"... – Kettős cél fogalmazódott meg a pandémia kezdetekor. Az egyik, hogy ne keltsünk pánikot, ne gondolják azt, hogy nem lesz gyógyszer. A másik, hogy lehetőleg ne járkáljanak gyógyszertárba, és ha egy mód van rá, akkor három havi gyógyszert írassanak fel, és azt vásárolják meg – fejtette ki dr. Ujházi László, a Magyar Gyógyszerészi Kamara Hajdú–Bihar Megyei Szervezetének elnöke. A tapasztalatok azt mutatták, hogy az idősek nagy része megpróbált így cselekedni, és azok is több gyógyszert vettek, akik jellemzően havi bontásban vásárolták meg korábban a szükséges készítményeket. Ezáltal óriási teher hárult a patikákra, így a kis- majd a nagykereskedelmi gyógyszerellátás is megroppant. – Az ellátás az óriási kereslet miatt akadozott. Fontos tudni, hogy a nagykereskedők és a gyártók is általában negyedévekre terveznek. 2020 első negyedévében azonban a későbbi időszakra szánt gyógyszereket is megvásárolták. A forgalmi terhelést az is meghatározta, hogy a felvásárlási hullám kezdetén az egyes gyógyszertárak milyen mennyiségű készlettel rendelkeztek – fogalmazott a szakember...