Horváth-Sziklai Attila: Igen, ebben a rendszerben több mindenkinek több mindenre oda kell figyelni, többek között a gyógyszerészkollégáknak is, amikor beváltják ezeket a gyógyszereket, illetve kiadják a gyógyszert. Maga a jogszabályváltozás végül is arról szól, hogy a recepteken értelemszerűen bizonyos adatokat fel kell tüntetni mind a beteggel kapcsolatban, mind a betegségével kapcsolatban, vagy a gyógyszerrel kapcsolatban, amit ő szed, és ez az adatmennyiség növekedett most meg január 1-jétől.
Műsorvezető: Tehát eddig rajta volt a lakcím, az életkor, a TAJ szám. Mi az, aminek ezentúl rajta kell lennie, ha kiemelt gyógyszer?
Horváth-Sziklai Attila: Igen, az a baj, hogy speciális esetekben, amikor nem a háziorvos kezdeményez valamilyen gyógyszernek a használatát, hanem valamilyen szakorvosi javaslat alapján fogja ő ezt felírni, akkor tudni kell azt, illetve fel kell tüntetni a recepten azt, hogy melyik volt az a szakorvos, aki ezt a javaslatot adta, ez a szakorvos bélyegzőszámának feltüntetésével tud megtörténni, ezt írja elő a rendelet, illetve azt, hogy mikor kelt ez a javaslat.
Műsorvezető: Gondolom, hogy most, amikor ez az egész átalakulás bekövetkezik, meg életbe lép, akkor azért sokan majd elkövetnek még hibákat. Ilyenkor akkor szerencsétlen beteg hány helyre kell, hogy visszamenjen és hány hányszor?
Horváth-Sziklai Attila: A rendszer igazából nem teljesen új, hanem egy kicsit módosul, több adatról van szó, azt nagyon fontos tudni, hogy azok a vények, amelyeket január 1-je előtt írtak fel, és ugye ezek az adatokat nem tartalmazzák, hiszen akkor azokat nem kellett feltüntetni, ezek ugyanúgy beválthatók a gyógyszertárakban, tehát ezeket ugyanúgy ki is fogják adni, hiszen 90 napig érvényesek most Magyarországon a receptek. Azokban az esetekben, ahol új ilyen javaslat történik, ott érdemes odafigyelni arra, hogy már a javaslatot adó szakorvos egy külön formanyomtatványt is kell, hogy adjon a betegének, amivel a háziorvost felkeresi. Amúgy is, ugye szakorvosi javaslat után vissza kell menni a háziorvoshoz, most még egy plusz nyomtatványt is fogunk kapni, valamint, hogyha ilyen kiemelt jogcímre használunk gyógyszert, jellemzően pl. akár allergia, de rengeteg más ilyen betegség is lehetséges, ezeknél figyelni kell arra, hogy tényleg a háziorvosnál úgy kapjuk meg a receptet, hogy ezek az adatok is feltüntetve vannak…
Műsorvezető: … és nem csak a pecsétszám, hanem, hogy mikor javasolta ezt a gyógyszert, ugye?
Horváth-Sziklai Attila: Igen, hogy mikortól él ez a javaslat, hiszen ugye szakmailag indokolt az, hogy bizonyos időközönként ezek a betegek újra találkozzanak a szakorvossal, fél év, egy év elteltével újból visszamenjenek, ugye itt még egyszer van egy orvosi kontroll, ellenőrzésre, és akkor meghosszabbítják, vagy egy másik javaslatban kapnak egy másik gyógyszert.
Műsorvezető: Ez nagyon fontos változás, nyilvánvalóan, oda is figyel rá orvos, beteg egyaránt, de várható-e még a közeljövőben még valami, ami pontosításra szorul, és nagyobb és jobb odafigyelésre?
Horváth-Sziklai Attila: Hát most egyelőre erre kell, hogy odafigyeljünk, ez a jogszabály már azt mondja, hogy júniusban ebben a rendszerben újabb változások lesznek, ezeket az adatokat a gyógyszerész kollégáknak rögzíteni is kell a gyógyszertárban, tehát ez valószínűleg több időt vesz majd igénybe.
Műsorvezető: Ez elég rosszul hangzik. Azt említetted, hogy ha január 1-je előtt írták fel a receptet, de még nem járt le, akkor kiadják a gyógyszert…
Horváth-Sziklai Attila: Természetesen…
Műsorvezető: Mi van akkor, ha január1-je után írta fel a háziorvos, de még nem szerepelnek ezek az adatok? Akkor azt a pácienst visszafordítják a patikusok a gyógyszertárban?
Horváth-Sziklai Attila: Vannak olyan adatok a vényen, amit a gyógyszerészek értelemszerűen tudnak pótolni akkor, hogyha a beteggel konzultálnak, olyan adatok, ez sajnos nem egy ilyen adat, hiszen nem tudhatjuk azt, hogy melyik szakorvos javasolt neki, akkor meg kell kérni a beteget, nem is adhatjuk ki sajnos, tehát meg kell kérnünk a beteget arra, hogy a háziorvoshoz fáradjon vissza, és ezt módosítsák.
Műsorvezető: Hát, Attila, köszönjük szépen, hogy befáradtál hozzánk, van mire figyelni, mindenféleképpen, azt hiszem, de ez csak a mi érdekünket szolgálja, úgyhogy gondoljunk arra, hogy ez így mindenképpen jobb.
Horváth-Sziklai Attila: Köszönöm én is.