Gyorsbeszámoló a november 25-i küldöttközgyűlésről


Gyorsbeszámoló a november 25-i küldöttközgyűlésről VII. Gyógyszerész Köztestületi Napok programjának utolsó eseményeként került sor a Magyar Gyógyszerészi Kamara ez évi II. küldöttközgyűlésére, amelyet a budapesti Danubius Hotel Arénában tartottak november 25-én délután.A gyűléstdr. Hankó Zoltánelnök vezette, a küldöttek végig határozatképes számban voltak jelen.

A küldöttközgyűlésen 133 gyógyszerész regisztrált, ami a 264 országos küldött éppen több mint 50 százaléka. Az összejövetel a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd a mandátum- és a szavazatszámláló bizottság, a jegyzőkönyvvezető és a jegyzőkönyv-hitelesítők megválasztása után következett a küldöttközgyűlés napirendjének elfogadása.

Az első napirendi pont az elnöki beszámoló volt, ami két részből állt. Az elsőben dr. Hankó Zoltán tájékoztatott az előző küldöttközgyűlés óta eltelt fél év kamarai eseményeiről, a beszámolót 132 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, az elnök tartózkodásával fogadta el a küldöttközgyűlés. A második rész a jövőkép kialakításáról szólt, amit a küldöttközgyűlés tartózkodás és ellenszavazat nélkül fogadott el.

A következő napirendi pont az Oktatói Állandó Bizottság elnökének a választása volt. Erre a korábbi bizottsági elnök, prof. dr. Erős István halála miatt volt szükség. A küldöttek dr. Zupkó István intézetvezetőt, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar docensét titkos szavazással, 120 szavazattal választották meg.

A továbbiakban a Magyar Gyógyszerészi Kamara Alapszabályának módosítása következett; az elnök a módosító javaslatot két részletben terjesztette küldöttközgyűlés elé. Az első részben az alapszabály ÁSZ javaslatának átvezetésére, a tagok etikai kötelezettségeire és a felügyelő bizottságokra vonatkozó előterjesztését fogadták el a küldöttek, majd a tagdíjak módosításával kapcsolatos javaslatokról szavaztak. Gyorsbeszámoló a november 25-i küldöttközgyűlésről A Budapesti Szervezet javaslata nem kapta meg az alapszabály-módosításhoz szükséges kétharmados többséget, az országos elnökség által beterjesztett és a Területi Elnökök Értekezlete által támogatott javaslatot azonban a minimálisan szükséges 69 szavazat helyett 89 szavazattal fogadta el a küldöttközgyűlés. A most elfogadott tagdíj-módosítás értelmében 2018-ban az előző évi garantált bérminimum 50%-a helyett 45% lesz a személyi jogos gyógyszerészek éves tagdíja, a 12 millió Ft-nál kisebb havi forgalmú gyógyszertárak személyi jogos gyógyszerészeinek az előző évi garantált bérminimum 30%-a helyett 27% lesz az éves tagdíja, az alkalmazott gyógyszerészeké az előző évi garantált bérminimum 20%-a helyett 18% lesz az éves tagdíja.

A negyedik napirendi pont a 2018-as költségvetés meghatározása volt, amit 103 igen és 2 nem szavazattal fogadtak el.

Végezetül a területi szervezetek számára létrehozott Elkülönített Alap szabályzatának véglegesítéséről döntöttek – a javaslat ellenszavazat nélkül került elfogadásra.

A küldöttközgyűlés dr. Hankó Zoltán elnök zárszavát követően a Szózat eléneklésével zárult.

mgyk.gyh 

Fotó: Dr. Nagy Vilmos