Új gyógyszertár – 2014-ben – Esetismertetés – VII. – mgyk.hu


Valahol Magyarországon, egy gyógyszertárnak helyet adó ingatlan tulajdonosa 2013-ban év végi határidővel felmondta a bérleti szerződést. Azt, hogy ezt jogszerűen tette vagy sem, bíróság dönti el.  Tény azonban, hogy a gyógyszertár működtetőjének januártól új helyiséget kellett biztosítani. Az új helyiség kiválasztása a régi helyszíntől nem messze megtörtént, az áthelyezésre a gyógyszertár hatósági engedélyt kapott. A gyógyszertár az új helyen januártól működik.

A képek 2014. április 28-án készültek. Az 1. kép az utcafrontot, a 2. kép az utcafronton lévő betegbejáratot mutatja. A 3. kép a hátsó bejáratnál készült, a 4. képen pedig az is jól látszik, hogy a gazdasági melléképületnek látszó patikába a hátsó bejáraton át is várják a betegeket.

2014. május 4.


Hankó Zoltán


 Új gyógyszertár – 2014-ben – Esetismertetés – VII. – mgyk.hu

1. kép

 

Új gyógyszertár – 2014-ben – Esetismertetés – VII. – mgyk.hu

2. kép

 

Új gyógyszertár – 2014-ben – Esetismertetés – VII. – mgyk.hu

3. kép

 

Új gyógyszertár – 2014-ben – Esetismertetés – VII. – mgyk.hu 

4. kép