A patikák oly mértékben leterheltek a talpon maradásért folytatott küzdelemben, hogy egyre kevesebb idejük marad arra, hogy az OTC készítmények számának növekedésével járó kihívásoknak eleget tegyenek, vagyis legyen idejük a biztonságos gyógyszerellátásra.

A rossz gyógyszerelés, az esetleges mellékhatások nem csak a betegeknek, de az egészségügyi kasszának is súlyos károkat okozhatnak. Dr. Dinya Mariannal a Gyógyszerellátási Gyógyszerészeti Szakmai Kollégium tagjával a gyógyszerészek egyre növekvő felelősségéről beszélgetünk.

- Mikor kezdődött el ez a folyamat és hol tart most?

- A gyógyszerészek feladata tömören összefoglalva az, hogy a beteg a gyógyszertár ajtaján úgy lépjen ki, hogy tökéletesen tisztában legyen azzal, mit, hogyan és miért szed. Ez a valódi gyógyszerészi gondozás. Mindig is ez volt és a változó jogszabályi körülmények között is ez maradt. Az ellátórendszer túlterheltsége miatt a betegek egyre nagyobb része több orvoshoz jár, sokszor magánpraxist keres fel, és az orvosoknak legtöbbször nincs ideje megfelelő felvilágosítást adni nekik. Nemzetközi tanulmányok kimutatták, hogy átlagosan a 18. másodpercben félbeszakítják betegeiket, miközben az a panaszairól beszél. A széles OTC választék (ami azért csalóka, hiszen rengeteg az átfedés) és a patikán kívüli hozzáférés csak komplexebbé teszi a problémát. A rossz gyógyszerelés, az esetleges mellékhatások nem csak a betegeknek, de az egészségügyi kasszának is súlyos károkat, felesleges kiadásokat okozhatnak.

Nagy a felelősség tehát a gyógyszerészeken. Nem csak expediáláskor, de szakmai vezetőként is, akár csak egy napi műszakot tekintve. Erre időt, energiát és figyelmet kell szánni és ezt a befektető, nem szakember gyógyszertár működtetőknek is tudomásul kell vennie. Annál is inkább, mivel a betegek hosszabb távon egyes-egyedül a valódi odafigyelést díjazzák ragaszkodással. Márpedig a ragaszkodás teremti meg a hűséget.

Önmagukban az OTC készítmények nem okolhatók a biztonság romlásáért, sokkal inkább a profitorientált külső tőke megjelenése és az alacsony haszonkulcs együttesen. Ugyanis a tőke (teljesen érthető módon) minél nagyobb megtérülést keres és sajnos Magyarországon a tisztességes, törvényeket betartó úton erre esélye sincs. Legalábbis a gyógyszertári/egészségügyi piacon biztosan. Ezért olyan eszközökhöz kezdenek a befektetők folyamodni a kiskapukon keresztül, melyek a betegbiztonságot veszélyeztetik, az állam kiadásait pedig gyakorlatilag jogtalanul terhelik. A szakhatóság kezét meg sokszor épp a törvények kötik meg.

- Hogyan lehetne változtatni azon, hogy a megfelelő minőségű és színvonalú ellátás biztosítása érdekében növekedjen a patikai árrés? Mi lehetne az első lépés annak érdekében, hogy növekedjék a patikákban a forgótőke?

- A patikai árrés egyrészt államilag szabályozott, másrészt a gyógyszertár munkája alapján alakul ki. Ami az állami részt illeti, minél hamarabbi beavatkozást igényel. A jelenlegi árrés-sávokat az 5/2007 (I.25.) Eü.M. rendelet szabályozza.

Nagykereskedelmi ár Árrés Fogyasztói ár

(Ft) (%, Ft) (Ft)

0-500 26% 0-630

501-590 130 Ft 631-720

591-1500 22% 721-1830

1501-1737 330 Ft 1831-2067

1738-3500 19% 2068-4165

3501-3911 665 Ft 4166-4576

3912-5000 17% 4577-5850

5001- 850 Ft 5851-

(TB-támogatásban részesülő, vényköteles gyógyszerekre vonatkozó kiskereskedelmi árrés-sávok (5/2007 (I.25.) Eü.M. rendelet)

A legnagyobb baj ezzel az arányok eltolódása, hiszen tavalyi adatok alapján a 26%-os árrés-sávba a forgalom mindössze 3%-a, a másodikba is csak kb. 10 %-a tartozik. Ugyanakkor a forgalom 40-50 %-a már a 850 forintos, 2001 óta létező, fixesített tartományba esik, aminek egyre növekvő, immár 10% fölötti részét a 100 ezer forintnál nagyobb értékű gyógyszerek teszik ki. Ezek legyenek bármilyen drágák, utánuk 850 Ft árrés érvényesíthető. Ez azt is jelenti, hogy a forgalom legfelső 10 százalékánál mindössze 1 % alatti kiskereskedelmi árrés érvényesíthető, ami még a rendeléssel és expediálással (banki átutalás, kártyás fizetésnél tranzakciós díj) járó költségeket sem fedezi! Tehát a gyógyszertár tulajdonosa ráfizet azért, hogy a beteg megkapja a gyógyszerét.

Az intézmények gyógyszerbeszerzési árindexe is 102,5 %, tehát a költségek emelkedése máshol is kimutatható. Kórházakban illetve közelükben (még) működő gyógyszertárak átlagos árrése 6%, ami a rezsiköltségeket és a dolgozók bérét sem fedezi, nem beszélve az állandó utánpótlást igénylő árukészletről. Tehát a törvényalkotókban is tudatosodni kell: az árrés nem egyenlő a haszonnal! Az árrésből kell a működést biztosítani. Márpedig ma Magyarországon nem éri meg gyógyszert tartani a gyógyszertáraknak. Ez nonszensz. Ami a gyógyszertárakat illeti, ami rajtuk múlik a forgótőke növelése érdekében, az elsősorban a megfelelő készletezés és munkaerő-gazdálkodás. Az akciók csak nagyon nagy volumennél érik meg, a patikaláncokat leszámítva a patikák többségénél igen óvatosan lehet ezt kezelni. Tudatosan, nem az érzelmei által vezérelve kell költség-haszon elemzéseket végeznie minden tulajdonosnak és a valós szükségletek szerint alakítania a készletét. Mégis, sokszor úgy tűnik, a sok egyéb munka között pont erre marad a legkevesebb idő és figyelem.

- A gyógyszer nagykereskedők akár naponta kétszer is szállítanak gyógyszert, mégis előfordul, hogy hiánycikk egy-egy készítmény. A fogyasztók ilyenkor elégedetlenek. Érthető, hogy a forgótőke hiánya okozza ezt a problémát. Lát ebből valamilyen kiutat?

- Sajnos a generikus program hibái közül kiemelkedik a túlzott számú befogadás. Ez nem csak a gyógyszertárakra, de szinte minden egészségügyi szereplőre (a gyártókra is!) fölösleges, súlyos forintokban mérhető terheket ró. Másik probléma a három havi gyógyszeradag felírásának lehetősége. Három hónap alatt rengeteg minden történhet a beteggel, akit egyrészt nem lát, nem vizsgál felül orvos, másrészt ki tudja, mi lesz a jó katona módjára kiváltott gyógyszerekkel? Beszedi-e egyáltalán? Egyszóval: érdemes volt-e a TB-nek ennyi támogatást kifizetni? Harmadik, hogy az esetleges gyakori „olcsóbbra” (vagy jobban promotáltra) cserélgetés sem a szervezetnek, sem a beteg együttműködésnek nem tesz jót. A készletezésről nem is beszélve. Egyelőre a vényköteles, különösen a támogatott gyógyszerek csak problémát okoznak a gyógyszertárakban, akik az OTC és egyéb termékekből próbálják fenntartani magukat.

- Milyen stratégiával lehetne növelni az OTC gyógyszerek és az egyéb termékek eladását? Mennyire múlik ez a patika gazdasági működésétől?

- A legjobb stratégia mindig a megfelelően felkészült és hiteles személyzet. Ha pénzügyi oldalról közelítjük meg, akkor azt mondhatjuk, hogy ők azok, a bármit el tudnak adni. Ha szakmailag nézzük, akkor így hangzik: ők azok, akik minden betérő embernek, legyen az beteg vagy egészségét fenntartani kívánó, felismerik, mi a szükséglete és azt a megfelelő szerrel, termékkel és hiteles, szakszerű kommunikációval képesek kielégíteni. A készletezésnek ezt kell támogatnia és nem fordítva. Mert az szakmai hiba.

- A Gyógyszerellátási Gyógyszerészeti Szakmai Kollégium milyen álláspontot képvisel a helyzet javítása érdekében?

- A Gyógyszerellátási Gyógyszerészeti Szakmai Kollégium a mindenkori egészségügyi miniszter szakmai tanácsadó testülete. Remek, tapasztalt szakemberekből áll, akik szavára érdemes odafigyelni. A Szakmai Kollégium egyértelműen a konszenzusos árrés-rendezést, valamint a gyógyszerpiac szakmai kézben való megtartását és irányítását tartja legfontosabb teendőnek. A kötelező Kamarai tagság visszaállítása is sürgető feladat, hiszen meglehetősen furcsa, hogy míg az állatorvosoknál kötelező, addig az orvosoknál és gyógyszerészeknél nem. Ezzel az állam az etikai, szakmai ellenőrzését saját maga gyengíti, amivel gyakorlatilag a saját, adófizető állampolgárai testi épségét, így a saját bevételeit veszélyezteti. A probléma megoldásához azonban a piaci szereplőknek le kell ülnie valódi párbeszédet folytatni, és a nyugati világhoz hasonlóan nálunk is észre kell végre venni, mennyi hasznot tud hozni, mennyi terhet képes az egészségügy válláról levenni egy jól működő, valódi értéket képviselő, stabil gyógyszertári rendszer.

- Köszönöm az interjút..

Tóth Ilona

vissza