A NET március 29-i ülésén a roma lakosság egészségi állapotával foglalkozott, és az alábbi állásfoglalást tette közzé


A Nemzeti Egészségügyi Tanács 2011. március 29-i ülésén az alábbi állásfoglalást fogadta el:

• A Nemzeti Egészségügyi Tanács messzemenően elkötelezett a roma lakosság lehangoló egészségi állapotának javításában.
• Törvényi kötelezettségének tesz eleget, amikor a roma egészségpolitika kialakításában, annak cél- és eszközrendszerének kidolgozásában és érvényre juttatásában közremködik.
• A mai ülésünkön megállapítottuk, hogy a roma lakosság egészségét veszélyeztető tényezők nagy gyakorisága miatt sokkal többen betegednek meg, és a magas halálozási arány miatt a romaközösség élettartama messze elmarad az összlakosságétól.
• Hátrányos egészségi állapotukról nincsenek elegendő ismereteik, amivel egészségüket megóvhatnák.
• Az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésük rendkívül kedvezőtlen.
• Az előítéletesség az egészségügyi ellátórendszerben tetten érhető.
• Az eddigi programok nem eredményeztek jelentős javulást a roma lakosságegészségi állapotában, támogatandó minden igyekezet, amely az ügyet eredményesen szolgálja, így pl. az iskolázottság javítása, a partneri viszony építése, javítása, a roma nők szerepének hangsúlyozása, a szűrő-programok bővítése.
• A roma közösségek érdekeit nem sértve egyre inkább lehetőséget kell találni az egészségi ellátásukat és egészégi állapotukat jellemző statisztikai adatok hiteles gyűjtésére.