(Elhangzott Siófokon 2010. október 9-én a GYOK XX. szombat délutáni fórumán)

 

Most ünnepeljük a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége Kongresszusának 20. jubileumi évfordulóját. S bátran mondhatom, hogy történelmi időket élünk. A gyógyszertárak történetében az elmúlt 2-3 emberöltőben meghatározó szerepet játszott a tulajdonviszonyok átrendeződése. Emlékezzünk az ötvenes évek államosítására, a rendszerváltás utáni részleges, több ponton kijátszott reprivatizációra. Hiszen milyen az a reprivatizáció, amely csak 25 százalékos tulajdoni részesedést biztosított, helyet adva külső befektetőknek, helyet adva a háttérszerződéseknek?  Éreztük, tudtuk mi ennek a helyzetnek a fonák voltát. Küzdöttünk is ellene keményen, s majdnem eredménnyel. Már küszöbön volt a Mikola István akkori egészségügyi miniszter nevével fémjelzett 2001-es repatriálási törvény hatályba lépése, az 51 százalékos többségi gyógyszerész tulajdon kötelezővé tétele, amikor 2006 végén a nyakunkba zúdították a gyógyszer-gazdaságossági törvényt. Igazán csak most értékeljük, hogy mennyire a magyar nemzeti gyógyszerészet érdekében való volt a Mikola-féle törvény!

A 2006-os neoliberális törvény aztán azt a kis 25 százalékot is elvette, s szélesre tárta a kaput a gyógyszerpiacot letarolni szándékozó külföldi nagytőke előtt. Közben persze a befektetői érdekeket képviselő neoliberális politikusok azt próbálták elhitetni velünk, hogy mindez lakossági érdek, mindez a fiatal gyógyszerészek érdeke, mindez az ellátatlan vidék érdeke. Mi azonban láttuk akkor is, hogy – mint a történelemben korábban is –, csak és kizárólag a magyar gyógyszer kiskereskedelmi tulajdon és piac megszerzése volt a cél.

Azt vettük észre, hogy néhány millió forinttal alakult kft-k rövid idő alatt 40-50 patikából álló láncokat alakítottak ki. S nemcsak a számuk szaporodott rendkívül gyorsan, hanem agresszív, osztogató marketing tevékenységet folytattak, ellehetetlenítve a környezetükben működő, magyar családi kisvállalkozásokat.

Elkezdtünk gondolkodni azon, hogy lehet az, hogy amikor nekünk az Európában egyik legalacsonyabb árrés éppen csak a szűkös működésre elég, sőt, a kis forgalmú falusi patikáknak még arra sem, akkor hogy tudnak ezek a láncok az igen komoly pénzeszközöket igénylő rohamos horizontális terjeszkedés mellett még elképesztő módon receptenkénti száz-százötven forintot osztogatni? Ha azonban áttekintjük ezeknek a láncoknak a mérlegét és megvizsgáljuk az eredményadatait, adósságállományát, saját tőke arányát, adósságfedezeti mutatóit, eladósodottságuk fokát, akkor olyan kritikus számokat találunk, hogy nincs az a bank, amelyik erre hitelt biztosítana! Hiszen ezek a mutatók kritikus érték alattiak. A nyilvános mérlegadatokból egyértelműen látható, hogy a működésükhöz szükséges forrást főleg szállítóik, azaz a nagykereskedők, a Hungaropharma, a Phoenix, a Teva biztosították. Vagyis a gyógyszer-nagykereskedők olyan forrást nyújtottak, amelyre ezeknek a cégeknek nem volt fedezete. A láncok mellett megjelentek új kisebb befektetők is, akiknek piacra lépését szintén segítették a nagykereskedők.

A láncok és új piacra lépők szerepe az, hogy mindenféle kedvezménnyel elvonják a betegeket a magyar gyógyszerész tulajdonban lévő patikáktól, azok eladósodjanak a nagykereskedők felé, és így lehetővé váljon azok felvásárlása, majd néhány láncba koncentrálása. Azonban látni kell a folyamat végét is. Ha a liberalizáció folytatódik, akkor a tőkeerős, gyártói háttérrel rendelkező, alapvetően külföldi tulajdonban lévő nagykereskedők néhány saját tulajdonú láncba koncentrálják a kiskereskedelmet.  Milyen érdekes, hogy a Versenyhivatal azt hirdette, hogy szűnjön meg a gyógyszerészek gyógyszertárakra vonatkozó monopóliuma. Jöjjön a mindenható verseny! De kérdem én, milyen verseny az, ahol a gazdaságilag legyengített kis gyógyszertárakat a tőkeerős, gyári tulajdonosi hátérrel rendelkező nagykereskedőkkel állítják szembe? Milyen verseny az, ahol előre ki lehet hirdetni a győztest? S tudtuk, hogy a folyamat végeredménye a kétezer kis gyógyszertár monopóliuma helyett két-három lánc által meghatározott monopólium lesz.

Ennek ismeretében álságos a nagykereskedők panasza, hogy rendkívül nehéz helyzetben vannak, nagy a kinnlevőség, a lejárt tartozás. Ez persze tény, csakhogy ez az előzőekben elmondottak egyenes következménye. Ha megnézzük a múlt évi mérlegadatokat, akkor kiderül, hogy a láncok, szinte kivétel nélkül jelentős tartozást halmoztak fel. Például az AlMa, az Eli, a SzirtInvest, a Patika Profi, a DrogeryMed egyaránt veszteséges és mindegyiknek igen nagy a mérleg szerinti kötelezettsége. Ezt mind a nagykereskedők finanszírozzák. Milliárdokról beszélünk! S persze igen. Kisvállalkozói patikák is tartoznak, kisvállalkozói patikák is mennek tönkre, vagy kerülnek a patikaláncok érdekkörébe.  De vajon mekkora szerepe van ezekben a csődökben a ránk szabadított, száz forintos patikáknak? Az, hogy ezek a láncok ezt megtehették, azért az őket szponzoráló nagykereskedők a felelősek.

Felmerül a kérdés, vajon miért nem léptek nyíltan színre saját hálózatukkal a nagykereskedők? Nyilván stratégiai hiba lett volna részükről, ha túl korán nyilvánosságra kerül igazi szándékuk. Ez olyan piaci mozgásokat idézett volna elő, ami egy-egy nagykereskedő gazdasági ellehetetlenüléséhez vezethetett volna. Ezért stratégiájuk elfedésére a gyógyszerészeket olyan csoportosulásokba szervezték, amely igazi szándékukat elfedi. Ilyen a gyöngy, a szimpatika, a mosoly. Az ezek által szervezett akciók persze nem voltak versenyképesek a láncok akcióival.

A liberalizáció hatására a korábbi patikatulajdon értéke a befektetett pénzek töredékére lecsökkent. A meglévő patikák egy része veszteségessé vált, más részének jelentősen csökkent a nyeresége. Ezáltal, a kieső adóbevételek miatt, az állam is rosszabbul járt. A gyógyszertárakban szakemberhiány jelentkezett, amely a gyógyszerészeknél is szakmai hígulást, minőségromlást eredményezett.

Természetesen vannak átmeneti nyertesi is folyamatnak. Azok a betegek, akik 100-150 Ft-t kapnak receptenként, úgy érezhetik, hogy a folyamat kedvező. Mi, az etikus normarendszert preferáló gyógyszerészek persze tudjuk, hogy nem a vásárlásösztönzési módszerek viszik előre az egészségügyet, hanem a prevenció, a gyógyszerészi gondozás.  De kétségtelen, hogy nem egyforma súllyal esik a latba a vércukormérés a pillanatnyilag kézbe adott serpenyővel! De ez a nyereség csak látszólagos és átmeneti.

Be kell látnunk, hogy mára a nagytőkével vívott harcban vesztésre állunk. Vesztésre állunk, mert hogyan képzelhető el az, hogy egy családi vállalkozású patika versenyre keljen például egy sok milliárd Ft eredménnyel működő nagykereskedő által pénzelt lánccal? Mert tudjuk, hogy a milliárdos láncbedőlések ellenére mind a Phoenix, mind a Hungaropharma, mind a TEVA több milliárdos nyereséggel zárta az elmúlt évet is. Ha a jelenlegi folyamat tovább tart, akkor mindegy, hogy milyen jól dolgozik egy patika, biztos, hogy elveszti tulajdonát. Csak idő kérdése, hogy mikor telepszik rá az egyik láncszem, aki cinikusan még ki is mondja, hogy nem számít, meddig kell lenyelni a veszteséget. Ráérnek kivárni, míg a családi patika bedobja a törölközőt. De az se érezze biztonságban magát, aki mellett még nem nyílt láncpatika. Majd fog! De a nagynál is jöhet még nagyobb befektető. S a minket most gazdasági erőfölényüket nemtelenül kihasználók is majd a náluk nagyobbak hálójába akadhatnak. Ez a liberalizációs folyamat lényege, kidolgozott stratégiája. Így kerül a nemzeti tulajdon globális tulajdonba.

A liberalizáció azonban megbukott, hiszen sokan rájöttek arra, hogy a neoliberalizáció célja a működő tőke nemzetközi koncentrációja, melynek révén olyan hatalmas konglomerátumok jönnek létre, amelyek működésében csak a profitérdekek érvényesülnek, és amelyekre az államoknak már egyre kevesebb befolyásuk van. Különösen hátrányos ez a folyamat az egészségügy területén, ahol a fogyasztásösztönzés rendkívül nagy károkat okozhat.

Összefoglalva, esélyünk sincs a fennmaradásra politikai segítség nélkül. Ezt a segítséget a Fidesz –KDNP választási programjában találtuk meg, amely megállapította, hogy „A kormányzat gyógyszer-gazdaságossági törvénye rontott a gyógyszerellátás biztonságán, a patikaalapítás liberalizációjának eredményeként pedig közel 600 patika ment csődbe. A törvény újragondolása, valamint a patikaalapítás újraszabályozása elengedhetetlen. A kispatikák megmaradása nemcsak egészségpolitikai cél, hanem nemzetpolitikai cél is. Működő kispatikák nélkül nincs élhető vidék. Meg kell teremteni, hogy a közforgalmú gyógyszerellátásban megőrizhető legyen a gyógyszerészi tudáson alapuló független működtetési kompetencia és az ehhez szorosan hozzátartozó többségi gyógyszerészi tulajdonon alapuló gyógyszertár-működtetés. Ez a tervezett változás összhangban van az Európai Bíróság határozatával.” S ezek az irányelvek változtatás nélkül bekerültek a Fidesz-KDNP kormányprogramjába is.

Augusztus 17-n a Kormány előterjesztésére az Országgyűlés hatályon kívül helyezte a teljes patikaliberalizációt 2011. január 1-től lehetővé tevő passzust. Átmeneti patikalétesítési moratóriumot rendelt el, és ez alatt az idő alatt a patikafúziók engedélyezését is megtiltotta. Az intézkedés eredményességén sokat csorbított, hogy a moratórium bejelentése és hatályba lépése közötti időben soha nem látott ütemben zúdultak be az új patikalétesítési kérelmek. Fokozott ütemben zajlik a patikák beolvasztása láncokba. Ezzel egy időben megkezdődött az új törvényi szabályozás előkészítése. A szakmai érdekvédelmi szervezetek közötti egyeztetésnek megfelelően konszenzus van abban, hogy a patikalétesítést ismét demográfiai és geográfiai korlátokhoz kell kötni. A személyi joghoz kötődjön a gyógyszertár működtetés joga, és szabályokban rögzítsék a személyi jogos gyógyszerész menedzsment kötelességeit. A gyógyszertár szakmai és minőségi tevékenységéért érvényesüljön a szakember felelőssége. A gyógyszertárak működtetésében és tulajdonlásában ne vehessenek részt gyógyszerpiaci szereplők, gyógyszerpiaci tulajdonnal rendelkezők, több cég közbe iktatásával sem. Kerüljön kimondásra a fúziótilalom és az, hogy a gyógyszertárak többségi tulajdonosai gyógyszerészek lehessenek, és egyidejűleg biztosítani kell a gyógyszertárak működőképességét.

Most egy új korszak kezdődhet el számukra, a rendszerváltást végre megfelelő módon be kell fejezni. A szakmai tulajdon biztos elvesztése helyett annak biztos megtartását ígéri a kormányprogram. A kisvállalkozók közül egyedül a gyógyszerész tulajdonnál biztosítható az uniós direktíváknak megfelelően jogilag is, az alapvetőn szakmai többségi tulajdon fenntartása. Ez lehet az egyik nagyon fontos bizonyítéka annak, hogy kormányunk kiáll a magyar kisvállalkozók mellett, az eddigi hátrányos helyzetüket megszünteti. Nem akarunk hátrányosabb helyzetbe kerülni, mint német, francia, osztrák társaink. Bízom benne, hogy a törvénytervezetet készítők a magyar nép érdekét szem előtt tartva, a magyar nemzeti és szakmai tulajdon megerősítését veszik figyelembe, megfelelő garanciákkal. Fogjunk össze, mutassuk meg erőnket!

Jövőre ünnepeljük a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége megalakulásának 20. születésnapját. Remélem, hogy igazi ünnep lesz, amelyen ismét megkezdhetjük felépíteni azt a szakmai tulajdonban lévő gyógyszertári struktúrát, ami nem pontokat, ajándékokat osztogat a betegeknek, hanem kognitív szolgáltatásokkal, magas szakmai színvonallal versenyezve szolgálja a magyar nemzet egészségügyét.

Schlégelné dr. Békefi Csilla

a MOSZ alelnöke

 

vissza