Áttekintve a témával kapcsolatos papírra vetett gondolataimat, egy 2007. augusztus 4-én keltezett vitaindító írásra találtam, amelyben a gyógyszertári asszisztensképzéssel kapcsolatos helyzetet értékeltem és a Magyar Gyógyszerészi Kamara számára rendelkezésre álló és potenciálisan nyitható fejlesztési lehetőségeit tekintettem át. A három évvel ezelőtti anyagban említett teendők közül számos területen sikeres lépéseket tettünk. Az egészségügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 32/2008 (VIII. 14.) EüM. sz. rendelet előkészítésében, a feladatprofilok kialakításában, a vizsgafeladatok elkészítésében és lektorálásában aktívan részt vettünk (és veszünk jelenleg is). Szakértőként és vizsgaelnöki teendők ellátásának elvállalásával párhuzamosan folyamatos visszajelzéseket adunk a szaktárcának a tapasztalatainkról és javaslatainkról (ETI és EüM közös rendezvénye 2009 felkért előadás; a képzés véleményezése 2009. október; EüM fórum a szakmai szervezetek résztvevőivel 2010. április; az aktuális jogszabály véleményezése, módosítási javaslatok 2010. május).
Figyelemmel kísérve az azóta eltelt eseményeket azt kell látnunk, hogy bőven van még teendő, fejlesztendő mind (1) a képzés tartalmi, módszertani illetve vizsgáztatási gyakorlatában, mind (2) a végzett kollegák számára meghatározott kompetenciaterületek tekintetében. Az első téma esetében a legsürgetőbb feladatnak tekintem a képzés minőségbiztosítását (tárgyi és személyi feltételek, a képzési folyamat szabályozása, külső audit) és a képzőhelyek szakmai szempontból történő akkreditációs rendszerének kialakítását. A második esetben felülvizsgálandó és a gyógyszerész szakma részéről konszenzus szükséges a gyógyszertári asszisztensek és gyógyszerkiadó szakasszisztenseknek delegált tevékenységek (kompetenciaterületek) tekintetében. Mit tekintünk gyógyszerészi (szakgyógyszerészi?) feladatnak és mivel szeretnénk megbízni asszisztens kollegáinkat? Ez indítja ugyanis a dominót. Amilyen munkakörben szeretnénk látni munkatársainkat (és magunkat), annak függvényében kell kialakítanunk a képzés tartalmi elemeit, azaz, meg kell fogalmaznunk: milyen szakmai és személyes kompetenciákat várunk el az egyes képzési szintektől. Mi következik még mindebből? A tevékenységek allokációját követően a gyógyszertár által végzett aktivitások számossága/gyakorisága stb. alapján meghatározhatóak a működés személyi feltételei (hány gyógyszerészre, szakasszisztensre, asszisztensre van szükség). Amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak, abban az esetben tudunk humán erőforrás stratégiáról beszélni, azaz hivatkozni szükséges képzési létszámokra az egyes képzési szintek esetében (asszisztenstől szakgyógyszerészig) az egyes szakmapolitikai fórumokon. Véleményem szerint komplex kérdésről van szó és az élet más területén is preferált holisztikus szemlélet itt is alkalmazandó.
Mi a jelenlegi gyakorlat? A hazai gyógyszertárakban folyó szakmai munkamegosztás igen változó képet mutat. Jelen társadalmunkban mindenki gyógyít, talán nem könnyű önmérsékletet tanúsítani ebben a kérdésben a gyógyszertárban dolgozó szakemberek számára sem és felmérni saját kompetenciánk határait. Nem egyszerű ennek az ellenkezője sem: vállalni azokat a döntéseket, amelyekre viszont felhatalmaz a képzettségünk.
Hogyan mutatunk példát asszisztens kollegáinknak? Adunk-e olyan megbízást, amelynek megfelelő képzésben nem részesültek? Amennyiben adunk, akkor annak megfelelően kell képeznünk őket, hogy a betegek a legjobb minőségű szakmai szolgáltatást kapják a gyógyszertárban.
Elegendő a gyógyszerkiadó szakasszisztens tudása ahhoz, amilyen feladatkört delegálunk? Ha igen, akkor mi a gyógyszerész (szakgyógyszerész) feladata?
Ezeket a kérdéseket nekünk kell megválaszolnunk!
Szeged, 2010. május 25.
Dr. Csóka Ildikó
