Esemény naptár
Február 23. Ülésezett a Nemzeti Egészségügyi Tanács
A NET ülésen a kamarát Zalai Károly főtitkár képviselte. A NET megtárgyalta a ritka betegségek ellátását, melynek kapcsán az alábbi állásfoglalást teszi:
- A ritka betegségek definíciója ismeretében az orvosok és laikusok képzésének támogatása rendkívül fontos. Az orvos képzés curriculumába indokolt a témát felvenni.
- A civil képviselők részvételének biztosítása a ritka betegségek ellátásában résztvevő orvosok mellett a felelős döntések meghozatalában.
- A ritka betegségek ellátásához speciális felszereltségű infrastruktúra szükséges. A jelenlegi finanszírozási rendszer nem ismeri el a speciális ellátási szükségleteket. Ezért a ritka betegségek diagnosztikájának és terápiájának finanszírozásánál ezt figyelembe kell venni, különös tekintettel arra, hogy az egyes kórképek eseten más a diagnosztika és a terápia költsége.
- A hazai erőforrások nemzetközi rendszerekbe integrálásához a hazai diagnosztika minőségbiztosítási rendszerének kialakítása és támogatása szükséges.
- A ritka betegségek kezelését egyre nagyobb számban szükséges a betegek számára elérhetővé tenni. Előfeltétel a biokémiai és/vagy molekuláris genetikai diagnózis felállítása. Ez teszi lehetővé a következő terhességekben a prenatalis genetikai diagnosztikát is.
- Szükséges államilag támogatott ritka betegségek biobank hálózat kialakításának támogatása.
Március 3. - Rendkívüli elnökségi ülést tartott az MGYK országos elnöksége
Az elnökségi ülést Horváth Tamás elnök hívta össze a kamara debreceni vándorgyűlésén elfogadott, 12 pontból álló Mit kíván a magyar gyógyszerész című dokumentumhoz kapcsolódó programalkotás miatt. Az ülésen az elnökség elfogadta a Magyar Gyógyszerészi Kamara III. Vándorgyűlésén felvázolt programot, annak téziseit az elnökség megtárgyalta, és az ebből összeállított 12 pontot támogatta. Horváth Tamás elmondta, hogy a sajtó nyilvánossága előtt március 16-án kerül átadásra a 12 pont a Fidesz-KDNP népjóléti kabinet vezetőjének, Soltész Miklósnak. Ezt követően a kamara vezetői a többi párt egészségügyi politikusának is átadják a dokumentumot. Az ülésen döntés született arról is, hogy az MGYK elnöke március 16-a előtt megbeszélésre összehívja a társszervezetek elnökeit, támogatásukat kérve a 12 pontos dokumentumhoz.
Hírek
A 48-as gyógyszerész hősök emléktáblájának megkoszorúzása
A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnöksége az 1948/49-es forradalom és szabadságharcban részt vett gyógyszerészek emléktáblájának koszorúzására 2010. március 12-én 11.30 órakor, a Budai Várban lévő Arany Sas Patikamúzeum udvarában (Budapest, I. ker. Tárnok u. 18.) ünnepséget szervez.tovább>>
Ötéves az Egy csepp figyelem alapítvány!
Szinte hihetetlen, hogy már öt év telt el azóta, hogy Erős Antónia létrehozta az Egy csepp figyelem Alapítványt. 2005-ben mértek először vércukorszintet narancssárga felkiáltójeles patikában a gyógyszerészek és az alapítvány közös programjában, és azóta több mint 800 gyógyszertár csatlakozott, írja a Patika Magazin.
H1N1: hibákat követtünk el
Akár elégedettek is lehetnénk az újinfluenza-járvány során tett intézkedésekkel, de voltak hibák, és ezekből tanulni kell - mondta Bujdosó László, a Nemzeti Prevenciós Pandémiás Bizottság elnöke egy budapesti konferencián. Ha még egyszer ez a vírus támad, nem engedhetjük meg, hogy ne jusson speciális antivirális szerhez az, akinek hozzá kell jutnia.
Rajzverseny gyerekeinknek, unokáinknak - Budapesten
Az MGYT Ifjúsági Bizottsága és Budapesti Szervezete RAJZVERSENYT hirdet budapesti gyógyszerészek óvodás és alsó tagozatos gyermekei/unokái részére. A beadási határidő: 2010. március 31. tovább>>
Ismét nő a gyógyszerpiac
Várhatóan 10-11 százalékkal fizet többet az idén a lakosság a vényköteles gyógyszerekért a múlt évinél, hiszen a társadalombiztosító (tb) gyógyszerkaszsza-előirányzata ugyanannyi, 300 milliárd forint. Nehéz eldönteni, elegendő-e ez a gyógyítás szempontjából a legfontosabb igények kielégítésére mondta el a Világgazdaságnak Fekete Tibor gyógyszerpiaci elemző. tovább>>
Rendezvények
A XXXVI. Gyógyszeranalitikai Továbbképző Kollokvium, 2010. április 8-10 között lesz Siófokon.
tovább>>
A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Kórházi Gyógyszerészeti Szervezete 2010. április 1618. között Zalakaroson rendezi meg XVII. Kongresszusát.
tovább >>
Rozsnyay Mátyás Emlékverseny - 2010
tovább>>
Sajtófigyelő
Március 2. - Világgazdaság: Ismét nő a gyógyszerpiac
tovább>>
Március 2. - Echo Tv: A kamara szerint félő, hogy a kistelepülések teljesen ellátás nélkül maradnak
tovább>>
Március 2.- www.gyorinap.hu: Idősek bérháza épül Győrben: orvosi rendelő és gyógyszertár is lesz
tovább>>
Március 2. - Securing Pharma: Elégedettek a patikusok az EFPIA eredetiségigazoló rendszerével
tovább>>
Március 3. - Világgazdaság: Az egészség fontos gazdasági befektetés
tovább>>
Március 4. - Világgazdaság: A coaching kell az egészségügyben is
tovább>>
Március 4. Világgazdaság: Kommunikáció olcsóbb a gyógyítás
tovább>>
Március 4. Világgazdaság: Nem nő a gyógyítási alapdíj
tovább>>
Március 5. weborvos.hu: Új gyógyszertár önkormányzati beruházással
tovább>>
Március 5. weborvos.hu: Egészséges gazdaság gazdaságos egészség
tovább>>
Március 5. weborvos.hu: Nincs még helyén az egynapos sebészet
tovább>>
Március 8. - Egymást teszik tönkre a patikák - heol.hu
tovább>>