Program a fiatal patikusoknak - 2013. 08. 05. (2. oldal) - Magyar Nemzet


Program a fiatal patikusoknak

Idén már kevesebb gyógyszerész ment külföldre, s vannak, akik hazatérnének

A generációváltást elősegítő programot kíván kidolgozni a patikusok számára a kormány és a Magyar Gyógyszerészi Kamara. Az idei első félévi statisztikák alapján kevesebb gyógyszerész ment külföldre, s a kint dolgozók közül vannak, akik a kedvező patikapiaci feltételek miatt már tervezik hazatérésüket.

A Magyar Gyógyszerészi Kamara szeptemberben kezdheti meg a tárgyalásokat a kormány képviselőivel egy, a fiatal gyógyszerészek helyzetbe hozását segítő programról – tudtuk meg. Hankó Zoltán, a testület elnöke elmondta: Horváth Zsolt miniszteri biztossal egy olyan programot kívánnak kidolgozni, amelynek célja, hogy a pályakezdő fiatal gyógyszerészek is be tudjanak lépni a patikapiacra, és át tudják venni az idősebb gyógyszerészektől a patikák működtetését. Bár konkrétumokat még nem árult el, annyit megjegyzett, ez nem a közelmúltban meghirdetett patikaalap keretei közt indulna, és költségvetési forrás nélkül is eredményes lehet. A két program együtt hosszú távon stabil működési kereteket biztosíthat – hangsúlyozta.

Mint ismeretes, a kormány kedvező pénzügyi konstrukcióval segíti a gyógyszerészeket, hogy a befektetőktől megvásárolhassák a többségi – 2014. január 1-jéig a 25-öt, 2017. január 1-jéig pedig az 50 százalékot meghaladó – tulajdonrészt a patikákban. Hankó Zoltán rámutatott, amennyiben sikerül kidolgozni a generációváltást elősegítő programot, amely hosszabb távon is garantálja a gyógyszertárak nemzeti és szakmai érdekkörben maradását, reális esélyt lát arra, hogy hazacsá-bítsák a külföldön elhelyezkedett patikusokat. Elmondása szerint már több kollégáról is tud, aki a patikapiaci változások miatt a hazatérését tervezi, és hozzátette, tud jó néhány olyan gyógysze-részről is, aki a közelmúltban hazajött Angliából, mert úgy vélte, az itthoni lehetőségei már kedvezőbbek a kintieknél.

Mint arról lapunk a napokban beszámolt, az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal a közelmúltban nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amelyek az egészségügyi dolgozóktól idáig beérkezett külföldi munkavállaláshoz szükséges kérelmekre vonatkoznak. Ezekből látszik, hogy az év első felében a tavalyihoz képest kevesebb orvos ment el, a távozó ápolók száma viszont tovább nőtt. A gyógyszerészek esetében elmondható, hogy az elmúlt hat-hét évben évente átlagosan ötvenen kérték a külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolást – mondta Hankó Zoltán. A hivatal adatai alapján idén jóval kevesebb gyógyszerész kérte a hatósági bizonyítványt, ugyanakkor rámutatott: a frissen végzettek csak június végén kapták meg a diplomájukat, így az ő igényük a dokumentumra csak a második félévi statisztikai adatokban jelenik meg. Ennek fényében a testület elnöke óva int attól, hogy túl hamar vonjunk le következtetéseket az idei adatokból.

Hankó Zoltán beszélt arról is, az elvándorlással párhuzamosan már felütötte a fejét a gyógysze-rész munkanélküliség, körülbelül százra tehető az állást kereső gyógyszerészek száma. A patikusok egyébként jellemzően három helyen, közforgalmú és intézeti gyógyszertárakban, valamint gyógyszergyárakban helyezkedhetnek el. A kamara adatai alapján körülbelül négyszázan dolgoznak intézeti gyógyszertárban, és félezren az iparban, a többi, 5200-5300 patikus pedig a közforgalmú patikákban.

Szalai Laura

Magyar Nemzet