Huszonöt év tanulságai VII. - A kamara és a kommunikáció


Huszonöt év tanulságai VII.

A Kamara alapításának 25. és köztestületté válásának 20. évfordulója alkalmat teremtett arra, hogy visszatekintsünk az alapítást megelőző törekvésekre, felidézzük az alapítás körülményeit és az elmúlt negyedszázad történéseit. A 25 éves távlat már nemcsak a visszaemlékezésekre, hanem „oknyomozó” elemzésekre is lehetőséget ad, bár sokszor hiányzik még a „történelmi távlat” a mélyebb összefüggések feltárásához. A kettős évforduló néhány olyan kérdésre is ráirányította a figyelmet, amelyek a kamara létével, szabályozásával és működésével kapcsolatban az elmúlt negyedszázadban nem egyszer vitát generáltak. Sorozatunkban ezek közül villantunk fel néhányat, a tapasztalatok összegzésének és a továbbgondolás igényével.

 A kamara és a kommunikáció

 A kamara, illetve a kamarai tagok és a gyógyszerellátást körülvevő környezet kamarával kapcsolatos kommunikációja állandó és kimeríthetetlen témája a kamarai egyeztetéseknek, és talán az egyik legsokoldalúbban vitatott területe a munkánknak. Mivel e sorozat keretei nem alkalmasak a kérdéskör teljes körű áttekintésére, most csupán négy aspektus villantható fel azzal, hogy a kamarai kommunikáció céljainak, módszereinek, célcsoportjainak, eszközeinek és hatékonyságának részletes elemzése nem spórolható meg.

Az elmúlt negyedszázad egyik tapasztalata, hogy az az „értelmezési keret”, amelyben a kamara megfogalmazza aktuális üzeneteit a tagság és a környezet számára, nem választható el a kamara céljaitól. Így volt ez 1990 és 1998 között, majd az azt követő nyolc évben, és igaz ez a liberalizáció óta eltelt évekre is. A magunk által választott, vagy a kívülről ránk erőltetett értelmezési keretek ugyanakkor döntő jelentőségűek az aktuális problémák megoldása szempontjából is.

Az első nyolc év fő üzenete az volt, hogy privatizálni kell a gyógyszertárakat és a gyógyszerészek kezébe kell adni, mert ők értenek hozzá a legjobban. Ez az üzenet eredményes utat járt be, s ebben az akkori kamarai vezetők mellett szerepük volt azoknak a gyógyszerészeknek is, akik az önállósodásuk után ténylegesen jobb szolgáltatást nyújtottak a betegeiknek. Később a gyógyszerészetre sikerült ráerőltetni a „liberalizációs” értelmezési keretet, s erre a kamara a „status quo őrzése bármi áron”-nal válaszolt. Az évekig tartó „állóháború” eredménye borítékolható volt, mert szinte minden probléma első megoldási alternatíváját a liberalizációs értelmezési keret adta. A szakma által tudatosan választott értelmezési keret jó példája lehet a „gyógyszerbiztonság, ellátásbiztonság, szolgáltatásminőség, költséghatékonyság” elvárás-rendszere, melynek a liberalizáció utáni középpontba állítása a kamara tevékenységében és kommunikációjában is eredményesnek bizonyult. Ez annyira igaz, hogy 2010-re a gyógyszerellátás modellkorrekciójának egyik rendező elveként az egészségpolitika is ezeket a hívószavakat fogadta el. (A kisebb-nagyobb szakmai és szakmapolitikai területekre vonatkozó „értelmezési keretek” kialakítási szabályainak, egymáshoz való viszonyának, szakmai és társadalmi elfogadtatásának, valamint eredményességi kritériumainak részletes tárgyalása szétfeszítené ennek az írásnak a kereteit.)

A kamara másik kommunikációs feladata a kamara és a gyógyszerészet imázsának alakítása. A kamarának egyszerre kell a szakértő és az érdekvédő funkciónak megfelelni (ahol a szakmai és a gazdasági érdeket együtt kell bemutatni és képviselni), a gyógyszerészet lényegéhez pedig hozzá tartozik a betegorientáltság, a precizitás és a normakövetés is. Nem feledhető a gyógyszerészet szolgálat-jellege sem. Mindezeket – a konkrét ügyekben is – úgy kellett és kell ma is megjeleníteni, hogy az elmúlt évtizedek szabályozási cikk-cakkjai és a változó gyakorlat miatt ezek létjogosultságát sokan és sokszor vitatták. Az imázs-alakítás eredményessége nehezen mérhető és kamarán kívüli tényezőktől is függ.

A változékony jogi és gyakorlati környezet miatt a kommunikáció különösen nagy kihívása a társadalmi, a politikai és a szakmán belüli hitelesség. A köztestület nem engedheti meg, hogy az aktuális folyamatokat ne valós tények alapján mutassa be. Ez a követelmény egyaránt vonatkozik a külső és a belső kommunikációra. A kamarai eseményekről és a gyógyszerészettel kapcsolatos történésekről mindig tárgyszerűen, túlzások nélkül kell hírt adni. Ugyanez érvényes a szakmai és gazdasági folyamatok bemutatására és prognózisainkra is, bár ismertek ezzel ellentétes történések nemcsak más szervezetek, hanem a kamara korábbi kommunikációjában is. Jó pár évvel ezelőtt az egyik szakpolitikus (aki azóta patológusként dolgozik) úgy fogalmazott: „állandóan a kispatikákkal érvelnek, de mindig a nagyokért tesznek”. A „rugalmas” adathasználattal vagy a bombasztikus kijelentésekkel ideig-óráig befolyásolhatók a döntések, sőt a nagyotmondás nagy publicitást is kap, azonban hosszú távon hiteles szakmapolitika valótlanságokból építkező vagy manipulatív kommunikációra nem támaszkodhat. A korrekt kommunikáció ereje egyben a hátrányát is jelenti: különösen az olyan „apokaliptikus” víziókkal szemben nehéz átütő erejű választ adni, mint hogy „újabb 700 gyógyszertár lehetetlenült el”, „a létszámrendelet miatt több száz gyógyszertár lesz kénytelen bezárni”, „államosítani fogják a gyógyszertárakat”, „félmillió ember ellátatlan”. Ilyenkor a tagságnak adatokra épülő elemzésekben, a sajtó munkatársainak pedig szervezett háttérbeszélgetéseken igyekszünk bemutatni a kamara által képviselt álláspontot. Ez a „kognitív” kommunikáció ugyan korrekt, de az ilyenkor szokásos emocionális „zaj”-ban rövidtávon kevésbé hatásos. Sokak szerint hiba, hogy a személyeskedő vádaskodásokra nem reagálunk. Ez utóbbi gyakorlatunk részletes indoklása szintén meghaladná az írás kereteit.

Végül: a gyógyszerészekre értelmiségiként tekintünk, akik szeretnénk, ha a véleményüket önként választott hivatásuk értékrendjére és hiteles információkra alapozva, nem pedig panaszkultúra mentén, életérzésekre hagyatkozva alakítanák ki. Az informálódáshoz szeretnénk információt nyújtani a havonta megjelenő Gyógyszerészi Hírlappal, a hetenkénti elektronikus hírlevéllel és a kamarai honlap szolgáltatásaival. Bár az attitüdök csak lassan változnak, hiszünk abban, hogy a következetes kommunikáció és a gyógyszerészek egyre megélhetőbb önállósága olyan kommunikációs erőteret hozhat létre, amely megfelelhet hivatásrendünk céljainak, képes lehet a kommunikációs „zaj” kiszűrésére és a közösséghez tartozás megélésére.

Dr. Hankó Zoltán

A sorozat korábbi részei ide kattintva olvashatók.