„Ötödik generációs gyógyszerészként a gyógyszerészet szakmai felemelkedéséért és önálló polgári foglalkozásként való elfogadtatásáért kamarai funkcióiban sokat tett” – áll egyebek mellett dr. Zalai Károly a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésének felterjesztésében.

– Ön a Zalai család ötödik generációs gyógyszerész tagja. E név igencsak jó hangzik szakmai körökben…

– Gyógyszerész családba születtem, dédapám gyógyszerészként a veszprémi Ferenczy patikában dolgozott, és a gyógyszerész úr lányát feleségül véve Cegléden 1888-ban megvette a „Remény” nevű gyógyszertárat – a család ceglédi története ezzel kezdődött. Nagyapám, majd halála után édesapám is az 1950-ben bekövetkezett államosításig a ceglédi családi patikát vezette. A házban levő gyógyszertáron keresztül vittek haza a szülőotthonból, gyakran mondom, hogy a patika gyógynövény illata „genetikailag” belém ivódott – nem lehetett kérdés, miért lettem gyógyszerész.  Általános iskolába azonban már Budapesten jártam. Itt édesanyám gyógyszerészként először az „501-ben”, majd az „513-asban” dolgozott, apám, mint gyógyszeranalitikus szakfelügyelő megszervezte, majd vezette a Fővárosi Gyógyszertári Központnál a Szakfelügyeleti Osztályt.

Talán 12 éves lehettem, amikor a lakásunk kis szobájában felállított kémiai laboratóriumban és a dupla ablak közötti térben komoly kísérleteket és robbantásokat végeztem a ház nagy örömére, ami az üvegtörmelékeket illette. Közben növényeket tanulmányoztam, békákat, bogarakat boncoltam, bár erre már nem vagyok büszke, de az érdeklődésem határtalan volt. És bár az Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium matematika-fizika tagozatos osztályában, ahova jártam, nem volt divat a kémiát és a biológiát szeretni, mégis maradt a szeretetük, sőt biológiából versenyt is nyertem. Kérdés volt, hova menjek egyetemre, vegyészmérnök, biológia-kémia szakos tanár, vagy… A családi indíttatás itt kezdődik, atyám egyik gyermekét orvosnak, másikat gyógyszerésznek szerette volna látni… Katonának akkor csak azokat nem vitték el, akik a SOTE-ra nyertek felvételt, orvos nem akartam lenni, így alakult a gyógyszerészi pálya, amit soha ne bántam meg.

– A hivatalos indoklás szerint „gyógyszerészként a gyógyszerészet szakmai felemelkedéséért és önálló polgári foglalkozásként való elfogadtatásáért” kapta a kitüntetést.  Szét lehet-e választani, hogy számos tevékenysége közül pontosan melyikért is?

– Az egyetemet 1974-ben fejeztem be, és mert ott szerettem volna maradni, pályáztam a Gyógynövény és Drogismereti Tanszék állására. Nem sikerült, így kerültem a Kőbányai Gyógyszerárugyár Mikrobiológiai Kutató Laboratóriumába kutatónak, ahol kiváló emberekkel, igazi csapat munkában dolgozhattam évekig. Megszállott kutatóként az anyarozs alkaloidok fermentációs előállításával foglalkoztam. Egyik eljárásunkat megvette egy francia cég, a Sanofi-hoz tartozó Sempa-Chemie, ez volt az első – és utolsó – fermentációs eljárás, amelyet magyar cég külföldre eladott. Üzemesítését személyesen is követnem kellett a Párizs melletti gyárban, így sok tanulsággal és tapasztalattal gazdagodtam. Ebben az időben kétszer „Kiváló feltaláló” kitüntetést kaptam, és doktoráltam gyógynövény és mikrobiológia témákban.

Majd hívtak az egyetem Gyógynövény és Drogismereti Tanszékére, de ez már későn volt, mert időközben külföldi egyetemi ösztöndíjakat pályáztam meg. Amszterdam, Bochum, Tübingen lettek volna a célegyetemek helyszínei, de nem jött össze egyik sem, gyári kutatót nem szívesen láttak volna sehol. Egy újabb pályázattal viszont 1983-ban sikerült a Tübingeni Egyetem Biokémiai és Botanikai Tanszékén senior ösztöndíjat kapnom, amely a tudományos munkám folytatását is jelentette, elsősorban növényi sejtek témában.  Több hazai és nemzetközi konferencián tartottam előadást anyarozs fermentáció és a digitálisz növény mikroszaporítása témából.

Ez utóbbi eredményeképpen lehetőségem nyílt volna 1986-ban az amerikai Salt Lake City Utah University biokémia tanszékére kerülni, de mivel akkor már a Richter Biotechnológiai Kutató Központjában dolgoztam, nem engedett ki a cég, mert időközben fontos vezetői állást kaptam. A kutató központot tíz évig vezettem, de ez inkább menedzser munka volt, mint tudományos. Közben elvégeztem a Cambridge Open University CBA menedzserképző tanfolyamát, és több egyetemi – műszaki, kertészeti – szakirányú képzést. A biotechnológiai kutatások átalakításával, a hagyományos témák – anyarozs, digitálisz – megszűnésével egy időben, 1994-ben kerültem a kamarai közéletbe, és lettem a Richter kutatási igazgatója mellett tudományos főmunkatárs. Évekkel később a „kapcsolati tőke elve” alapján a gyár vezetése felkért a PR tevékenység „támogatására”, amely feladatot 1999 óta láttam el. A szakmai PR kommunikáció állt legközelebb a gyógyszerészi diplomámhoz, az elmúlt év végéig előadásokkal és szakmai és laikus közleményekkel álltam a cég és az egészségügy fejlesztésének szolgálatában.

– Nemrégiben ment nyugdíjba, de úgy tűnik, tennivaló így is maradt bőven. Tavaly újra főtitkárnak választották, a Gyógyszerészi Hírlap főszerkesztője…

– Azt, hogy országos küldötté, majd az alakuló közgyűlésen főtitkárrá választottak, mondhatnám, a véletlen hozta 1994-ben, hiszen ez annak a „richteres” munkának az eredménye volt, ami célja az iparban dolgozó gyógyszerészek kamarai aktivitásának növelése volt. Az első évek során már megértem a feladathoz, mostani újraválasztásom azt a bizalmat jelzi, amelyre büszke vagyok, hiszen 1994-ben is azt mondtam, hogy „engem a név kötelez”, és ezt azóta is vallom. A nyugdíjba menetelem okozta „felszabadult” energiáimat azoknak a témáknak szeretném szentelni, amelyek közel állnak hozzám: a gyógynövények, az élelmiszer-kiegészítők a gyógyszertárban, a marketing kérdései gyártói szemszögből, a gyógyszerészek és a kamara társadalmi szerepvállalása, a fiatal gyógyszerészek integrálása… és  sorolhatnám tovább.

A Gyógyszerészi Hírlapot 1995 januárjában indítottuk újra, a kamarai anyagok megjelenítésének felelőse voltam, majd amikor 1999-ben a Galenus Kft. átvette a lap kiadását, kamarai határozattal főszerkesztői megbízást kaptam. Minden tudásomat és szabadidőmet a lapnak szenteltem és szentelem ma is, és bár a folyamatos megújulás híve vagyok, nagy kérdés a lap jövője, az internetes világban a print média megmaradása állít újabb feladat elé.

– Hogyan látja a szakma jelenlegi helyzetét? Jó irányba haladunk?

– Aki olvassa a Gyógyszerészi Hírlap vezércikkeit, cikkeit, vagy a honlapon tájékozódik, tudhatja, hogy az elmúlt évek határozott kamarai munkája milyen eredményeket hozott. Így az irány jó, de vannak feladatok, amelyek a szakma jelenlegi helyzetét és ezzel a jövőt is befolyásolják: az ügyelet szabályozásának kérdése húsz éve megoldatlan, a marketinget – a tájékoztatás-ajándék összefüggéseire gondolok – sokan sokféleképpen értelmezik, a belső minőségügyi rendszer és az ehhez tartozó magisztrális munka kérdései nyitottak… és folytathatnám a felsorolást. A jövő kihívásai a gyógyszerészi munkát is új feladatok elé állítják, például az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltató Tér alkalmazása, vagy a gyógyszertárak terheinek csökkentése érdekében végzett tevékenység kamarai feladat. Az EU által rendeletben szabályozott egyedi dobozazonosítók bevezetése is a gyógyszertárak aktív hozzáállását is igényli… és mindig kérdés a gyógyszer-támogatási rendszer függvényében az árrés-tömeg változása is, ahogy a működési célú és kamatmenetes támogatás igénybevétele, amelynek nemcsak a „dörzsöltek” működőképességének javításáról kell szólnia. A korfával kapcsolatban is számos kérdés merülhet fel, de a fiatal gyógyszerészek helyzetbe hozásához szükséges letelepedési támogatás kérdésére is megoldást kell találni.

– Ha a szakma érdekében kívánhatna valamit, mi lenne az? De úgy is kérdezhetem, hogy miben látja a nehézségeket?

– Többen azon a véleményen vannak, hogy a kamara nem támogatja a szakma egységét. Ez kicsit „hajaz” a nemzeti egységre: „Túl sokan és sokat kritizálják a kormányt, az országos és a helyi képviselőket, mi viszont alig kritizáljuk az ellenzéket”. Ismert jelenség ez, noha tudjuk, a nemzeti egység megteremtése mindennél fontosabb. Ez persze nem jelenti azt, hogy hibáinkról hallgatni kell. A valóságnak vannak megoldásra váró részei is, és ez szűkebb társadalmunkra, a gyógyszerész társadalomra is vonatkozik. Nem kell sikerpropaganda, az előzőekben említett feladatokat fel kell vállalni és meg kell oldani –komoly és egységes munkával. Mi kell ehhez? Kamaránkban nincs és nem is lehet jobb és baloldal – ezek amúgy is idejét múlt fogalmak. Vannak irányultságok – például keresztény-nemzeti, liberális, demokrata, szocialista, szociáldemokrata –, de mindannyian tisztességes magyar emberek, akik hivatásuk érdekében teszik a dolgukat. Hivatásunk jövőjét önmagában ez is meghatározhatná, ha nem lenne háttérhatalom, amely pénzügyi manipulációval ügyesen próbálja megosztani az embereket. Az „oszd meg és uralkodj” elvet sokszor látom érvényesülni. Jogos kérdés, hogy mit tehet ebben a helyzetben a kamara a szakma érdekében! Olyan szakmai hátteret kell folyamatosan biztosítania, amelyben mindenki megtalálja saját számítását. Miért is vagyok a kamara tagja? Mit kívánok? – ezekre a kérdésekre kell választ találni mindenkinek. Ahogy 1994-ben a főtitkári megválasztásomkor mondtam, minden szereptől – közforgalom, kórházi-klinikai, oktatói, ipari, közszolgálat, stb. – egységes gondolkozást várok, mert a gyógyszerész az „egy és mindörökké” – ma is ezt vallom, és remélem, nem hiába.

B. Zs.

 

vissza