Beszámoló az elnökség márciusi üléséről


A MGYK elnöksége 2017. március 23-án tartotta soron következő ülését a Kamara székházában, Budapesten. Az ülést dr. Hankó Zoltán elnök vezette, az elnökségi tagok végig határozatképes számban voltak jelen.

A napirend elfogadása után – az elnök kezdeményezésére, a hagyományoktól eltérően – a döntéshozatalt igénylő napirendi pontokkal kezdődött az összejövetel, tekintettel arra, hogy az EMMI-vel kötött együttműködési megállapodás aláírására az elnökségi ülés napján került sor, és a határidős elnökségi döntésekre mindenképpen időt kellett biztosítani. Így a szokásos tájékoztatókat a „maradék” időben hallgathatták meg az elnökség tagjai.

Beszámoló az elnökség márciusi ülésérőlElsőként ez évi első küldöttközgyűlés összehívásának időpontjáról, helyszínéről és napirendjéről döntöttek. A döntéshozatal során más szervezetek küldöttgyűlésének és rendezvényeinek időpontjára is tekintettel volt az elnökség. Így a Kamara küldöttközgyűlésének időpontja 2017. május 12. (péntek) du. 13:30, helyszíne Budapesten a Benczúr Hotel nagyterme. A meghívót és a napirendet a küldöttek – az eddigi gyakorlatnak megfelelően postán kapják. Ezt követően megállapodtak abban, hogy a HUMVO Magyarországi Gyógyszer-azonosítási Nonprofit Zártkörűen működő Részvénytársaságba igazgatósági tagnak dr. Horváth-Sziklai Attilát delegálják, mivel az egyedi dobozazonosítók bevezetéséhez szükséges, jogszabályi előírás alapján létrehozandó zrt. előkészítő egyeztetésein is ő vesz részt. Az elnökség a Rozsnyay Emlékverseny támogatási kérelméről is jóváhagyólag döntött.

Ez után következtek a beszámolók az előző elnökségi ülés óta történt eseményekről. Elsőként a Magyar Gyógyszerészhallgatók Egyesülete (HuPSA) szervezésében Pécsett megrendezett Gyógyszerészhallgatók Országos Találkozója került szóba, amelyen dr. Gutay Tibor és dr. Fang Simon vett részt a Kamara képviseletében. Az elnökségi ülésen dr. Gutay számolt be a történtekről, megemlítve, hogy a Kamara szekció-programján jelentős érdeklődés volt. Az észak-magyarországi gyógyszerész bált Lillafüreden öt északi megye immáron hagyományosan közösen tartotta. Jellemző a bál sikerére, hogy a bált hetekkel megelőzően már minden jegy elkelt és a későn jelentkezőknek csak várólistáról, mások kényszerű lemondása esetén volt esélyük a részvételre.

Beszámoló az elnökség márciusi ülésérőlA kórházi szakgyógyszerész-jelöltek Than Károly ösztöndíjának odaítélésével kapcsolatos bíráló bizottsági ülésen dr. Hankó képviselte a Kamarát – folytatódott a tájékoztató. Mint mondta: idén is több pályázó volt, mint ahány szakgyógyszerész-jelölt státusz került meghirdetésre, de végül – az előző évekhez hasonlóan – most is mindenkinek sikerült az ösztöndíjban való részvételét biztosítani. Az európai orvosi kamarákat tömörítő uniós szervezet hazai képviselőjével a kamarai elnök és az igazgató egyeztetett: a téma a gyógyszerészi kompetenciák változása volt. Mint dr. Podmaniczky Erzsébet jelezte, az európai orvosi szervezetek delegáltjai egy brüsszeli tanácskozáson vegyes érzelmekkel fogadták a gyógyszerészi kompetenciák olyan bővítését, amelyek a hagyományos orvosi kompetenciákhoz közelítenek, a gyógyszerészkamara vezetői azonban megnyugtató választ adtak: a gyógyszerészek törekvése a gyógyszerészi gondozással a primer, a szekunder és a tercier prevencióba való, gyógyszerészi kompetenciákra alapozott bekapcsolódás. A budapesti szervezet elnökségének ülésén a kamarai elnök is részt vett, ahol a közelmúltban bezáratott budapesti gyógyszertárakkal kapcsolatos tájékoztatót tartott – hangzott el.

A továbbiakban említésre került a Magyar Szakmai Kamarák Szövetségének (MSZKSZ) közgyűlése. Az idén az MGYK adja a soros elnököt, aki előterjesztésében a közgyűlés az idei évre három célkitűzést fogadott el: legyen közös kampány annak érdekében, hogy mindegyik hivatásrendi kamara tagjaiban tudatosuljon, miért fontosak a kamarák. Egy másik kampányt is terveznek annak érdekében, hogy az értelmiség társadalmi fontosságára felhívják a széles közvélemény figyelmét. Döntöttek arról is, hogy a szövetségbe tömörült kamarák hivatali munkájának az ésszerűsítése érdekében közös ajánlásokat dolgoznak ki.

Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár kezdeményezésére az EMMI-ben dr. Hankó, dr. Pozsgay Csilla OGYÉI főigazgató és dr. Mike László országos tiszti főgyógyszerész egyeztetésen vett részt, amelyen a tavaly decemberi, onkológiai felhasználású gyógyszerek forgalmazásának célvizsgálatával kapcsolatos tapasztalatokat összegezték. Cél, hogy olyan gyakorlat alakuljon ki, ahol az egyenletes ellátás feltételeit úgy sikerül biztosítani, hogy a gyógyszerek beszerzésével, készletezésével és kiszolgáltatásával kapcsolatos felelősség személyre szólóan biztosított.

„Nem kellett szégyenkezniük a gyógyszerész kollégáknak” – mondta az elnök a győri orvos-gyógyszerész napokkal kapcsolatban. A nagy részvétellel zajló esemény szakmai programjába dr. Hankó is bekapcsolódott. „Dicséret illeti a gyógyszerész előadókat, mert nagyszerű, az orvosoknak is sok újdonsággal szolgáló előadásokat tartottak, és dicséret illeti a megyei kamara vezetését is a szervezésért” – emelte ki. A Kamara vezetőinek Győrben, illetve egy későbbi időpontban Budapesten tartott informális ülése is szóba került, ahol a vándorgyűlés témáiról egyeztettek. A Főpolgármesteri Hivatal kérésére dr. Horváth-Sziklai Attila és dr. Hankó megbeszélésen vettek részt, ahol a védett patikai bútorokkal kapcsolatos teendőket beszélték végig, ugyanis a privatizáció során vállalt profilkötöttség határideje már letelt (és vannak olyan helyek, ahol a korábbi gyógyszertárak már nem működnek), ugyanakkor a védett bútorzattal kapcsolatos kötelezettségvállalások továbbra is érvényesek. Arra keresték a választ, hogy mi történhet az említett bútorokkal egy esetleges gyógyszertárbezárás vagy tulajdonoscsere után. Az egyeztetések várhatóan folytatódni fognak.

Ezt követően dr. Csóka Gabriella vette át a szót, aki beszámolt az Ipari Állandó Bizottság soron következő összejöveteléről. A négy képzőhely dékánjainak jelenlétében folyt megbeszélés fő témája az volt, hogy a hallgatóknak legyen lehetőség valódi gyári gyakorlaton részt venni. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére a Semmelweis Egyetemen rendezett megemlékezésen dr. Zalai Károly, az MGYT rendezvényén pedig az elnök képviselte a Kamarát.

Megtörtént a Kamara első kreditpontos továbbképzése. A kétnapos program előadói prof. dr. Bakacsi Gyula, dr. Majoros Krisztina, dr. Sohajda Attila és dr. Hankó Zoltán voltak. A Magyar Egészségügyi Társaság ülésére meghívást kapott a gyógyszerészi kamara is az orvosival és a szakdolgozóival együtt. A fő téma az egészségügyi szakemberek elvándorlása volt. Itt a gyógyszerészkamarai elnök arról tudott beszámolni, hogy a külföldi munkavállaláshoz szükséges jó hírnév igazolások száma az utóbbi két évben már csökken. Míg 2014-ben még 60 kamarai tag kért igazolást, addig 2016-ban a számuk 35-re csökkent (és közülük is 12 fő külföldi állampolgár volt.

A továbbiakban dr. Vimláti Gábor számolt be a gyógyszerész művészek első találkozójáról, ahol legfőképpen arról esett szó, hogy a Kamarának lehetőséget kell biztosítani a művész kollégáknak a megmutatkozásra. Szombathelyen dr. Horváth-Sziklai Attila és dr. Hankó vett részt a megyei közgyűlésen.

Végezetül dr. Horváth-Sziklai Attila tájékoztatott az OGYÉI-től megküldött, a gyógyszertárak létesítésével és működtetésével kapcsolatos határozatokról.

mgyk.gyh