Ismételten a behajtási költségátalányról


Honlapunkon április 23-án és május 25-én jelentettünk meg tájékoztatást a behajtási költségátalánnyal kapcsolatban. Ezek után is maradt nyitott kérdés, melyet egyik kollégánk tett fel: „2016. március 24-tól csak az egy éven belüli késedelmes számlákra lehet-e követelni a költségátalányt, vagy 2016. március 24-től egy éven keresztül lehet követelni a 2013. július 1-től fennálló tartozásokat.” Tekintettel arra, hogy kérdése többeket érint, a Könyvelők fórumának a kérdésre adott válaszát az alábbiakban közöljük.

 

„A válasznak van egy számviteli, technikai része. Eszerint [2000 évi C. törvény 177. §. (5) bekezdés], aki 2016. március 24-e előtti késedelemmel kapcsolatban nyilvántartotta üzleti könyveiben a 40 eurós kötelezettséget, de eddig az időpontig nem kérték tőle, az ezt a kötelezettséget az egyéb bevételekkel szemben megszüntetheti. De ez még nem jelenti azt, hogy nincs lehetőség a követelés érvényesítésére, mert – noha az üzleti könyvek adott esetben nem tartalmazzák –, a 2016. március 24. előtt keletkezett kötelezettség érvényesíthető a 2016. március 24-ét követő egy éves jogvesztő határidőn belül.

Egyébként 2016. március 24-ét követő késedelem esetén is adott az elvi lehetőség a 40 eurós költségátalány érvényesítésére, de ezt nem köteles a korábban késedelembe esett vállalkozás eleve nyilvántartásba venni és az igény érvényesítésére az egy éves jogvesztő határidő vonatkozik.

A 2016. évi IX. törvény 3. §. (2) bekezdése alapján a 40 eurós követelés esedékességének időpontja – amennyiben a kötelezett önként teljesít, de késve – az önkéntes teljesítés időpontja; önkéntes teljesítés hiányában a teljesítésre való első felszólítás időpontja.

A kérdés második fordulatára válaszolva: a 2013. július 1-ét követően keletkezett korábbi követelésekre is érvényes a fenti szabályozás. Ennek magyarázata, hogy az új Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:22. §. (1) bekezdés általános elévülési időként 5 évet határoz meg. A behajtási költségátalányra vonatkozó egy éves elévülési határidő – mint speciális szabályozás – viszont csak 2016. március 24-től érvényes.

Fentiekre tekintettel – mivel a visszatérő és tömeges kérdések egy konkrét kft. üzleti magatartásával kapcsolatban vetődtek fel – megállapítható, hogy a követelései nem jogszerűtlenek, ugyanakkor üzleti és szakmapolitikai szempontból érthetetlenek és megmagyarázhatatlanok. Különösen azért, mert szinte kizárólag kis összegű (!) és jelentéktelen (!) késedelmekről volt (van) szó.

Budapest, 2016. május 25.

Dr. Elmer Nándor
MGYK, Könyvelők fóruma

A kérdéssel foglalkozó korábbi cikkeink itt, illetve itt érhetők el.

Â