Beszámoló az MGYK február 18-i elnökségi üléséről


A MGYK elnöksége 2016. február 18-án tartotta soron következő ülését a kamara székházában, Budapesten. Az ülést dr. Hankó Zoltán elnök vezette, az elnökségi tagok végig határozatképes számban voltak jelen.

Az ülésen meghívottként részt vett dr. Télessy István, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Gyógyszerellátási Gyógyszerészet Tagozat pozíciójában újabb négy évre megerősített elnöke is. A napirend elfogadása után először az előző elnökségi ülés óta eltelt időszak eseményeiről szóló elnöki beszámoló hangzott el. Beszámoló az MGYK február 18-i elnökségi üléséről Dr. Hankó többek között tájékoztatott, hogy január 26-án a Magyar Rektori Konferencia által felkért munkabizottság vezetője megbeszélést szervezett a képzési és kimeneti követélményekről, melyre a Kamara és az MGYT elnöke is meghívást kapott. Elmondta, tartalmi véleménykülönbségek állnak fenn a kamara és az MGYT által az elmúlt évben kialakított álláspont és a konzultációhoz kapcsolódóan ismertetett munkabizottsági javaslat között, melynek feloldására a konzultáció nem volt elégséges. Ezért az MGYT elnökével közös levélben kérték az illetékeseket (a Rektori Konferencia vezetőit, a Felsőoktatásért és az Egészségügyért Felelős Államtitkárságot), hogy a képzési és kimeneti követelmények kodifikációs eljárása során a köztestület és a tudományos szervezet által már tavaly novemberben benyújtott javaslatot vegyék figyelembe.

A négy képzőhely dékánjával és az MGYT vezetőivel közös megbeszélésen az idei felvételikkel kapcsolatos koordinációs feladatokat egyeztettek (az államilag finanszírozott képzésbe a felvételi ponthatár idén 385 pont), továbbá egyeztettek az államvizsga előtti féléves gyakorlat tematikájáról, a képzés lebonyolításáról és a gyógyszertárak (mint gyakorlati képzőhelyek) akkreditációs feltételeiről. Az egészségvédelmi szűrőprogrammal kapcsolatos megbeszélésen dr. Zalai Károly képviselte a kamarát, ahol egyebek mellett a szűrőprogramok médiahátterét vitatták meg. A kamarai elnök dr. Beneda Attila helyettes államtitkárral egyeztetett konkrét gyógyszertárak tulajdonosi szerkezetéhez kapcsolódó aggályokról, a patikaalapról és költségvetési kérdésekről. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma „akadémiája” által az egészségügy kérdéseiről rendezett konferencián dr. Hankó Zoltán beszámolt arról, hogy az elmúlt időszakban „sikeres válságkezelésen jutottunk túl”.

Beszámoló az MGYK február 18-i elnökségi üléséről A kamara a kormányzati háttérintézmények átszervezésének terve kapcsán beadványban kérte az OGYÉI önállóságának megmaradását (sőt feladatbővítését), valamint az ENKK által betöltött feladatok további ellátását. Az elnök egyeztetett dr. Szolyák Tamás OÉTI főigazgató helyettessel, akit meghívott a kamara elnökségének március 10-i ülésére. Úgyszintén személyes egyeztetés volt az ENKK-ban, ahol – többek között – az elnök a kórházi szervezet elnökével közösen azt kérte, hogy a Than Károly ösztöndíjjal kapcsolatos változások ellenére a kórházi-klinikai szakgyógyszerész-képzésbe tavaly belépett valamennyi jelölt részese lehessen az ösztöndíjnak.

Az elmúlt hetekben az Egis Gyógyszergyár vezetőivel is egyeztetett az elnök, ahol az Egis és a kamara közötti együttműködés szélesítése volt napirenden. Ezt követően szóba került az idei Gyógyszerész Bál, amely ugyan eredményes volt, azonban az elnök néhány szervezési problémáról is beszámolt. Az Ágazati Kollektív Szerződéssel kapcsolatban több megbeszélés is volt. Ennek eredményeként a munkaidővel és túlmunkával foglalkozó fejezet elveiről konszenzus jött létre. Az Országos Gyógyszertári Asszisztens Továbbképző Előadói Vándorserleg Verseny szervezői is – zsűritag delegálását és a rendezvény támogatását kérik a kamarától. A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal február 11-i ülésén az elnök és dr. Horváth-Sziklai Attila képviselte a kamarát, ahol egyebek mellett felvetődött a gyógyszerreklámok gyakorlatának újragondolása is. Ezt követően dr. Horváth-Sziklai Attila számolt be az OGYÉI-től a jogszabályban foglaltaknak megfelelően a kamarának elküldött gyógyszertárak létesítésével és működtetésével kapcsolatos határozatokról.

Az ülés a döntéshozatalt igénylő napirendi pontokkal folytatódott, ahol az etikai kódex, az elnökségi ügyrend, illetve az Alapszabály módosítására tett javaslatokat tárgyalták meg. Az elnökség a javaslatokat elfogadta: az ügyrend a döntést követően hatályba lép, az alapszabály és az etikai kódex módosításának tervezetét a területi elnökök értekezlete is megvitatja. Az egészségpénztárak gyógyszertári elszámolásával kapcsolatos beadványról tájékoztatott az elnök.Beszámoló az MGYK február 18-i elnökségi üléséről A napirendi pont tárgyalására meghívták a beadványtevőt (nem jött el), dr. Török Mónika ügyvédet és Bagi Edinát a kamara Könyvelők Fóruma vezetőjét. Ezt követően dr. Torma Ádám, a Felügyelő Bizottság elnöke számolt be a kamara gazdasági helyzetéről. A kamara idén is támogatja a Szegeden megrendezésre kerülő TDK-konferenciát – döntöttek a továbbiakban, majd a 2016. évi Vándorgyűléssel, illetve az április 2-i küldöttgyűléssel kapcsolatos kérdések megvitatása következett. Ezt követően a Galenus Kft. és a Békéshelp tulajdonosi képviseletéről döntöttek, majd utolsó napirendi pontként az V. Gyógyszerész Köztestületi Napok elszámolását fogadta el az elnökség.

mgyk.hu
Fotó: Dr. Nagy Vilmos