A modern egészségügyi ellátás kialakulása felé igen fontos lépés tett Szent Irén (Piroska) magyar királylány, bizánci császárné, Szent László édes-, és Könyves Kálmán magyar királyok nevelt leánya. Kezdeményezője és finanszírozója volt a konstantinápolyi Mindenható Megváltó Krisztus kórház majd' 900 évvel ezelőtti megalapításának, működtetésének. A finanszírozás tekintetében a lobbizás egy sajátos formáját alkalmazta. Ez esetben ezt úgy kell érteni, hogy addig hisztizett a férjének, míg az nem adta oda a kért összeget az általa hasznosnak vélt cél érdekében. A köznép számára fordított erőforrások  hasznosságának eme egészségügyi dimenzióit pediglen neveltetéséből fakadóan a korabeli viszonyok között kiemelkedően műveltnek számító magyar király iránymutatásai alapján oltották belé még ifjúkorában. Büszkék lehetünk reá. Mellékesen határozottságát is volt kitől örökölnie.

Baleseti sebészet, szemészet, nőgyógyászat, belgyógyászat fekvőbeteg részlegei mellett szakosított járóbeteg rendelés is működött a kórházában. Olyan ma már természetes részletek, minthogy minden betegnek külön ágya, matraca, gyapjú takarója legyen, fűtött kórtermek, mosdók és fürdőhelyiség, árnyékszék, fizioterápiás egység, műtők, könyvtár, patológiai osztály, gazdasági hivatal és egy idősebb orvostanár alkalmazása a fiatalok okítására... valamint akkor még igencsak ritkaság, csodaszámba menő gyógyszertár is tartozott a rendszerhez. A betegek ellátására alkalmazandó eljárások oly modern elvek mentén kerültek a minőségügyi kézikönyvben... akarom mondani az alapító okiratban megfogalmazásra, hogy nehéz elhinni, az okmány és az intézmény az 1100-as évekbeli Bizáncban keletkeztek. A gyógyítás igazi csapatmunkában történt, ahol mindenkinek meg volt a maga dolga és kiváló összhangban a többiekkel, zavartalanul végezhette gyógyító munkáját. A rendszer lényegében ma is így működik, ám manapság gazdasági és társadalmi környezet igencsak megváltozott. Nem csupán a 900 évvel ezelőtti állapotokhoz képest, hanem a pár évtizedekkel korábbiakhoz viszonyítva is.

A bizánci, monostori gyógyszerészeknek még csupán a gyógyszer beszerzése, előállítása jutott feladatául, ám a jelen korban már sokkal többet várna el a társadalom tőle. Szerte a fejlett világban a tárgyak (gyógyszerek) mellett előtérbe került a szaktudás, az információ. A gyógyításhoz nem csak tabletta, de a helyes alkalmazásához szükséges tudás is szükséges. De még ez is csak a kezdet és egy apró szelete a megváltozó világukban újrarendeződő elvárásoknak.

Az egészségügyi feladatok is kezdenek gyors ütemben áthelyeződni, eltolódni a rendszeren belül a szakmák között. Ezt részben a betegek magatartásának, elvárásainak megváltozása kezdeményezi. A fejlett világban a betegek egyre kevésbé mennek orvoshoz. Egyrészt Interneten diagnosztizálják önmagukat, s csak az általuk helyesnek talált gyógyszerért, gyógymódért jelennek meg a patikákban. A betegek öndiagnózisai között azonban igen nagy számban találhatók helytelenül megállapítottak, illetve igen kis számban a helyesen felvett diagnózisok. A gyógyításhoz nem csak gyógyszer, de megfelelő mennyiségű szakmai tudás is szükséges.

Talán ezzel összefüggésben az orvos ritka és drága mulatság lett. Szerte Európában egyre kevesebb a betegekkel foglalkozó orvos, de még a nővér is. Csak Németországban több tízezer orvos fog hiányozni a következő pár évben (OECD: Health at a Glance: Europe 2010). A kelet-európai doktorok egy része elvándorol Nyugatra, de rohamos az elöregedés is. Várhatóan a következő pár évben megy nyugdíjba a Ratkó korszak nagyszámú orvos generációja is. A nyugati orvosok egyébként Skandináviába, a skandinávok Amerikába vándorolnak. Az OECD adatokból kiolvasható az is, hogy Magyarország még mindig relatíve jó helyzetben van ebből a szempontból, bármilyen rossznak is érezzük. Az egészségügyi ellátás fontos része a segéderő alkalmazása is. Az orvos ideje drága. A segédszemélyzetnek csak azt az esetet szabad az orvos elé juttatnia, mely indokolt és az orvos kompetenciájába tartozik. Magyarországon 2-3 középfokú végzettséggel rendelkező szakember, Nyugat-Európában 12-15, az Egyesült Államokban több mint 20 ápolónő jut 1 orvosra. Így ott kevesebb orvos is elegendő a jobb feladatelosztás miatt.

„A szakemberek között is határozott átrendeződés figyelhető meg. Az elmúlt években szinte mindegyik országban megváltozott a háziorvosok és a szakorvosok aránya, a szakorvosok száma sokkal gyorsabban nő; ennek következtében a legtöbb országban – Románia és Portugália kivételével – több a szakorvos, mint a háziorvos. Ezt részben a háziorvosi tevékenység végzésének csökkent vonzereje, részben pedig a bérezésben jelentkező, egyre növekvő különbségek magyarázzák. Az egy főre jutó háziorvosok számának lassú növekedése, illetve csökkenése az alapellátáshoz jutás területén okozhat problémákat. Több országban igyekeznek módot találni arra, hogy a háziorvosi pályát ismét vonzóvá tegyék, megpróbálkoznak továbbá a többi egészségügyi szolgáltató – például az ápolók – feladatkörének bővítésével.” olvasható az OECD jelentésekben évről-évre.

Az orvoslás idehaza lassan, de biztosan kezd visszavonulni az alapellátásból. Ennek jeles példája a 2015-ös év magyarországi, XII. Országos Patika Napjának az egyik fő témája: az allergia volt. Ennek során a téma legnagyobb szakembere Nékám Kristóf professzor személyesen kérte fel a gyógyszerészeket a nagyobb szerepvállalásra. Indoklásában kijelentette, meglátása szerint az utóbbi években a háziorvosok kivonultak az allergia alapellátásából. A betegek mindezt jól érzik, s keresni kezdik azt a személyt, aki megoldja a problémáikat. Kézenfekvőnek tűnik a számukra az a hely, melyben „raktáron” tartják a tablettákat, már „csak” ki kell választani a megfelelőt közülük. Betérnek a patikába s elpanaszkodják magukat. Eleddig ezt a háziorvosnál tehették meg, de az egyre kevésbé elérhető, illetve a rendelőben egyedül ücsörgő, telefont felvevő asszisztense nem ad kielégítő válaszokat sokuknak.

A majd minden településen jelen lévő, kiterjedt infrastruktúrával rendelkező gyógyszertárak viszont kézenfekvő segítségnyújtó helyek. Már, ha tényleg segítséget nyújtanak. A bennük dolgozóknak immáron nem csupán a tablettáikról, de a velük leküzdendő betegségekről is alapos ismeretekkel kell rendelkezniük, ha ezt a feladatot el szeretnék látni. Amennyiben ugyanis a betegek elvárásainak a patikák nem fognak megfelelni, keresnek majd mást. Javasasszonyokat, „látó” embereket, gyógynövényekhez így-úgy értőket, avagy továbbra is a recepteket felíró orvos-asszisztenseket.

A gyógyítás azonban komoly tudomány. Tüneteket kell összegyűjteni, betegségeket megállapítani és terápiát adni. Ha nem ebben a menetrendben történik, akkor áltudomány, kb. a kuruzslásnak megfelelő szint. Nem segít a betegen és nem öregbíti a művelője hírnevét. Nem a mi kompetenciánk ez a menetrend? Vajon mit csinálunk, ha egy beteg kér valamit a fejfájására? Ha az OTC-k közül válogatunk?

A gyógyítás csapatmunka, melyben részt vesz orvos, gyógyszerész, asszisztens, védőnő, nővér stb. A drága (és Európában az állam által fizetett) orvosok idejének kímélése érdekében világszerte egyre inkább jobbra tolódik az ellátásban részt vevők feladatainak súlypontja e sorban. Ha az orvosnak nincs ideje (munkaórája) e célra, azé lesz az erőforrás, aki munkaidőt tud biztosítani rá.

II. János bizánci császár - Iréné férje - ma minden bizonnyal megfontolásra késztetné feleségét: „Nézd szívem, ennyi pénzünk nincsen, mert kell a törökök elleni harchoz. De ha találsz valami olcsóbb megoldást, ám legyen!” 900 éve a gyógyszerész még valóban csak a gyógyszerészekhez kellett, hogy értsen, de manapság a piaci igények és a betegérdekek ennél sokkal messzebbre visznek. Amennyiben a gyógyszerészet akar és tud alkalmazkodni az igényekhez, új lehetőségek nyílhatnak ki előttük, amelyhez kénytelen-kelletlen, előbb-utóbb a jogszabályi környezetet is hozzá igazítják. A kereskedelmi jelleg mellett a szolgáltatások kidomborítása kétségtelenül átszervezésekkel és nehézségekkel is járhat, számos kérdést vethet fel, de eredményes lehet hosszú távon s csökkentheti kiszolgáltatottságunkat.

Dr. Ádám György Ferenc