Győrben folytatódott az önkormányzati fórumsorozat - 2014. 09. 18. - mgyk.hu


Az önkormányzatok és gyógyszertárak közötti kapcsolatépítés jegyében szeptember 9-én Kecskeméten megkezdett fórumsorozat szeptember 18-án Győrben folytatódott az ETO Park Hotelben.
Az Egészségügyért Felelős Államtitkárságot dr. Mészáros János kabinetfőnök képviselte, Győr megyei jogú város önkormányzata részéről dr. Somogyi Tivadar alpolgármester, a kamara képviseletében dr. Hankó Zoltán elnök vett részt a fórumon és tartott vitaindítót. A moderátor dr. Horváth-Sziklai Attila volt. A helyiek mellett Győr-Moson-Sopron megye több településéről is szép számban megjelentek a gyógyszerészek, valamint a kamara Veszprém és a Komárom-Esztergom megyei szervezetének képviseletét is biztosították az elnökök.

Dr. Mészáros János kabinetfőnök emlékeztetett, hogy a 2010-ben megkötött stratégiai együttműködési megállapodásban foglaltak teljesítése megtörtént, és ez alapozta meg a kormány és a kamara közötti megállapodás ez év tavaszán történt megújítását. Ebben a kormány vállalta a tulajdonosi program végig vitelét, a fiatal gyógyszerészek helyzetbe hozását és a gyógyszertárak gazdasági stabilizálását. Az együttműködés kereteinek véglegesítése jelenleg is folyik. A fórumsorozat céljára utalva kifejtette, hogy a gyógyszerészi gondozás tömegesítésével és mélyítésével, a népegészségügyi programokba való bekapcsolódással, a szociális problémák megoldásában való részvétellel, személyes példamutatással és életvitelével sokat tehet a gyógyszerész a helyi közösségekért.

Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester több mint 20 éve vesz részt Győr önkormányzatának munkájában, és orvosi végzettségénél fogva külön is figyelemmel kíséri a gyógyszerészek életét. Megérti, hogy az elmúlt időszakban a gyógyszerészek többnyire távol maradtak a helyi közélettől, mert a sok változáshoz való igazodás és a túlélésért való küzdelem minden energiájukat felemésztette. Ugyanakkor azt is látja, hogy a gyógyszerészet helyzete ma már konszolidálódik, ezért szükségesnek látja a gyógyszerészekkel való kapcsolatépítést. Ő erre a továbbiakban figyelni fog, azonban számít a gyógyszerészek kezdeményező készségére is. Kérte, hogy gyűjtsék össze a problémákat és kezdődjön párbeszéd az önkormányzat és a gyógyszerészek között.

A megbeszélésen szóba került az ügyelet szabályozása és finanszírozása. Dr. Mészáros János kabinetfőnök kifejtette, hogy ezt egyszerre tekinti szabályozási, hatósági jogkört érintő és finanszírozási kérdésnek. Helyi kezdeményezésről számolt be dr. Váczi Donát, aki elmondta, hogy fiatal gyógyszerészekkel iskolai felvilágosító előadásokat szerveztek a káros szenvedélyek elleni küzdelem jegyében, azonban ehhez nem kaptak önkormányzati segítséget. Az alpolgármester úr ezt jó kezdeményezésnek tartotta és meghívta a felszólalót a helyi kábítószer-kerekasztalban való részvételre. Szóba kerültek a helyi adókkal és bérleti díjakkal kapcsolatos kérdések is. Valószínűleg kommunikációs zavar következménye, hogy egy műemlék-patikának is be kellett zárnia a kigazdálkodhatatlan költségek miatt. A fórum végén dr. Mészáros János felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy a most induló uniós támogatási időszakban a kisvállalkozások számára elérhető vállalkozásfejlesztési források jelentős hányada önkormányzati csatornákon keresztül lesz elérhető. Javasolta, hogy vegyék fel a kapcsolatot az egészségfejlesztési irodákkal is.

A több mint negyven gyógyszerész jelenlétében megrendezett fórumbeszélgetés hasznos volt és komoly segítséget nyújthat a fórumsorozat végén az ajánlások megfogalmazásához.     

 

mgyk.hu