Gyógyszerész Est Szombathelyen


Hagyományteremtő céllal szervezett összejövetelt a MGYK és az MGYT Vas megyei szervezete: a Gyógyszerész Est 2016. február 20-án a szombathelyi Zarkaházi-Szily Kastélyban került megrendezésre, amelyen a megye gyógyszerészei és közvetlen családtagjai – mintegy hetven fő – vett részt.

Az est házigazdája Dr. Binó Györgyné (MGYK megyei elnök) és Dr. Feller-Pelle Krisztina (MGYT megyei elnök) volt. Köszöntőjükben kiemelték, hogy hosszú ideje nem volt már a megyében ilyen rendezvény, ahol a kollégák baráti légkörben kötetlen beszélgetéseket folytathattak, illetve, hogy a mai rohanó világban milyen nagy szükség van az ilyen eseményekre. Az est vendége volt Mühl Nándorné Dr. Horváth Margit, Győr-Moson-Sopron megye MGYT elnöke is. Beszédében hangsúlyozta, hogy a két megye gyógyszerészei mindig is szoros kapcsolatot ápoltak egymással, ezt az együttműködést szeretnék most felújítani és a továbbiakban is folytatni.

Gyógyszerész Est SzombathelyenA köszöntők után egy rövid táncbemutató színesítette az estet, majd vacsora és a gyógyszerészek által készített sütemények mellett folyt tovább a beszélgetés. Ezután tombolasorsolás következett, amikor is a különféle cégektől, ill. a kollégáktól kapott csomagokat lehetett nyerni.

Dr. Kovács Márta szervezésével alakulóban van a megye ifjú gyógyszerészeit összefogó Fiatal Gyógyszerészek Klubja is, erre a rendezvényre is toboroztak érdeklődőket. Az est további részében kellemes és élénk diskurzus folyt a kollégák között. A rendezvény a visszajelzések alapján jól sikerült, tervezik a folytatást – a szomszédos kollégákkal is!

MGYK Vas Megyei Szervezete





Gyógyszerész Est SzombathelyenGyógyszerész Est SzombathelyenGyógyszerész Est SzombathelyenGyógyszerész Est SzombathelyenGyógyszerész Est SzombathelyenGyógyszerész Est SzombathelyenGyógyszerész Est Szombathelyen

Â