ig pedig 50 százalék kötelező tulajdonhányadot ír elő a gyógyszertárban dolgozó gyógyszerészeknek. Az újonnan alapított gyógyszertáraknál a működtető gazdasági társaságokból kizárják a gyógyszerpiaci szereplőket. Május 31. után offshore cégek nem rendelkezhetnek gyógyszertári tulajdonnal.

A 2011-től alapított gyógyszertárnál négynél több patika nem kerülhet egy vállalkozás vagy vállalkozáscsoport közvetlen vagy közvetett irányítása alá. A már működő gyógyszertárláncok – a tulajdonátrendezésre vonatkozó szabályok figyelembevételével – továbbra is megmaradhatnak.

Új közforgalmú gyógyszertár létesítését országos pályázat alapján, demográfiai és geográfiai feltételek figyelembevételével engedélyezi az ÁNTSZ. E szerint az 50 ezernél kisebb településen 4500, ennél nagyobb településen 4000 lakosonként alapíthatnak gyógyszertárat, ezek között a minimális távolság 300, illetve 250 méter lehet. A négy éve bevezetett patikaliberalizáció óta 400 új intézmény létesült, számuk ma 2400. Ám Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke szerint 300-400 gyógyszertárral több van Magyarországon, mint amennyire szükség lenne, elsősorban a nagy forgalmú helyeken, városokban.

A gyógyszertárak által nyújtott ajándékverseny megszűnik. A társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyszerek kiváltásakor ezután tilos ajándékot, pontgyűjtés alapú kedvezményt adni, vagy a gyógyszer térítési díját más módon csökkenteni, elengedni, vagy a vény kiváltását bármilyen előnyökhöz kötni. A társadalombiztosítási támogatással nem rendelhető gyógyszerek vásárlásakor adott bármilyen kedvezmény pedig – az árkedvezmény kivételével – kizárólag a gyógyszertárban nyújtott gyógyszerészi gondozás igénybevételére használható fel. A törvénymódosítással ismét az egészségügy részévé minősítették a patikákat, s a népegészségügyi programok végrehajtásában feladatot kapnak a gyógyszerészek is.

(...)

Tovább >>