A Magyar Gyógyszerészi Kamara Országos Elnöksége 2013. január 17-én, a kamara székházában tartotta ez évi első ülését – mgyk.hu


Az ülés elején az elnök beszámolt az előző elnökségi ülés óta történt eseményekről, kitért a 2013-as költségvetéshez kapcsolódó változásokra, az egészségügyi salátatörvény rendelkezéseire valamint a miniszteri rendeletek gyógyszerészetet érintő pontjaira is. A szabályozással kapcsolatban az mgyk.hu már 2012. december 30-án közölte a dr. Hankó Zoltán és a dr. Bartus György által összeállított gyorstájékoztatót (majd 2013. 01. 04-én ez kiegészítésre került - a tájékoztató itt letölthető!). Az elnök beszámolt arról, hogy a SZÉP kártya és az EP kártyák patikai befogadhatóságának megteremtése és kiterjesztése kapcsán egyeztetések kezdődtek az államtitkársággal. Az elnökségi ülést megelőző napon meghívásos részvételű miniszimpózium volt a gyógyszertári marketing fejlesztéséről.

Az elnökség meghívására, az ülésen részt vett az MGYT új elnöke prof. dr. Szökő Éva, valamint prof. dr. Vincze Zoltán leköszönt MGYT elnök. A vezetők és az elnökség tagjai méltatták a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság és a Magyar Gyógyszerészi Kamara szakmai, szakmapolitikai együttműködésének hagyományait, országos, regionális és hivatali szinten is, és a jövőre nézvést felvetődött egy együttműködési keret-megállapodás kialakításának lehetősége is.

A Magyar Gyógyszerészi Kamara Országos Elnöksége 2013. január 17-én, a kamara székházában tartotta ez évi első ülését – mgyk.hu
A képen prof. dr. Vincze Zoltán leköszönt elnök és prof. dr. Szökő Éva az új elnök (MGYT),
dr. Hankó Zoltán elnök (MGYK), az MGYK Országos Elnöksége ülésén - Budapest, 2013. január 17.

 

Sor került az MGYK munkabizottsági elnökeinek beszámolóira, akik ismertették az elmúlt évi tevékenységüket és eredményeiket, kitérve a szükséges változtatási irányokra, elvégzendő feladatokra és személyi változásokra.

A 2013-as év kamarai rendezvényeinek tervezetét dr. Sándor Csaba alelnök tájékoztatása alapján tárgyalta majd fogadta el az elnökség. Az elnökség döntött a szolgáltatási díj bevezetéséhez kapcsolódó feladatokról, beleértve a betegek tájékoztatását célzó programot is. Végezetül állásfoglalást fogadott el a „Rectodelt ügyben”.




mgyk.hu