Bogsch Erik: Ha egyszer igent mondtál, végig is kell csinálni - index.hu


A legnagyobb kockázatot azzal vállaltam, hogy 1992-ben beleültem a vezérigazgatói székbe, de a tÅ‘zsdére lépés vagy a nyugat-európai piacszerzés sem volt könnyű menet – mondta az Indexnek adott exkluzív interjúban Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. korábbi vezérigazgatója, a visszavonulását február végén bejelentÅ‘ elnöke. Úgy véli, amit anno a Cavinton adott, azt most a Cariprazine megerÅ‘sítette: az eredeti kutatásnak mint a szellemi hozzáadott érték legfÅ‘bb bázisának létjogosultságát. Amikor arról kérdeztük, hogyan épített a csÅ‘d szélén táncolva globálisan megkerülhetetlen brandet KÅ‘bányán, azt felelte, a legnagyobb érték nem a termékportfólió, hanem az emberek, akik nélkül aligha tehette volna naggyá a céget. A visszatekintés mellett a legendás vezetÅ‘ egyúttal elÅ‘re is nézett: elmondta, várhatóan mi húzza a Richter szekerét a következÅ‘ évtizedekben... tovább.