A Köztestületi Napok elé – Nemcsak szakmai programok várják a részvevőket… - mgyk.hu


A Magyar Gyógyszerészi Kamara megalakulásának 25. évfordulóján tartandó Köztestületi Napok jubileumi rendezvénye a széleskörű szakmai célkitűzések mellett több fakultatív programot is kínál.
Fári Istvánnal, az esemény Rendező Bizottságának tagjával, a kamara tulajdonában lévő Galenus Kiadó igazgatójával beszélgettünk.

- Nemcsak munka várja majd a rendezvény részvevőit, kikapcsolódásukra is lehetőségük nyílik.


Fári István- A konferencia szakmai célkitűzései mellett fontosnak tartjuk, hogy fakultatív programokat is ajánljunk. A Magyar Gyógyszerészi Kamara és a Galenus Kiadó idén is meghirdette a „Gyógyszerészek a művészetért” pályázatot. A tavalyi felhívásunk idén kiegészült, újdonságként a fotók mellett festményeket, illetve grafikákat is vártunk a képzőművészet különféle ágait aktívan gyakorló gyógyszerészektől. Fotópályázatunkra húszan neveztek ötven alkotással, öten összesen tizenhárom festményt küldtek be, valamint három pályázó 12 grafikai alkotással vesz részt a jubileumi eseményen. A műveket a Köztestületi Napok részvevői a rendezvény ideje alatt tekinthetik meg. Az alkotásokat egy zsüri fogja elbírálni, a díjátadás jövő tavasszal lesz. Említeni kell, hogy szavazni is lehet a legjobbnak ítélt alkotásra – a részvevők ezt megtehetik a helyszínen és a kiállítás után, a www.galenus.hu oldalon is lesz mód rá. A szavazatok alapján jövőre egy közönségdíj is átadásra kerül. Mindenképpen hagyományt szeretnénk teremteni a „Gyógyszerészek a művészetért” pályázatunkkal, a már korábban elindult gyakorlatot jövőre is folytatni fogjuk.

- Programjukból kiderül, pénteken az érdeklődők a Poligamy című előadást nézhetik meg a Madách Színházban.

- Valóban. Azért esett a választásunk a Madách Színházra, mert évek óta színvonalas darabokkal szórakoztatják a közönséget. A Poligamy egy új musical comedy, romantikus vígjáték, amely az egyik örök témát, a férfi és a nő kapcsolatát dolgozza fel. A zenés, vicces darab – olyan szereplőkkel, mint Nagy Sándor, Oroszlán Szonja, Feke Pál vagy Détár Enikő, hogy csak néhányat említsünk –, Szirtes Tamás rendezésében, színvonalas kikapcsolódást ígér a szakmai programok után. Az előadás után hangulatos vacsora várja a színházlátogatókat egy Király utcai étteremben, amely kitűnő konyhájáról, remek borairól és magas szintű kiszolgálásáról ismert.

- Az 1996-ban alakult Galenus Kiadó történetét ismerve mondhatjuk, a kiadónak is van mit ünnepelnie a Köztestületi Napok alkalmából.

- Ebben az évben ünnepeljük a kiadó megalakulásának 18. évfordulóját. Mára a Galenus a gyógyszerészek kiadójaként nemcsak a gyógyszerészi hivatás szószólója lett, hanem a szakmának és a nagyközönségnek megjelentetett kiadványaival kiemelt szerepet vállal a magyar lakosság korrekt, hiteles egészségügyi felvilágosításában is. A Patika Magazin és a Bébik, kicsik és nagyok című havi magazinunkhoz a patikákban a betegek – a gyógyszerészeknek köszönhetően – ingyenesen jutnak hozzá. Az orvosok, gyógyszerészek, dietetikusok, egészségügyi szakemberek által írt cikkek az átlagemberek számára is érthetőek, témájuk hozzájárul az egészséges életmód, életvitel megőrzéséhez. Az említettek mellett a könyvkiadás is a profilunk része. Elsősorban szakkönyvek és a gyógyszerészeket érdeklő szakmatörténeti, színes reprezentatív albumokat adunk ki, de néhány tudományos ismeretterjesztő és szépirodalmi kiadvány is színesíti a palettát. Büszkék vagyunk a Galenus Kiadó gondozásában megjelent Dr. Czeizel Endre géniuszokról írt népszerű sorozatára. Fontosnak tartjuk, hogy az egészségügyi ismeretterjesztéssel foglalkozó és a gyógyszerészi szakmának szóló kiadványok mellett egy speciális területen is piacvezetők legyünk, ezért jelentetjük meg réteglapunkat, a Gyógyszerészettörténetet. A szakemberek (gyógyszerészek, gyógyszertári asszisztensek) kommunikációjában is szerepet vállalunk, továbbképzési folyóiratokat (Studium&Practicum, Gyógyszertári Practicum Novum) adunk ki, és a Magyar Gyógyszerészi Kamara kiadványát, a Gyógyszerészi Hírlapot is gondozzuk. A rendezvényszervezés és promóció során az évtizedek óta kiépített kapcsolatrendszereket kihasználva pedig speciális piaci szegmenseket is megcélozunk.

- Hol kerül megrendezésre az idei rendezvényük?

- Próbáltuk a gyógyszerésztársadalom igényének maximálisan megfelelni, a konferencia helyszíne idén a Danubius Hotel Flamenco. Magas színvonalú, jó ár- érték arányú szolgáltatást nyújtanak, remélhetőleg mindenki meg lesz elégedve. A három napos rendezvénysorozat színvonalát emeli, hogy a meghívottak között szerepelnek külföldi vendégek, a társkamarák elnökei, illetve az EU Gyógyszerészi Bizottság főtitkára. A nagy hagyományú rendezvényen részt vesznek a kamara elnökségi tagjai, megyei elnökök és személyi jogos gyógyszerészek. A jubileumi eseményt a kamara életéről szóló visszaemlékezések, ünnepi köszöntők és beszédek teszik ünnepélyessé.

B. Zs.

 

 

 

A Köztestületi Napokkal kapcsolatos információkért, jelentkezési lapért kattintson ide!