Stratégiai tévedés?


A Gazdasági Versenyhivatal március 4-i keltezésű közleményében tudatja, hogy engedélyezte az ADG Apotheken-Dienstleistungsgesellschaft mbH (ADG) közvetlen, egyedüli irányításszerzését a Novodata Számítástechnikai Zrt. (Novodata) felett [1].

A Kamara honlapján 2015. május 12-én számoltunk be arról, hogy a Novodata Zrt. és az ADGmbh közötti tárgyalások eredményeként megállapodtak: a Novodata Zrt. csatlakozik a mannheimi székhelyű cégcsoporthoz, amely a német Phoenix AG leányvállalata [2].

Mivel a GVH részéről a vizsgálat részeként a gyógyszerpiac több szereplőjét hivatalosan is megkérdezték, a Kamarát azonban nem, testületi felhatalmazással a Kamara elnöke 2015. július 17-i keltezésű beadványban küldte meg a GVH-nak a Kamara véleményét [3]. Erre válaszként a GVH VJ/32-174/2015 ikt. számú végzésben szólította fel a Kamarát, hogy a GVH kérdéseire válaszoljon. A Kamara a válaszokat határidőn belül a GVH-nak megküldte [4].

A kamarai dokumentumokból megállapítható, hogy a Kamara fúziót ellenezte, mert álláspontja szerint „a gyógyszertárak – mint egészségügyi szolgáltatók – szakmai és egzisztenciális függetlenségére, az állam szuverén gyógyszerpolitikájának alakítására és a nemzeti egészségügyi adatvagyonnal kapcsolatban a nemzetbiztonságra kockázatos és veszélyes folyamatokat indíthat el a Novodata Zrt. és az ADGmbh fúziójának engedélyezése.”

A GVH döntésének ismeretében azt vagyok kénytelen remélni, hogy az elkövetkező időszakban kiderül: a fúzió kapcsán várható stratégiai kockázatokat a Kamara mérte fel tévesen.

Budapest, 2016. március 4.

Dr. Hankó Zoltán
elnök

Dokumentumok:

[1] http://www.gvh.hu/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/2016_os_sajtokozlemenyek/a_gvh_engedelyezte_a_novodata_megvetelet.html?query=novodata

[2] http://www.mgyk.hu/index.php?id=nemet-tulajdonosa-lesz-a-novodata-zrt-nek-mgyk-hu

[3] MGYK.Novodata-GVH.15.07.17. – pdf-ben

[4] MGYK.GVH.válasz.15.08.31.végl. – pdf-ben