Az egészségügyet a beszállítók megértése, az alacsony fizetések és a páciensek türelme finanszírozza.
DR. CSIBA GÁBOR
Tavaly a Kórházi Rendelőintézeti Szövetségek megállapodást kötöttek a kormánnyal pénzügyi helyzetük rendezése céljából. Megérkezett a számlákra az az összességében 39,5 milliárd forint, amelyet a megállapodás tartalmazott, és amely már megint volumenkorlátos teljesítmény után lett kifizetve. Csakhogy az intézmények a többletpénzhez nem várt, a megállapodásban nem szereplő többletfeladatot is kaptak. Nehéz ennek nem örülni, hiszen arról van szó, hogy a megszűnt 13. havi fizetés kompenzálásaként valamennyi dolgozó, akinek a fizetése 341 ezer forint alatt van, két részletben 98 ezer forintos bérkiegészítést kap. Ez a rendelkezés, amelyet egy kormányrendelet formájában 2009 decemberében hoztak, és a közszférára vonatkozik, nem várt anyagi terhet ró az egészségügyi intézményekre. Amíg a közszféra többi intézménye a költségvetés általános tartalékának terhére kapja meg ezt az összeget, addig az OEP-finanszírozott intézmények a betegellátásra szánt pénz megkurtításával kell hogy kifizessék. Ez összességében tízmilliárd forinttal rövidíti meg a betegek ellátására fordítható összeget, amely az átlagember számára a nem nagyon értelmezhető volumenkorlát formájában jelenik meg az intézményekben.
És itt a csavar: ezt a pénzt külön meg kell igényelni az intézményeknek, ezt kötelezően április 3-ig ki kell fizetni, és ezt látszólag nem a betegellátástól veszik el. Valójában viszont igen, mivel az egészségügyi alapban célelőirányzatként zárolták a tízmilliárd forintot. Tehát megint elindulhat egy olyan vita, amelyet az átlagember nem ért, és csak fölösleges civakodásnak tart, s közben azt látja-érzi, hogy hosszabbak lettek a várólisták. Arról van szó, hogy a kevesebb pénz kevesebb beteg ellátására ad lehetőséget, és a nem sürgős betegeket várólistára helyezik, amely így egyre hosszabb. Az is érdekes, hogy ezt a tízmilliárd forintos összeget, amelyet bérkiegészítésnek hívnak, április 3-ig ki kell fizetni. Vajon miért addig? A magyarázat egyszerű: április 11-én választások lesznek, kellenek a voksok, azaz nem történik más, mint pénzt veszünk el a gyógyítástól azért, hogy megvásároljuk a gyógyítók szavazatait.
Beszélni kell arról is, ami a kormányzati kommunikációban egyre hangsúlyosabb, hogy menynyivel több pénzt kapott ebben az évben az ellátórendszer. Valóban látszólag többet. 719 milliárdot terveztek, és a kórházi szövetségekkel történő megállapodás után 757 milliárdot hagyott jóvá a parlament a 2010-es költségvetésben. Ez így szép eredménynek tűnik, csak azt kell látni, hogy 2008ban 781 milliárd forint volt az erre fordítható összeg. Most csaknem 30 milliárddal kevesebb, és még nem is számoljuk azt, hogy 2009-ben az áfa- és energiaár-emelés, kötelező béremelés és még nagyon sok minden rótt többletterhet az intézményekre. Azt sem lehet elfelejteni, hogy egy finanszírozási trükkel a teljesítéshez képest az eddigi három hónapról kettőre hozták le a kifizetéseket, és így januárban látszólag egy hónappal több pénzt kaptak a kórházak, de valójában ez nem más, mint egy előre hozott kifizetés. Ez valamikor hiányozni fog, ha máskor nem, akkor mondjuk decemberben. Tehát pontosan egyhavi finanszírozási összeggel kevesebb jut ebben az évben a kórházaknak, rendelőintézeteknek. Nem kell csodálkozni azon, ha a januárfebruári átmeneti egyensúly után az egészségügyi intézmények eladósodása, amely eléri, sőt meg is haladja a százmilliárd forintot, újra elkezdődik, és ha nincs központi beavatkozás, akkor márciusáprilis folyamán összeomlik az ellátórendszer. Mit számít az már, hiszen az már a következő kormány baja lesz. Az egészségügyi intézmények százmilliárdos adósságát ma a beszállítók, szolgáltatók megértése, az intézmények dolgozóinak alacsony fizetése és a várólistás betegek türelme finanszírozza. Tudom, hogy sokan megjósolták már az intézményrendszer összeomlását, de soha nem álltunk ilyen közel hozzá, mint állni fogunk április-május folyamán. Azt is tudni kell, hogy ez az összeomlás nem látványos, de tragikus lesz.
Végtelenségig nőtt várólisták, elégedetlen betegek, elkeseredett dolgozók, a pénzükért küzdő szolgáltatók jellemzik majd az egészet. A szolgáltatók nem kapnak pénzt az intézményektől, nem tudnak áfát, adót fizetni, a dolgozóikat elbocsátják, s ez kihat az egész nemzetgazdaságra. A szűken vett aktív kórházi ellátásra 2009-ben 325 milliárd forintot költött a magyar költségvetés. Csak egy érdekes összehasonlítás: a botrányoktól híres Budapesti Közlekedési Vállalat 330 milliárd forint állami támogatást kapott. Gondoljunk bele: egy kétmilliós város tömegközlekedése többet kap, mint egy tízmillió lakost ellátó egészségügyi ellátó rendszer. 2003-ban a BKV 200 milliárd forintot kapott, a magyar kórházak 324 milliárdot. Hat év alatt nem nőtt a kórházakra költött pénz összege, a BKV-ra költött pedig másfélszeresére nőtt. S miket hallunk a BKV körül: botrány, korrupció, legalább 3,3 milliárd forint elsíbolása végkielégítések címén.
Van egy javaslatom: minden olyan cég, amely állami támogatást kap, és ahol korrupciós ügy derül ki, a korrupciós összeggel kell csökkenteni az állami támogatást, és azt át kell irányítani az egészségügyi ellátórendszerbe. Az elmúlt három év alatt átalakítás címén Molnár Lajos miniszter szétverte, Horváth Ágnes miniszter asszony összezavarta (-kutyulta), Székely Tamás miniszter úr kivéreztette az egészségügyi ellátórendszert. Aki tehát átalakításról beszél, sokszor arra gondol, hogy reformáljuk azért, hogy kevesebb pénzbe kerüljön. Tudomásul kell venni, hogy minden reform pénzbe kerül, és a haszon itt a hatékonyságból adódik. Óvatosnak kell lenni az intézménymegszüntetésekkel, mert minden kórházra, rendelőintézetre szükség van, csak a feladataikat kell megfelelően meghatározni. Nagy centrumokba kell szervezni a népbetegségek gyógyítását: a daganatos betegségek, a szív- és érrendszeri problémák, a gyermekellátás és a traumatológia tartozik ide. Részben már megindult ez a folyamat, de nem teljes, és ami a legfontosabb, nem követi a finanszírozás. Egyszerűen nem kell kifizetni onkológiai vagy stroke betegellátást olyan intézményekben, amelyek nem minősülnek centrumnak, és amelyekben nem adottak a kezelés korszerű feltételei. Ebbe az irányba hat a minimumrendelet, amelyre vagy ennek valamilyen reformált formájára szükség van, de nem lehet követni azt, hogy elveszem a tulajdonostól (önkormányzatoktól) a pénzt, utána egy rendelettel kötelezem az intézményeiben olyan invesztíciókra, amelyekre forrás hiányában képtelen. A centrumokon kívül vagy a centrumokkal együtt 35-40 kórház megerősítésére is szükség van, növelni kell az állam felelősségvállalását, ezek az intézmények adnák az ellátás bázisát. A többi kórházra a fenti betegségcsoportok kivételével valamennyi beteg ellátását rá lehet, sőt kell bízni, és a centrumokban nem kell rutinbeavatkozásokkal foglalkozni. Így az erőforrások és feladatok ésszerű átcsoportosításával valamennyi intézmény helyét meg lehet találni a rendszerben anélkül, hogy megszűnéshez vezetne a folyamat. Fontos az egyéni felelősségérzet erősítése, hiszen aki egész életében egészségromboló életvitelt folytatott, annak valamilyen formában hozzá kell járulnia a gyógyítás költségeihez.
Keveset beszélünk arról, de tudjuk, hogy az egészségügyi ellátórendszer egyben több tízezer ember munkahelye is. Az emberi erőforrás minősége egy-egy intézmény, illetve az egész ellátórendszer működésének alapfeltétele. Lehet bármilyen csillogóvillogó egy kórház, ha nincsen benne megfelelően képzett és megfelelő számú munkavállaló, és itt nem csak orvosokra gondolok. Hihetetlen, de igaz, saját tapasztalat: jól képzett aneszteziológus-asszisztens ment el a közelmúltban kórházunktól Hollandiába - paradicsomot szedni. Egy megreformált rezidensképzés az orvosoknál, ösztöndíjrendszer, versenyképes fizetés, természetbeni juttatások segíthetik a humánerőforrás ellátását. Ez nemcsak az egészségügyi intézménynek, hanem a tulajdonosnak is kötelezettsége, az önkormányzatok összefogásával nagy erőket lehet felszabadítani ezen a téren. Zajlik az uniós források elosztása, pályáztatása - sokszor jó, de sokszor érthetetlen célokra is. Negyvenvalahány szakrendelőt építenek zöldmezős beruházás formájában az országban. Hol lesz ezek működtetésére megfelelő pénzügyi fedezet, honnan lesznek szakemberek, s főként betegek? Az ellátórendszer fent említett átalakításához kellene hozzárendelni ezeket a pénzeket, amelyek nemcsak az építkezések, de a humánerőpótlás, -megtartás célját is kell hogy szolgálják. A fentiekben felsorolt lehetőségek hosszabb távon hozhatják meg az eredményeket, s ne feledjük, mint ahogy a bevezetőben említettem, már most egyhavi összeggel kevesebb van a költségvetésben, mint 2008-ban. Tehát az első lépés ennek valamilyen formában vagy forrásból történő pótlása, hogy legalább addig működjön az ellátórendszer, amíg az átalakítás nagy lépéseihez szükséges jogszabályok meg nem születnek. Milyen legyen az átalakítás? Hatékony, határozott, igazságos, fenntartható, megvalósítható, s mindenekelőtt hozzáférhető.
A szerző a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgató főorvosa
