Leolvasható a felesleges kiadás - mno.hu


Egyes gyógyszerek esetében akár 2000-3000 forint felesleges kiadására is felhívhatja a figyelmet februártól a gyógyszertárban kapott blokk – mondta Bidló Judit, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ártámogatási főosztályának vezetője az MTI-nek.

Az egészségügyi államtitkárság szerdán közölte: február elsejétől a gyógyszerészeknek írásban is tájékoztatniuk kell a beteget, ha az általa kért gyógyszer helyettesíthető olcsóbb készítménnyel, így láthatja, mennyit spórolhatna.

Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke az MTI-nek elmondta: a jelenleg hatályos jogszabályok szerint a gyógyszerészeknek eddig is fel kellett ajánlaniuk az olcsóbb helyettesítő gyógyszert a betegeknek. Február elsejétől viszont, ha a beteg azt mondja, hogy ragaszkodik a drágább gyógyszerhez, akkor a patikusnak dokumentált módon, tehát írásos formában kell tájékoztatnia a beteget, aki így látni fogja: ha elfogadta volna az olcsóbb készítményt, azzal mennyit spórolhatott volna.

Hankó Zoltán szerint kézenfekvő, hogy az olcsóbb készítmény térítési díja a blokkon jelenjen meg, ne kelljen egy külön papírt adni a betegnek. Az MGYK az erről szóló jogszabály megjelenésekor megkereste a Gyógyszertári Rendszergazdák Szövetségét, amely vállalta, hogy tagvállalatai – a kérésnek megfelelően – fejlesztik a patikai számítógépes programot. Az OEP-nél szerdán tartott szakmai egyeztetésen az OEP munkatársai is ezt a megoldást kérték a rendszergazdáktól – tette hozzá.

A köztestület elnöke szerint ez a változtatás a gyógyszerészeket és a betegeket is az olcsóbb készítmények felé tereli. Arra a kérdésre, mi történik akkor, ha a gyógyszerész szóban elfelejtené tájékoztatni a beteget az olcsóbb készítményről, s az eltérést a blokkon észlelve a beteg ott helyben szóvá teszi, azt mondta: ilyen esetben a gyógyszerész a beteg kérésére sztornózza a tételt. Hankó Zoltán azonban biztos abban, hogy ilyen tévedések nem fordulnak majd elő nagy számban, mert az effajta „polémia” nincs jó hatással a beteg-gyógyszerészi viszonyra.

Bidló Judit, az OEP főosztályvezetője elmondta: a cél az, hogy még nagyobb teret adjanak a generikus gyógyszerek elterjedésének, a gyógyszerész is érdekelt legyen abban, hogy azt a gyógyszert adja ki, amely a beteg és a biztosító számára is a legjobb.

Közlése szerint a gyógyszerészek eddig ellenérdekeltek voltak abban, hogy helyettesítsék a készítményeket, mert a drágább készítményeknek nagyobb volt az árrése. Mint kifejtette: eddig a generikus program azért nem tudott beindulni igazán Magyarországon érdemi árcsökkentésekkel, mert ugyanolyan feltételekkel kaphatták a betegek a drágább és az olcsóbb gyógyszert is.

Ennek kiküszöbölésére vezették be – egyebek mellett – a preferált referencia ársávot is, amely kategóriába azok a kedvező árú, azonos terápiás eredményű készítmények tartoznak, amelyeket a biztosító a gyógyszerfelírásoknál vagy a közgyógyellátás során ajánl.

Abban az esetben pedig, ha a gyógyszerészek az olcsóbb készítményeket ajánlják, illetve a közgyógylistán is ezek a készítmények szerepelnek, akkor a gyártóknak érdekük lesz nagyobb árcsökkentést benyújtani, amely végül a gyógyszerkasszában megtakarítást eredményez – magyarázta a főosztályvezető.

Ezáltal teljesíti az OEP a Széll Kálmán-tervben a biztosító számára megfogalmazott költségvetési elvárást, az „efelett realizált megtakarításokat viszont az új készítmények támogatásba való befogadására tudják fordítani” – tette hozzá. Az állam mellett jelentős összegeket spórolhatnak a betegek is, ha az olcsóbb készítményeket választják – hangsúlyozta Bidló Judit.

A változással kapcsolatban a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet Országos Gyógyszerészeti Intézet (GYEMSZI-OGYI) az MTI megkeresésére azt közölte: a gyógyszerész csak a GYEMSZI OGYI által helyettesíthetőnek és egyenértékűnek nyilvánított készítmények közül ajánlhat helyettesíthető gyógyszert a betegnek.

A GYEMSZI OGYI az egyenértékűséget és a helyettesíthetőséget a forgalomba hozatali engedélyezés során vizsgálja. Az egymással helyettesíthető generikumok engedélyezése szigorú szakmai szabályok szerint történik. A gyógyszerengedélyezés és -ellenőrzés rendszere tehát garancia arra, hogy a generikus készítmények biztonságosak, hatásosak, és ugyanolyan jó minőségűek, mint az originális gyógyszerek.

Az egyenértékűnek és helyettesíthetőnek nyilvánított készítmények a GYEMSZI OGYI honlapján nyilvánosak, mindenki ellenőrizheti, hogy az ajánlott gyógyszer valóban helyettesítheti-e az eredetileg felírt gyógyszert – tették hozzá.

 

mti - mno.hu