Tudás, bátorság, becsület – és hit

Tudás, bátorság becsület nélkül nincs méltó emberi élet – tartja Bogár László, a Táltosképző novemberi vendége, aki előadásában egyebek mellett az egészségmegőrzés eddig talán kevésbé hangsúlyozott szempontjaira hívta fel a figyelmet.

Bogár László közgazdász, volt államtitkár és volt országgyűlési képviselő, egyetemi oktató, publicista volt a meghívott előadója november 6-án a fiatal gyógyszerészeket a közéleti szerepvállalásra felkészítő rendezvénysorozat legutóbbi összejövetelének a kamara székházában, Budapesten. Dr. Hankó Zoltán elnök köszöntője után az előadó egy Schoppenhauer idézettel kezdett: „Az egészség nem minden, de egészség nélkül minden semmi”. Az egészség tehát a mindennél is több. Majd a magyar nyelv lényeglátására hívta fel a figyelmet: az egész-ség szavunk a lét teljességét jelzi, amelynek megőrzése az egyik legszebb és legszentebb feladat.

Azért, hogy az egészségünkkel kapcsolatos kérdésekre megfelelő válaszokat találjunk, tudnunk kell, hogy korunk „a megvalósult abszurditások világa” – folytatta a beszámolót. A tartalékait feléli, sőt ontológiai értelemben már nem is létezik, hanem csak fennáll. Hogy mire alapozta ezt a kijelentését? 

Mindenki tudja, hogy 3 perc alatt elpusztulunk levegő, 3 nap alatt iható víz, és 3 hét alatt megfelelő táplálék hiányában. Különös módon azonban a globális gazdaság mást se tesz, mint rombolja ezeket és a hasonló, az évmilliárdok óta egyensúlyra épülő szerkezeteket – így „planetáris csúcsragadozóként” önmaga életfeltételeit emészti fel, miközben magunkat homo sapiensnek, értelmes embernek nevezzük. Mindezek miatt kísérletet kell tennünk arra, hogy a világ újra lét-teljes, az ember pedig szellemi, lelki és fizikai értelemben is egész-séges lehessen.

A fő kérdés, hogy mit lehet tenni ezért? Először is tisztában kell lennünk azzal, hogy egy önfelszámoló világban élünk. A folyamat jellemzésére, illetve bemutatására Garret Hardin 1968-ban megjelentetett „The Tragedy of Commons” (A közlegelők tragédiája) című tanmeséjét idézte, ami bemutatja, hogy néhányak mértéktelensége miképpen okozhatja a fenntartható rend felbomlását és hogyan lesz a harmóniából káosz. A rend és a rendezetlenség küzd egymással, és a mértéktelenség nyit teret azoknak az öngerjesztő örvényléseknek, amelyek a rendszer önfelszámoláshoz vezetnek. Több öngerjesztő (és önmaga megszűnését okozó) folyamatot is említett: ilyen pl. az atombomba, a rákos daganat, a lavina, a tőzsdei összeomlások. Mindnyájunk felelőssége, hogy megértsük az öngerjesztő-önfelszámoló folyamatok okait a gazdaságban és a társadalomban, és amennyire lehet, megpróbáljuk visszafordítani ezeket a folyamatokat.

A továbbiakban a magyar társadalom egészségi állapotának néhány ijesztő jellemzőjére hívta fel a részvevők figyelmét, mondván, hogy a gyógyítóknak tisztában kell lenniük az elmúlt évtizedek adataival. A születéskor várható élettartam, a daganatos és a kardiovaszkuláris megbetegedések és halálozások számait és a trendeket ismerve az Unióban az utolsó helyek egyikén állunk, holott pl. Ausztriával összevetve a múlt század második felének közepén ezeken a területeken még lényegében azonos mutatóink voltak. Halandóság szempontjából ugyanakkor előkelő helyen állunk, a „magyar férfiak halálozási rátája az egekben van”. „Az igazi mélyütést azonban a tavaly nyilvánosságra került OECD elemzés jelenti” – folytatta, amely egy 10-es skálán osztályozta az OECD-országok lakosságának egészségi állapotát. A komplex egészségi mutatók alapján Japán az első 10 ponttal, hazánk úgy az utolsó, hogy Törökország és Mexikó is jobb nála. Ennek sok – ma még feltáratlan – oka van. Például a magyar mezőgazdaságban 1970-1995 között a termésátlagok két és félszeresére nőttek, ami „világraszóló eredmény”, de ezt 17-szeres üzemanyag-, és 44-szeres vegyszerfelhasználással értük el. Ezen idő alatt a középkorú férfiak rákhalálozása ötszörösére nőtt, ami nemzetközileg is példátlan. Mindezt azért is fontos tudni, mert ha egy „közösséggel hosszú időn át nagyon rossz dolgok történnek, az nem csupán a véletlen műve”.

A továbbiakban az anyagi gazdagság és az egészség közötti kapcsolatot elemezte. Ugyan általában szoros összefüggés mutatható ki közöttük, ugyanakkor óriási „kilógások” is megfigyelhetők: vannak szegény országok, ahol keveset költenek az egészségügyre, mégis jó egészségmutatóik vannak, de ez fordítva is igaz. A szegény Nepál az emberi közösségek és hagyományok egészségmegtartó erejét, a gazdag, de rossz egészségmutatókkal rendelkező Dél-Afrika az ezzel ellentétes társadalmi folyamatok következményeit igazolja. Dél-Korea hazánknál is kevesebbet költ egészségügyre, de jobban áll a lakosság egészségének tekintetében az amerikaiaknál is. Az Egyesült Államokban és Oroszországban a gazdagságukhoz képest rosszak a mutatók. Ez arra irányítja a figyelmet, hogy nem mindig az anyagi összefüggéseken múlik az egészség – a lelki, erkölcsi, szellemi erő sokkal többet nyomnak a latba.

Bogár László kiemelte: az egészségmegőrzésre irányuló tevékenység szakrális, mindig is az volt. Az ember a teremtettségéből adódóan szakrális lény, így a testi, lelki egészség megóvása is csak szakrális tett lehet. De ma olyan világban élünk, amelyik évszázadok óta a tőkefelhalmozásra épül. 1973-ban mondta Milton Friedman Nobel-díjas amerikai közgazdász, a neoliberalizmus atyja: A vállalkozónak az a feladata, hogy profitot termeljen. Implicit módon e mondatban az is ott van, hogy bármi áron. A profitmaximálásra törekvés szétzúzza a környezetet és roncsolja az emberek belső szellemi talapzatát.
Ez a létmód hatalmas anyagi értékeket halmoz fel, de „a semmibe vezeti a világot”. Egy 1989-ben tartott világkonferencia pedig kiadta a hármas jelszót: „liberalizálj, deregulálj, privatizálj!”. Ez Washingtoni Konszenzus cím alatt ismert, ami tudatos államleépítést fogalmaz meg: az állam tulajdonosi, szabályozó szerepének gyengítését jelenti. A megoldás az lehet, hogy abba kéne hagyni az eddigi gyakorlatot, hiszen a „profitot mindenáron” elv szembe megy az élettel.

Egyes elemzők szerint az egészségügyi rendszer csupán 10-15 százalékban tudja befolyásolni egy adott közösség egészségi állapotát, de mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ez jól működjön. Össze kéne hangolni az egyes szerveződési szintek – család, állam, individuális-vállalkozó – tevékenységét. Úgy látja, hogy a magyar társadalom „nem áll szóba saját magával”, és kommunikációs gondokkal nézünk szembe. A másik nagy nehézségnek azt tartja, hogy a magyar társadalom és a politika sem veszi tudomásul, hogy az egészség egyben vagyoni értéket is hordoz. Mi több, hiányzik a vagyongazdálkodás: a statisztikai évkönyvekben 1990-től hiányzik a nemzeti vagyonról szóló fejezet.

A megoldáshoz abból kell kiindulni, hogy a globális rendszer nyomását csak a nemzeti érdeket figyelembe vevő, egységes közösség képes elviselni. A nemzeti érdek egy ilyen közösség létrehozását igényli, de ennek még az elején járunk. Ehhez szükség van az egymás iránti bizalomra és a hitre, hogy a céljaink elérhetők. Ebben (is) nagy szerep hárul az orvosokra és a gyógyszerészekre.„Tudás, bátorság és becsület nélkül nincs méltó emberi élet” – mondta az előadó, majd egy régi keleti gondolattal zárta előadását: Ha változást akarsz, a változás légy magad!

Az előadást követően a részvevőknek lehetőségük nyílt kérdések feltételére, válaszaiban Bogár László többször is a hit fontosságát hangsúlyozta. A vendég távozása után a jelenlévők – a már kialakult gyakorlatnak megfelelően – megvitatták a hallottakat és minden résztvevő elmondta a gondolatait. Sokan úgy nyilatkoztak: az előadás és az azt követő konzultáció olyan kérdésekre irányította rá a figyelmüket, amelyek már korábban is foglalkoztatták őket, azonban megoldást eddig nem találtak rájuk. Az elhangzottak segítettek abban is eligazodni, hogy egy olyan lokális rendszer, mint a hazai lakossági gyógyszerellátás, hogyan őrizheti meg a jellemzőit és identitását egy olyan globális erőtérben, mint amilyen a gyógyszerpiac. Hasonlóan támaszt nyújtottak az elhangzottak abban, hogy a minőség- és fejlődésorientált rendszerként működő lakossági gyógyszerellátás miként tud a növekedésorientált piaci környezetben megfelelően működni, továbbá az egészségügyi vállalkozások miként lehetnek képesek a profitcélok és a betegérdekek összhangba hozására.

A megbeszélés végén beszámoló hangzott el arról, hogy az elnökség elfogadta a fiatal gyógyszerészek kamarai integrálásának programját, amelyet a Táltosképző tagjai állítottak össze. Végül a soron következő találkozó részleteit beszélték meg a fiatalok. A délelőtt 10 órakor kezdődött program kb. fél 3-kor ért véget.

B. Zs. 

FotĂłk: Dr. Nagy Vilmos