Előzetes a Gyógyszerészi Hírlap októberi számából


Megfontolt gyógyszerészek – kedvezőbb biztosítási feltételek

A Magyar Gyógyszerészi Kamara, az MKB Életbiztosító Zrt. és a Palladium Consulting közötti megállapodás értelmében a gyógyszerészeknek számos új kedvező lehetőségük nyílt a különféle biztosításokkal kapcsolatban.

Minderről Szacsky Tibort, a Palladium Consulting értékesítési igazgatóját kérdeztük, aki elmondta: „A gyógyszerészek megfontoltabbak, körültekintőbbek, össze se lehet hasonlítani őket például néhány fiatallal, akik ész nélkül rohannak autóikkal, figyelmetlenek, gondatlanok. Előzetes a Gyógyszerészi Hírlap októberi számábólEzt magyaráztam a biztosítónak, ugyanis ha ez így van, akkor kedvezőbb díjakat lehet adni, kedvezőbb megoldásokat lehet találni számukra, mint az átlagnak. A Kamara pedig összefogja a gyógyszerészeket. Így jöhetett létre ez a megállapodás, ami jelen pillanattól már él. Két elemből áll: egyrészt lényegileg ugyanaz a konstrukció, mint a korábbinál volt, a csoportos életbiztosítást minden kamarai tagra megkötöttük. A korábbihoz hasonlóan sikerült a kamarai tagoknak és a vállalkozásaiknak a kedvezményes vagyon- és felelősségbiztosításra a lehetőséget biztosítani. Továbbá egy három pontból álló csomaggal bővítettük a kedvezményes együttműködést, amit érdemes minden kamarai tagnak igénybe venni. Ezek a következők: Casco, családi otthon és értékmegőrző nyugdíjbiztosítás”.

 

Felmérés az étrend-kiegészítőkről

A Heves megyei gyógyszertárakban a biztonságos gyógyszerelést és az étrend- kiegészítő, funkcionális élelmiszer-alkalmazást támogató kérdőíves felmérés készült a megyei kamara támogatásával.

„A kérdőívben szereplő három fő terápiás csoportot (orális antikoagulánsok, antibiotikumok, immunszupreszszánsok) szedő betegeknél is alacsony a tájékozottság. Márpedig ezeknél a gyógyszereknél számos kölcsönhatás létezik növényi hatóanyagokkal. Némely interakciókat leír a hivatalos alkalmazási előírat és betegtájékoztató, viszont sok csak részletes irodalomkutatás során bukkan elő. A gyógyszer kiadása során – különösen, ha szűk terápiás indexű – mindenképp ki kell térni a legfontosabb kerülendő növényekre. Fontos kiemelni a metabolizáló enzimeket befolyásoló készítményeket (például grépfrút- vagy közönséges orbáncfűtartalmú), a kerülendő élelmiszereket (például K-vitamin-tartalmú ételek a K-vitamin antagonista orális véralvadásgátlók szedésekor), és ezek akár súlyos következményeket okozó hatásait. Ezt elősegítendő a projekt keretében a Heves megyei gyógyszerészek részére augusztustól novemberig minden hónapban ingyenes esettanulmányokon alapuló továbbképzéseket biztosít a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara. Természetesen nem cél a negatív reklám, csupán az óvatosságra intés és a gyógyszer-gyógynövény, gyógyszer-élelmiszer interakciókra történő figyelemfelhívás. A projekt minimális céljaként már az is nagy eredmény lenne, ha a mindennapi expediálási gyakorlatba beépülne az a kérdés, hogy szed-e étrend-kiegészítőket, és ha igen, miket. Remélhetőleg azonban az elkészülő expediálási segédletek és betegtájékoztatók ennél jelentősebb segítséget tudnak majd nyújtani”.

 

 „…ha alkalmazkodni tud az idők változásához…”

A cikkben dr. Kárpátiné dr. Gangl Teréz Győr-Moson-Sopron megyei elnök az elmúlt 25 kamarai munkájával kapcsolatos sorait olvashatják.

„Hogy miért érzem, hogy fontos a kamarai munka? Miért jó a kamara tagjának és tisztségviselőjének lenni? Mert gyógyszerészek vagyunk és a gyógyszerészek érdekeit ily módon tudjuk képviselni a mindenkori kormányzat felé. Most tanító mesterem, Nikolics professzor 1986-ban papírra vetett sorait idézem: „Bármely hivatás és így a gyógyszerészet is akkor tudja fejlődését, helytállását biztosítani, ha alkalmazkodni tud az idők változásához, az új igények kielégítéséhez. Fontos, hogy a társadalmi fejlődésben be tudjon illeszkedni, s mind a vezető, s mind a széleskörű hálózatban dolgozó kollégák bizonyítsák a gyógyszerészi munka fontosságát”.  Ezt azonban csak szervezetten tudjuk megtenni, a mindenkori kormányzat törvény által szabott legfőbb tárgyalópartnere pedig a kamara”.