Mint bizonyára ismert, a Kamara elnöksége legutóbbi ülésén határozatban állt ki a marosvásárhelyi magyar nyelvű gyógyszerészképzés megÅ‘rzéséért, ezt követÅ‘en pedig hivatalosan kereste meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, valamint Balog Zoltán emberi erÅ‘források minisztert a közbenjárásért. A kamarai fellépés hÃre nemcsak a hazai sajtóba jutott el, hanem Erdély magyar nyelvű médiájában is részletesen ismertetésre került. Az elmúlt hétvége hÃrei közé tartozik, hogy a Magyar Egészségügyi Társaság is úgy döntött: kiáll a magyar nyelvű gyógyszerészképzés megmentéséért. A méltányos megoldás keresése még mindig napirenden vanÂ…  A továbbiakban az MTI tájékoztatóját olvashatják.
Â
Az MTI - a Krónika cÃmű internetes lap hétfÅ‘i számára hivatkozva - jelentése szerint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa múlt héten elektronikus levélben lebonyolÃtott szavazással úgy döntött, hogy nem számolja fel a magyar gyógyszerészképzést, de a román és a magyar szak közös akkreditációját kéri.
Szilágyi Tibor, az egyetem lemondott rektorhelyettese az MTI-nek elmondta, a román szenátusi tagok által megszavazott „egységes oktatási program” voltaképpen a gyógyszerészképzés jelenlegi helyzetének meghosszabbÃtására tesz kÃsérletet. Hozzátette, a szenátusi tagsággal rendelkezÅ‘ magyar oktatók nem vettek részt a szavazáson.
A magyar oktatók korábban levélben kérték az egyetem vezetÅ‘it, hogy vonják vissza a szavazásra bocsátott javaslatot, és keressenek olyan megoldást, mely összhangban van az oktatási törvénnyel. A levélben idézték a törvény vonatkozó cikkelyét, amely szerint valamennyi oktatási nyelvre, oktatási formára és oktatási helyszÃnre külön akkreditációt kell kérni.
Király András, az oktatási minisztérium kisebbségi oktatásért felelÅ‘s államtitkára a Krónikának úgy vélekedett, hogy a konfliktus kimozdult a holtpontból, és a Romániai FelsÅ‘oktatás MinÅ‘ségét EllenÅ‘rzÅ‘ Hatóságnak (ARACIS) kell kinyilvánÃtania a véleményét a MOGYE szenátusa által javasolt megoldásról. Az államtitkár hozzátette, az egyetemen kell megoldani a gyógyszerészoktatással kapcsolatban kialakult román-magyar vitát, ez nem a politikusok, és nem is a minisztérium feladata.
Leonard Azamfirei rektor egy február 11-i sajtótájékoztatón újságÃrói kérdésre felelve beszélt arról, hogy megszűnhet a magyar gyógyszerészképzés az egyetemen, mert az ARACIS a román tagozatnak száz helyet hagyott jóvá, a magyarnak pedig egyet sem. A rektor szerint ez azért van, mert a magyar oktatók nem készÃtették el a gyógyszerészképzés újraengedélyezéséhez szükséges dokumentációt.
A magyar tagozat képviselÅ‘i ugyanakkor közölték, hogy elkészÃtették az akkreditációs dokumentációt, de nem Ãrták alá, mert az egyetem vezetÅ‘sége diszkriminálta a magyar tagozatot. MÃg a románnak végleges, a magyarnak csak ideiglenes működési engedélyt kért.
A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult meg 1945-ben. Az intézményben 1948-tól képeztek magyarul gyógyszerészeket. A kommunista pártvezetés szóbeli utasÃtására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorÃtotta a magyar orvos- és gyógyszerészképzést. Ma az egyetem döntéshozó testülete a román oktatók kétharmados többségével működik. A magyar vezetÅ‘k a magyarokat sújtó belsÅ‘ intézkedések ellen tiltakozván 2014 áprilisában testületileg lemondtak tisztségeikbÅ‘l – tájékoztatott az MTI.