Prof. dr. Kata Mihály a Kamara Etikai Kollégiumának most leköszönt elnöke – számos más szakmai, oktatási és tudományos tevékenysége mellett – a Kamara első etikai kódexét is megfogalmazta. A szegedi egyetem emeritus professzorát egyebek mellett a közelmúltban megjelent könyve kapcsán is kérdeztük.

 – Nemrégiben jelent meg A Kozmetikai készítmények a gyógyszertárban című könyve, amelyben a patikákban is előállítható szépészeti szerekről és általában az iparágról ír. Kiknek szól a könyv?

– Elsősorban gyógyszerészeknek írtam, de kozmetikusoknak és a téma iránt érdeklődőknek is hasznos lehet. Az volt a célom, hogy egyrészt recepteket tegyek közzé – van is a könyvben több mint 300 – másrészt pedig egyfajta ismeret-anyagot, műveltséget is akartam adni. Már korán érdekelt ez a téma, kezdetben, az ötvenes évek végén, amikor még közforgalmú gyógyszertárban szerettem volna dolgozni, elolvastam az ilyen jellegű könyveket. Aztán máshogy alakult a sorsom, visszakerültem az egyetemre, ahol a ’90-es évek elején speciálkollégium formájában az önként jelentkező hallgatóknak tartottam előadásokat a témában, nagy érdeklődés mellett, egy féléven keresztül. Mondhatom, Szegeden hagyományaink vannak a kozmetikai oktatás területén. Két jegyzetem is megjelent a kozmetikai készítményekről, majd egy könyvet is írtam, ami hamar elfogyott. Így megkeresett a kiadó, hogy újat kellene írni, mivel azóta már új szemlélet, uniós szabályozás is van …

– Hazánkban ez az első olyan könyv, ami férfi- és állatkozmetikával is foglalkozik. Elő lehet állítania gyógyszertárakban is az Ön által felsorolt recepteket?

– A összest nem lenne értelme, viszont van a kozmetikumoknak egy nagy területe, amely átfedi az orvoslást, a gyógyszerészetet és a kozmetikumokat: ezek a kozmetikai krémek, ezekhez nagyrészt megvannak az alapanyagok – gyógyszer-könyvi minőségben. Mi el tudjuk készíteni, mivel a gyógyszerészek ezt tanulják, megvan hozzá az élettani-anatómiai műveltségünk a bőr szerkezetéről, felszívódásról és egyebekről.

– Szakmai önéletrajzát ismerve, különös tekintettel oktatási tevékenységére, a felsőoktatási megbízásaira és tisztségeire a gyógyszerészképzésre vonatkozó kérdéssel folytatnánk. Mi a véleménye, megfelel-e a kor kihívásaira a jelenlegi gyógyszerészképzés?

– A válaszhoz tudni kell, hogy már tíz éve nem vagyok aktív, de rendre meghívnak oktatási kérdésekkel foglalkozó értekezletekre, megbeszélésekre. Azt látom, hogy valamifajta egységesítés hiányzik a négy képzőhely között. Valami-fajta konszenzusra kéne jutniuk több kérdésben is. Legalább például abban meg kellene egyeznünk, hogy egy adott tantárgynak ugyanaz legyen a neve minden-hol – most különbözőképpen nevezik, ugyanakkor szerintem a törzsanyag kb. hetven százalékának is azonosnak kellene lennie. A nyolcvanas években egy nagy reformot hajtottunk végre a szegedi Karon, a kromatográfiát például több helyen is oktatták. Sikerült megoldanunk, hogy ne legyenek átfedések az oktatásban. Egyszer kellene rendbe tenni, aztán menne magától. A Kamara sokat segített és segíthet is ebben. A másik az, hogy kevésnek tartom a gyógyszerészeket az iparban. Úgy tűnik, a vegyészek elvették tőlünk ezt a lehetőséget. A képzésben állandóan törekedni kell arra, hogy korszerű legyen és meg tudjon újulni.

– Az MGYK Etikai-Fegyelmi Bizottság tagja, illetve az Etikai Kollégium elnöke is volt, most köszönt le. Ön írta a kamara első etikai kódexét is … Mióta foglalkoztatják az etikai kérdések?

– Ezek mindig is közel álltak hozzám. Szegeden 1969-ben indult az etikai oktatás, Kedvessy professzor volt akkor dékán. Selmeczi Béla lett az oktatója, aki később professzorként vezette a Tanszéket is. 1984-ben tőle vettem át az oktatást, sok kérdéssel foglalkoztunk a tantárgyon belül, például születésszabályozással, eutanáziával, doppinggal, ill. minden mással, ami az egészséghez kell. Huszonöt előadásom volt, több diplomamunka is készült és jegyzeteket is írtam belőle, amelyeket az MGYT kezdeményezésére kiadtak. Aztán amikor 1989-ben, ami-kor megalakult a Kamara, felügyelő bizottsági tag lettem, akkor Vincze Zoltán professzor, elnök úr felkérésére írtam meg a Kamara etikai kódexét. Sokan segítettek benne, jó tanácsokat kaptam. Vagy húszan bírálták, mielőtt életbe lépett. Tízből kilenc pont még mindig benne van! Valójából 1994-től, amióta köztestület a Kamara, lett ennek igazán jelentősége. Sokan hosszúnak tartják, magam mindenesetre egy mondattal is el tudnám intézni: Tedd a jót és ne tedd a rosszat! Később Hankó Zoltán elnök úr kérésére vállaltam el a Kamara Etikai Kollégiuma elnöki pozícióját.

– Ha lehet ilyet egyáltalán kérdezni, „etika szempontból” mit tudna mondani az elmúlt évtizedekről?

– A magyar gyógyszerészet szép időszaka volt 1990 – amikor az első magán-gyógyszertár megalakult – és 2006 között, amikor is elkezdődött a liberalizáció. Sőt, az 1950-es államosítást követően is kifejezetten etikus volt. Az volt 1996-ig is, a privatizáció befejezéséig. Egyértelmű volt, hogy aki nem tartja be morális normáinkat, annak nincs helye a tisztességes gyógyszerészek között. Aztán sokan sok pénzt láttak a patikában és 2006-tól jött a liberalizáció, amivel többet ártottak, mint az államosítás 1950-ben, mert akkor a gyógyszerészektől elkobozták ugyan a patikájukat –életük értelmét – de a becsületük megmaradt! Az elmúlt esztendőkben elég sokan kockáztatták a tisztességüket. Ennyit ér a tanításom? – tettem fel a kérdést nem egyszer néhány kolléga viselkedését látva. Ezért is fontos a Kamara Etikai Kollégiumának a tevékenysége a gyógyszerészek tisztessége és tekintélye helyreállítása érdekében, ugyanis ez kezdeményezi, fogja össze és irányítja a hagyományos gyógyszerészi etikai normák érvényesülését. 2006 után a tisztességes gyógyszerészek becsületének visszaszerzésére, a hívatásunk újbóli elismertetésére volt acél. Amit 2006-ban a politika kapkodva elrontott, azt hosszú évek kitartó építő munkájával reméljük helyrehozni. Az Etikai Kollégium célja, hogy egy kicsit előre látva, a jövőbe nézve lássa, milyen tendenciák vannak itthon és a nagyvilágban, s ennek megfelelően irányítsa a dolgokat.

– Hogyan látja a szakma jövőjét, presztízsét?

– Ha visszatekintünk az 1800-as évek végére, láthatjuk, a gyógyszerészek a helyi elöljáróságokba azért kerültek be, mert tekintélyük volt, gazdaságilag is potensek voltak. Az ismert történelmi, politikai események aztán lefejezték az értelmiséget, köztük a gyógyszerészeket is. Ennek visszaállítása csak most kezdődött el, és több évtized kell az eredeti állapot visszaállításához. Akkor látnám jó helyzetben lévőnek a magyar gyógyszerészetet, ha egy patikus 10 év alatt szépen gyarapodni tudna. A fiataloknak is be kell tanulniuk és szépen megerősödniük – és nemcsak anyagilag, hanem polgári szemléletben is. Az lenne a jó, ha egyszer fellégezhetnének a patikusok! Ha elmehetnének nyaralni – vannak, akiknek van pénzük, de tudok olyanról, aki megengedhetné magának, de nem meri, mert a helyettesítő beleláthat az anyagi dolgaiba!

És még egy: a beteg-gyógyszerész, gyógyszerész-állam kapcsolaton kívül van még valami: a gyógyszerész-gyógyszerész kapcsolat. Sajnos, tudni kell azt is, a gyógyszerészek legnagyobb ellenségei sokszor saját maguk. Tudok olyan esetről, amikor két kolléga 30 ezer forinton összeveszett, pereskedtek és százezreket fizettek az ügyvédeknek! Ha élek, hagyom a másikat is élni – ezt kéne tiszteletben tartani. Ez nem választható el a hivatásunktól, ez mindenkinek a személyes felelősségén múlik. Ha ezt nem tanuljuk meg, vége a szakma presztízsének… nincs más utunk, csak ezt felismerve tenni a dolgunkat …

B. Zs.