Nem minden izgalom nélkül kezdődött meg a Műegyetemen a december 18-i küldöttközgyűlés. Az országos havazás miatt a kitűzött időpontra, tíz órára még csak 24 küldött érkezett meg, és tíz óra negyven perckor is még egy egész fő hiányzott a határozatképességhez. Embert talán így még nem vártak, mint a nyolcvankettedik küldöttet, aki egy perccel háromnegyed tizenegy előtt meg is érkezett. (A létszám idővel még tovább emelkedett, és csúcspontján elérte a kilencvenkét főt ) A napirendet már a szükséges számban, egyhangúan fogadták el a küldöttek.

A napirend megtárgyalása előtt kamarai kitüntetéseket adtak át. Vajda Róbertné dr. a Magyar Gyógyszerészi Kamara Aranyérmét, dr. Holub Lili és dr. Czakó Orsolya Erzsébet a Pro Praxis Pharmaciae díjat, Némethné dr. Engi Etelka a Pro Homine Nobile Pharmaciae díjat vehette át. A Magyar Gyógyszerészi Kamaráért díjat dr. Tóth Tamásnénak és dr. Pálffy Beátának adta át Horváth Tamás.

Az első napirendi pont keretében tartotta meg tájékoztatóját Horváth Tamás elnök. Beszédét a jelenlegi helyzet elemzésével kezdte. „Múlt és jövő keskeny határán állva” tekintett vissza a történtekre és előre, a várható változásokra. A jelen fordulópontot jelent a gyógyszerészek számára – hangsúlyozta -, hiszen a gyógyszerellátás újraszabályozása új helyzetet teremt. A kormány és a parlament várható döntése a realitásokat veszi tekintetbe – folytatta -, és nem egy kiváltságos csoport, hanem a betegek érdekét, a közjót szolgálja. A kormány döntését sokféle érdekcsoport próbálta befolyásolni, de mindenkinek tudomásul kellett vennie, hogy az nem „kívánsághangverseny”. A gyógyszerészi hivatás számára ez a döntés megnövekedett lehetőségeket és megnövekedett felelősséget is jelent. A helyzet ugyanakkor elég bonyolult, hiszen a liberalizáció következményeivel együtt kell élni a jövőben is, ráadásul a látszólag azonos helyzetek mögött is sokféle ok húzódik meg - folytatta. Sokszor gazdasági kényszerhelyzetben kellett dönteniük a patikusoknak, ha a felszínen akartak maradni, ezért nem lehet feketén-fehéren ítélni. Az elnök végül arra emlékeztette a küldötteket, hogy a törvény „nem égből pottyant ajándék”, a patikusoknak meg kell dolgozniuk a bizalomért és a törvénymódosítás által biztosított, az egészségügyben elfoglalt pozíciójukért, hiszen a törvény új kötelezettségeket ír elő számukra. Az új helyzetben a megfeleléshez, a kamara újjáépítéséhez nem elég egyetlen ember vagy kevesek lángelméje, ahhoz mindannyiunk kollektív bölcsességére, részvételére van szükség – zárta beszédét Horváth Tamás.

A küldöttközgyűlés a tájékoztatót egyhangúan, ellenszavazat nélkül fogadta el. Kérdésekre válaszolva az elnök ismertette a kamarai törvény állását és annak legfontosabb elemeit. Ugyancsak kérdésre válaszolva erősítette meg, hogy az új törvény a marketingtevékenységet egyértelműen, ellenőrizhető és szankcionálható módon szabályozza. Az ellenőrzések kapcsán megemlítette, hogy bár a megyei ÁNTSZ-ek a megyei kormányhivatalokhoz kerülnek, a tiszti főgyógyszerészek az Országos Tisztiorvosi Hivatal keretében végzik munkájukat. Ez esélyt ad az egységes gyakorlat kialakítására – tette hozzá. A kamara különben az egységes jogértelmezés érdekében konzultációs lehetőséget kért az országos tiszti főgyógyszerésztől.

Második napirendi pontként a küldöttek a budapesti kamarának a tisztségviselők megválasztására vonatkozó, alapszabályt módosító javaslatát tárgyalták meg. Az elnök felolvasta dr. Szekfű Gábor jogi szakértő szakvéleményét, amely szerint a választhatóság szűkítése törvénybe ütköznék. Az indítvány szándékával többen egyetértettek, de végül a javaslat nem kapta meg a szükséges, kétharmados többséget.

A jövő évi illetve félévi költségvetési és tagdíjtervezetet Zalai Károly főtitkár terjesztette a közgyűlés elé. Ismertette az Országos Elnökség korábbi döntését, amely az egységes tagdíjrendszert és a kamara működőképességének fenntartásához szükséges finanszírozást jelölte meg célként. Az előkészítő bizottság azonban úgy látta, hogy az új kamarai törvény és a kötelező tagság életbe lépése előtt az egységes és kedvezményekkel bővített tagdíjrendszer nem biztosít elég forrást a működéshez, ezért a jelenlegi tagdíjrendszert és budapesti kamara változatát vitték vissza az elnökségi ülésre, és dolgozták ki. Kiegészítések, némi pontosítás és a tisztázó kérdések megválaszolása után a jelenlegi rendszer mellett voksoltak a küldöttek.

A résztvevők a napirendi pontok lezárása után kérdést tettek fel még a sajtóban megjelent hírrel kapcsolatban, amely szerint a kormány egyharmadával csökkentené a gyógyszerkasszát. Horváth Tamás elmondta, hogy egészségügyi-kormányzati oldalról nem jeleztek ilyen szándékot, de – ismerve az ágazat fő számait – ez ilyen formában nem is képzelhető el.

Az elnök zárszavában köszönetet mondott minden kollégának, aki az év során anyagi, tárgyi és szellemi segítséget nyújtott a kamarának, és munkájukkal, adományokkal segítették az árvízi és a vörösiszap-katasztrófa károsultjait.

A közgyűlés nemcsak döntéshozó fórum, hanem jó lehetőség a találkozásra és a beszélgetésre is, így nem csoda, hogy a díszterem előtt még sokáig diskuráltak a patikusok. Vagy csak nem akartak kimenni a szakadó hóesésbe…

Horváth Tamás beszédének kivonatos változata:

Tisztelt Küldött-közgyűlés! Kedves Kollégák!

 

Életünk máig terjedő szakaszát, az elmúlt egy évet a reménykedés és - olykor – az elbizonytalanodás jellemezte, attól függően, hogy a gyógyszerellátás jövőjére vonatkozóan éppen milyen nyilatkozatok hangzottak el a politika oldaláról, milyen szakaszába érkezett az általunk olyannyira várt változás előkészítése. Mostani legjobb tudásunk szerint a törvényjavaslat – minden jel szerint: hamarosan - új alapokra helyezi a teljes gyógyszerellátást. Fordulóponthoz értünk tehát, ami kiváló alkalom arra, hogy e kitüntetett pontból előre és hátra is tekintsünk.

Mielőtt azonban tekintetünket a közelmúltra vagy a jövőbe vetnénk, tegyünk egy kis kitérőt a távoli múltba! Az ókoriak, ahogy sok minden másról, úgy az időről is sokat tudtak – néhány olyat is, amit mi már nem. Tudták például, hogy az Idő nem egy dimenzió, hanem egy istenség. A rómaiak időistene, Janus, fején két arcot is viselt, az egyikkel a múltba nézett, a másikkal a jövőt kémlelte – akárcsak mi most. Vagyis a régi rómaiak úgy gondolták, hogy jelen nincs is, hiszen a következő pillanat még nem jött el, még a jövőben rejtőzik, és amikor eljön, rögtön múlttá is válik. Gondoljunk a görög Herakleitoszra, aki szerint minden mozgásban van, semmi sem marad változatlan. (…) A gyógyszerellátás szabályait alapjaiban megváltoztató T/1668-as törvényjavaslat a parlament előtt van, módosításokkal egységes szerkezetben megtalálható a parlament honlapján, ( gyftv 20 oldal, 55-91 §) a zárószavazás december 20-án lesz. Az idevezető előzményekre részletesen most  térnék ki: ismerjük a Fidesz választási programjának, a kormányprogramnak vonatkozó részeit ( liberalizáció leállítása, betegérdek prioritása, gyógyszertárak nemzeti érdekkörben tartása, gyógyszerészi többségi tulajdon ) a moratóriumot, a T1323. sz. jelentést.

Láttuk, hogy a mostani javaslat ismertté válásakor megmozdultak a liberalizáció nyertesei, azok, akik abban a reményben ruháztak be a patikapiacba, hogy hosszú távon szép nyereséggel, fokozatos térnyeréssel számolhatnak. Természetesnek kell tartanunk, hogy érdekeik, befektetéseik védelmére minden eszközt bevetettek. (…) Nem tagadom, néhány újságcikk miatt nehéz heteket éltem át. Ebben az időszakban megpróbáltam a személyes megfontolásokat, indulatokat félretéve arra koncentrálni, hogy mi az, amivel használhatok az ügynek, a szervezetnek, mi a kamara szempontjából a legelőnyösebb lépés. Döntéseimet a „nil nocere” parancsa motiválta.

Az említett tárgyalásokon sokszor hangzott el, ki nyertese, ki kárvallottja a változásoknak. Véleményem szerint ez hibás megközelítés. Néhány dolgot tisztán kell látnunk. Az első az, hogy amikor a kormány a gyógyszerellátás liberális rendjének átalakításáról döntött, akkor társadalompolitikai döntést hozott. Nem azt nézte, hogy a törvény kinek használ, kinek árt, nem kedvezményezett csoportok javát szolgálta vagy irányult valakik ellen, hanem a maga céljai, prioritásai alapján állított fel egy új rendszert, aminek középpontjába a betegérdekek érvényesülését helyezte. Az ellátás részesei, szereplői egyet tehetnek: megkeresik az érdekazonosságokat, illetve az eltérés pontjait a koncepcióban. A kormány döntése számunkra: realitás, és kamaraként azt kell szem előtt tartanunk, hogy a gyógyszerészek és a betegellátás érdekeivel ez a realitás összhangban van-e. Mi azt mondjuk: igen. A realitás sosem kívánsághangverseny, ugyanakkor mindig tartalmaz kompromisszumokat, a megegyezés elemeit. A javaslatban több ilyen elem található: Erre példa a láncok kétszer három évre elnyújtott átalakulása, amely lehetővé teszi, hogy ez az átalakulás ne okozzon szakmai és gazdasági vákumhelyzetet. Ez a megoldás nem pontosan az, amit szerettünk volna, de – mint említettem – ez nem kívánsághangverseny. Ezt a döntést megegyezés hiányában a Kormány hozta meg.

A várható következmények mélyebb megértéséért most forduljunk egy másik, közismert kettős archoz, a görögök a színházat ábrázoló, síró és nevető maszkjához. A törvényjavaslat egybe esik legfontosabb kívánságainkkal, és lehetővé teszi, hogy szakmailag és egzisztenciálisan megerősödjék a gyógyszerész társadalom. Ez a mosolygó maszk.

Most jön a komor: nyilvánvaló, hogy a múltat és az annak következtében előállt jelen helyzetet nem lehetséges visszafordítani. A gyógyszerellátás mai helyzete igen bonyolult. Mindenkit óvnék attól, hogy leegyszerűsítve, fekete-fehéren ítélje meg az állapotokat. Az ellátásban egyszerre vannak jelen az egyéni vállalkozó patikusok, a kis családi vállalkozások, a bt-k, a bt-kből átalakult kft-k egy vagy több patikával, az rt-k és a láncok. A tulajdonosok köre is igen szélessé vált, a gyógyszerész csak szerintünk a legfontosabb szereplő a sok közül. Munkája és feladata elvben ugyanaz, bárhol és bármilyen vállalkozási formában működik, de jól tudjuk, hogy tevékenységünket is számos eltérés, különbség jellemzi, melyek nagy részét éppen a vállalkozás tulajdonosi szerkezete, a gyógyszerész gazdasági pozíciója határozza meg.

A gyógyszerész-vállalkozás önmagában nézve is – kétarcú. Egyfelől egyértelműen az egészségügy része, és szigorúan a gyógyítás szolgálatában áll, másrészt viszont mindez gazdasági tevékenység keretei között valósul meg. Ezt  tagadni nem érdemes, és azt sem, hogy ez a kétféle meghatározottság erőteljes hatást gyakorol tevékenységünkre. Az sem lephet itt meg senkit – legfeljebb vitára indíthat -, hogy az utóbbi időben a patikai mérleg nyelve mintha az üzleti szempontok felé mozdult volna el. A ránk szabadított verseny ugyanis nemcsak a piacra új szereplőként belépő befektetőket hozta el nekünk, hanem az általuk alkalmazott üzleti filozófiát, agresszív marketingtechnikákat is, amelyek segítségével az addig rendezett terepen komoly átalakításokat végeztek. (…) Sokan nem saját akaratukból, hanem a kényszerítő körülmények hatására, azért, hogy a felszínen tudjanak maradni, kényszerültek a verseny elfogadására. És itt vannak a kényszerhelyzet többi szereplői is: a láncok alkalmazott gyógyszerészei. A patikaláncok ellen az üzleti szempontok, a profitérdek elsődlegességének erőteljes érvényesítése - és ezáltal az ellátási szisztéma felborítása - miatt emeltük fel szavunkat, de nem felejthetjük, hogy sokan kényszerpályán, vagy gazdasági okokból kényszerültek taggá válni.

Látszólag tehát egyforma állapotok is különböző helyzeteket jeleznek, különböző előzményeken alapulnak. Mégis úgy kell e sokféleségben rendet tenni, hogy az a konkrét helyzetekben ne járjon újabb sérelmekkel, ne gyarapítsa a már eddig történt igazságtalanságokat, ráadásul előbbre vigye a hivatást.

Ezekre a kérdésekre, bármilyen nagyszerű elme és bármennyire is elkötelezett valaki, egyedül nem válaszolhat. Itt és most a közösség bölcsességére van szükség. A változások során a lehető legjobb megoldások érdekében együtt kell gondolkoznunk. Ahogy mondani szokás: rendezni kell sorainkat. Egy új rendszert kell felépítenünk, amelynek kereteit, szabályait megadja az új törvény, de a konkrét helyzetekre nekünk kell a törvény előírásait alkalmazni, nekünk kell a szabályozást átültetni a gyakorlatba. Ennek során etikai elveinkre támaszkodhatunk, itt is komoly munka előtt állunk kódexünk megújítása ügyében.  Szomorú, hogy a szervezeti-etikai kereteket megadó kamarai törvény késésben van, mert erre most igen nagy szükség lenne. De e hét eredménye, hogy a Kormány tárgyalta és ismét remény van rá, hogy még az idén a Parlament elé terjeszti.

Kedves Kollégák!

A törvényjavaslatot minden  bizonnyal hamarosan, - talán hétfőn –imádkozzunk, hogy mai tartalmával - elfogadják, és az hatályba lép. Hosszú-hosszú évek folyamatosan romló feltételei után egy új korszakba léphetünk. Köszönjük mindenkinek, akit illet: a kormánynak, az egészségügyi államtitkárságnak, az egészségügyi bizottság tagjainak, a képviselőknek, és nem utolsó sorban azoknak a kamarai tisztségviselőknek, akik a javaslatok kimunkálásában, véleményezésében, formálásában egyeztetéseiben részt vettek…  A törvényjavaslat azonban nem egy égből pottyant ajándék. Túl azon, hogy keményen megdolgoztunk érte, új követelményeknek kell megfelelnünk. Eleget kell tennünk  a hivatásunkkal szembeni új elvárásoknak. Mert tartsuk jól észben: amit a törvény ad, azt nem azért nyújtja nekünk, mert kivételezett társadalmi csoport vagyunk.  A gyógyszerészi pozíciót azért erősíti meg a törvény, hogy keretet szabjon, egyértelműen és határozottan a közjó, a betegérdek szolgálatába állíthassa tudásunkat. Olyan szakemberekké kell válnunk, akik képesek a már említett, kétféle meghatározottságot kiegyensúlyozni, és a kiegyensúlyozott működést a beteg gyógyulásának szolgálatába állítani. Meg kell oldanunk több dolgot! A vidék gyógyszerellátását, a gyógyszertári ügyeletet, aktív közreműködésünket a népegészségügyi programokban. Ezek egyértelmű elvárások! Ebben a helyzetben nem elegendő a régi rutin, új készségeket kell elsajátítanunk. Most a törvény koherens szabályrendszere is arra kötelez majd minket, hogy egészségügyi szolgáltatóként viselkedjünk. Itt az idő, hogy bizonyítsuk: megérdemeljük a belénk helyezett bizalmat.

Az előttünk álló feladatok megoldásában a kamara tagjai mellett fog állni, és minden szakmai segítséget megad, amit csak tud. De szükségünk van arra is, hogy tagjaink a kamara mellé álljanak. A bizalom és az együttműködés tehet minket képessé arra, hogy a válság nehéz évei után az átalakulás nehéz éveiből megerősödve kerüljünk ki.

vissza