Több mint egymilliárd forinttal támogatja a kormány a vidéki kis patikákat – Hankó Zoltán a KarcFM-en


A KarcFM 2018. március 13-i Hangoló című műsorában dr. Hankó Zoltánt kérdezték azzal kapcsolatban, hogy korábbiaknál is több pénzzel, hétszázmillió forint helyett már több mint egymilliárd forinttal támogatja a kormány a vidéki kis patikákat annak érdekében, hogy a lehető legtöbb településen elérhető legyen a gyógyszertár és az emberek gyógyszerhez jussanak.

Dr. Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke elmondta, hogy néhány évvel ezelőtti számításaik szerint azokon a településeken, ahol sem közforgalmú, sem fiókgyógyszertárat már nem lehet működtetni, ahol direkt közvetlen gyógyszerellátás nincs, körülbelül ötszázezren élnek. Hangsúlyozta: ez viszonylag nagy számnak tűnik, ugyanakkor a jelenlegi működési körülmények között a gyógyszerellátó-rendszer mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb olyan személy legyen, aki a saját településén nem jut hozzá a gyógyszeréhez. Ezek jellemzően két-háromszáz-négyszáz fős vagy még annál is kisebb lakosságszámú települések.

A kamarai elnök kifejtette, hogy a lakossági gyógyszerellátás nem szabad, hanem egy szabályozott piacként működik, ahol pont azért, hogy az egyenletes gyógyszerellátást országosan biztosítani lehessen, rögzítve van, hogy mi az a minimális lakosságszám és mi az a két gyógyszertár közötti minimális távolság, aminek a megléte esetén közforgalmú gyógyszertár létesítésére, működtetésére engedély adható. Korábban volt néhány olyan év, amikor szabadpiacként működött a gyógyszerellátás, így egymás hegyén-hátán jöttek létre a gyógyszertárak – ez azonban nem volt fenntartható. Nyilván van verseny, de a „gyógyszertárak között pont az elÅ‘bbi ellátásbiztonsági megfontolások miatt, egy szakmailag szabad, de piaci kereskedelmi szempontokat figyelembe véve korlátozott verseny működhet csak. És én ezt így tartom jónak” – emelte ki.

A gyógyszertárak alapításának jogi szabályozásával kapcsolatban elmondta, ötvenezernél nagyobb lakosságszámú városokban, amely négyezer lakosonként lehet egy közforgalmú gyógyszertárat létesíteni. Az ennél kisebb településeken 4,5 ezer lakosonként lehet ilyet létesíteni, de ahol egy új gyógyszertár létesítésére a plusz 4,5 ezer, illetve 4 ezer lakos megvan, ott a hatóság, az engedélyezÅ‘ hatóság hivatalból ír ki gyógyszertár létesítésére pályázatot. Lefelé viszont „szabad a vásár, tehát lefelé nincs olyan korlát, hogy hány lakosnál lehet közforgalmú, vagy fiókgyógyszertárat nyitni”.  Egészen kis lakosságszámú településeken nyilván a rentabilitási korlátok azok, amelyek megszabják egy új gyógyszertár létesítését – ezért döntött úgy az állam a kamarával együttműködve, hogy a kormány a kamarával, hogy a kistelepüléseken egyedül működÅ‘ gyógyszertárakat egy ilyen működési célú, vissza nem térítendÅ‘ támogatással támogatja és segíti.

Ahogy a műsorvezető is említette, már évek óta támogatja a kormány a kistelepüléseken lévő gyógyszertárakat. Ez az összeg emelkedett meg idén hétszázmillióról több mint egymilliárdra. Dr. Hankó szerint ez a pénz arra elég, hogy azok a gyógyszertárak, amelyek kis településeken működnek, a működésük a továbbiakban is biztosított legyen.

Elmondta továbbá, hogy a kamara részérÅ‘l már kidolgozott egy javaslatot arra, hogy azokon a településeken is lehessen a gyógyszerellátást biztosítani, ahol most nem működik gyógyszertár. „Bízom abban, hogy vagy még most a választást megelÅ‘zÅ‘en, de nagy valószínűséggel a választást követÅ‘en fölálló új kormánnyal fogunk tudni errÅ‘l egyeztetni”. A lényeg, hogy egy olyan megoldást kell ezeknek az egészen kis településeknek a gyógyszerellátásra is, amelyek a környékben működÅ‘ gyógyszertárakra számítanak, azt tekintik bázisként – hangsúlyozta.

Azzal kapcsolatban, hogy a támogatás egy-egy patika szempontjából mit jelent, kifejtette, hogy a korábbi rendszerben, tehát amikor még 700 millió forint állt rendelkezésre, körülbelül 400 közforgalmú gyógyszertár és durván  350 fiókgyógyszertár volt, amelyiknek volt lehetÅ‘sége arra, hogy ezzel a működési célú támogatással éljen. Tehát ez azt jelenti, hogy az elÅ‘zÅ‘ éves félévében a közfinanszírozott, tehát a támogatott gyógyszerekbÅ‘l képzÅ‘dÅ‘ összes árrése a nyolcmillió forintot nem haladhatta meg.  Mindazok a gyógyszertárak, amelyek ennél kisebb forgalmat bonyolítanak, azok jogosultak lehetnek erre a támogatásra. Az emelet összeggel számolva a közforgalmú gyógyszertáraknál kb. 450 gyógyszertárnak nyílik lehetÅ‘sége és egy 400-450 fiókgyógyszertárnak úgyszintén arra, hogy ezzel a vissza nem térítendÅ‘ támogatással éljen. „Összesen ezeknek a számát olyan 850-900 gyógyszertárra tesszük, ami én azt gondolom, hogy rendszerszinten nem kevés”.