Tagfelvétel illetve egyéb ügyek személyesen történő intézéséhez kérjük, szíveskedjék irodánkat vagy az irodavezetőt felhívni.
Irodavezető: Hódi Klaudia
mobil: 06/70-457-2252
Iroda nyitva tartás: hétfő-péntek : 8,00 - 16,00 -ig
/ Elnök: Dr. Kasziba István
Megyei szervezetünk július 8-án, Baján tartotta szakmai napját. A városban a fesztivál miatt már napokkal korábban lezárásra kerül a Szentháromság tér környéke. Érkezés után egy könnyed, két órás idegenvezetéssel történő tartalmas belvárosi sétát tettünk, amely során a zsinagógát (ma városi könyvtár) érintettük. A zirci zarándokszálláson – ahol az előadóterem áll a csoport rendelkezésére – a jó ízűen elfogyasztott ebéd után kezdődött a szakmai program.
Először dr. Fang Simon, az MGYK megyei szervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd beszámolt a 2017-es szakmai eseményeiről, illetve arról, hogy mit tervezünk még az idei évre. Ezt követően dr. Bertalan Lóránt (ÁEEK) Az e-recept rendszer csatlakozás gyakorlati feladatai közforgalmú gyógyszerészeknek és dr. Nádasi Tamás (Biotic Pharmaceuticals Kft.) A minőségi étrend-kiegészítők a gyógyszertárban című előadásaikon vettünk részt, ahol nagyon hasznos információkra tettünk szert.
A találkozót jó hangulatú vacsora zárta a Sobri Halászcsárdában.
Dr. Ungor István