Dr. Pesti Ferencet – aki 1990-94 között Pokorny Endre és Pongrácz József MDF-es, továbbá Barcza Imre SZDSZ-es gyógyszerésszel együtt országgyűlési képviselő volt – egy rövid szakmai visszaemlékezésre és gyors értékelésre kértük, mivel az elmúlt negyedszázadban politikai és gyógyszerészi munkáján túl meghatározó személyisége volt a szakmai közéletnek is. Kíváncsiak voltunk a közösségi életünkről és a Kamara tevékenységével kapcsolatos véleményére is.

 

– Milyen reményei, elvárásai voltak a rendszerváltozás elején Önnek, a gyógyszerészeknek, illetve a politika hogyan viszonyult ehhez?

– A ’80-as évek végére, csaknem 40 évvel a patikák erőszakos elvétele (államosítása – a szerk.) után, a gyógyszerészeknek elege lett a gyógyszertári központi rendszerből. Egyre többet beszélgettünk idősebb kollégákkal, akik elmesélték, milyen is volt az államosítás előtti rendszer, hogyan fejlesztette, újította, szakmailag gazdagította a gyógyszerész a saját tulajdonú patikáját. Sajátos kulturális központok is lettek ezek a patikák, ahol rendszeresen találkozott a patikus az orvossal, pappal, tanárokkal, elöljárókkal. Egyszóval vágyódtunk az önállóságra!

1990 tavaszán négy gyógyszerész került be az Országgyűlésbe. Hárman az akkor kormánypártként működő MDF-ből, a negyedik társunk SZDSZ-es színekben.  Én 1991-ben a szociális bizottságban kaptam tagságot és egyben megbízást többek között a kamarai és a gyógyszerészeti törvény előkészítésére.

A gyógyszertár privatizációnak és hivatásunk megerősödésének rengeteg ellensége volt, így a legtöbb gyógyszertári központ vezetősége, párttitkára és sok dolgozója. Emlékszem olyan – központi gyógyszergazdálkodók által szervezett – nagygyűlésre Nyíregyházán, ahol már parlamenti képviselőként a privatizációs elképzeléseinkről kellett szólnom, és a minisztériumunk akkori főosztályvezetője a központok mellett állt ki, majd két, előre felkészített gyógyszerész arról beszélt, hogy mi lesz szegény asszisztenseinkkel, akiket utcára kell tenni, mert a patika nem lesz olyan gazdaságos, hogy ennyi embert eltartson.

A parlamentben kapott megbízatásomat öröm volt teljesíteni, hiszen a két törvény megalkotásában igen jó partnerem volt az országos kamara (Szabó Sándor), a fővárosi kamara (Hávelné Szatmári Katalin), jól működtünk együtt a megyei tiszti főgyógyszerészekkel (Farkas László) és a minisztérium új gyógyszerészeti főosztályvezetőjével (Hamvas József). Az első szabadon választott országgyűlés utolsó napján elfogadott két törvényünknek nem volt ellenszavazata. Ebben szerepe volt rengeteg fehér asztal melletti beszélgetésemnek az akkori ellenzékkel. Sok baráti kapcsolatot tartok azóta is, nemcsak az akkori kormánypártok képviselőivel, de az ellenzékkel is. Ennek oka, hogy megértették, mit akarunk mi gyógyszerészek.

 

– Hogyan alakult az ágazat helyzete 1994 után, illetve a 2006-os liberalizáció milyen változást hozott?

– Ott voltam az általam nagyon tisztelt Antall József miniszterelnök úr 60.születésnapi ünnepségén, ahol egy szinte látnoki beszédet mondott: tudta, hogy kormányának meg kell bukni és visszajönnek a szocik. Úgy is lett, de nem ez volt a legnagyobb baj a szakmánkra nézve, hanem az, hogy a szocik beengedték az SZDSZ-es szemléletet, majd később az SZDSZ-es szakpolitikusokat az egészségügy irányításába, és hamarosan megkezdődött mindkét törvényünk kasztrálása, a kamarai jogosítványok megszüntetése.

Ekkor szóban azt hangoztatták, hogy több patikát kell létrehozni a jobb ellátás érdekében. A valóságban azonban semmit nem tettek a jobb ellátásért, őket csak a haszonszerzés érdekelte. Sorra nyitották meg a működő patikák mellett az újakat a multi áruházakban, a forgalmas helyeken. Vagy említhetem a gyógyszerkiadó automaták tervét, a trafikokban, benzinkutakon létesíthető gyógyszerkiadó helyeket stb… Gyalázatos idő volt, szégyenletes szakpolitika. Soha ne jöjjön vissza!

 

– A 2010-es politikai változások a szakmában is irányváltást okoztak?

– A válaszomat messzebbről kezdem. Sajnos elég idős vagyok ahhoz, hogy össze tudjam hasonlítani a gyógyszerészi hivatás helyzetét a különféle politikai irányzatok alatt. Az államosítás előtt jobboldali kormányzat volt és virágzott, fejlődött a gyógyszerészet. 1950-ben a baloldali (kommunista) kormányzat alatt a gyógyszerészeket ellenségnek tekintették, mindenüktől megfosztották, szovjet mintájú központokba terelték őket. 1990-ben megkezdődött a jobboldali kormányzat alatt hivatásunk rehabilitációja, majd megszűntek a központok, magánkézbe kerültek a patikák, szakmánknak magunk által megalkotott törvényei lettek. Jól működő gyógyszertárak jöttek létre, mindenki építkezett, tatarozott, fejlesztett… Majd ismét baloldali kormány jött és várható volt, hogy előbb-utóbb elkezdik a liberalizációt. Ez végül be is következett. Szinte visszafordíthatatlan károkat okoztak. Megjelentek a strómanok, a tőkéstársak, akik csak a pénzt szedték ki a patikai vállalkozásokból, aztán jöttek és erősödtek a patikaláncok. Gyógyszerészi hivatásunk szerencséjére 2010-ben jött a mai jobboldali kormány és a kamarával hozzákezdett a liberalizáció okozta károk enyhítéséhez. Úgy látom, hogy megfelelő partneri viszony van kamaránk és a politikai vezetés között. Csak gratulálni tudok a kormánynak és a kamarai vezetésnek, így tovább. Mert még rengeteg feladat van.

 

– Véleménye szerint melyek azok a feladatok, amelyek még a kormány és a Kamara előtt állnak, illetve melyek azok a területek, ahol intenzívebben kéne tevékenykednie?

– Csak néhányat sorolok fel címszavakban a megoldandó problémák közül. Ilyen a gyógyszertári magisztrális díjak megszégyenítően alacsony értéke. Összehasonlításképp gondoljunk egy autószerviz díjaira. Az asszisztens és szakasszisztens képzés színvonala nagyon alacsony, nem véletlen hogy szakmai folyóiratainkban az álláshirdetések között van, aki kifejezetten Sopronban végzett szakasszisztenst keres. Jó lenne az államnak vagy a kamarának megvásárolni vagy létrehozni egy rendszergazdát, amelyik tisztességes áron teljesít. A tiszti-gyógyszerészi ellenőrzések ne perzekutor módjára történjenek, hanem segítő szándékkal, és ott, ahol nem voltak komolyabb gondok, legközelebb előzetes kiértesítéssel történjenek a látogatások! A FoNo-ban ne szerepeljenek olyan alapanyagok, melyeket évtizedek óta nem lehet beszerezni. Tudok olyan vidéki gyógyszertárakról, ahol 20 éve nem kellett szemcseppet készíteni, de kell a méregdrága sterilizátor, meg a rendszeres spóra-ellenőrzés.

 

– Összefoglalásként: sikerült-e visszaadni a szakma Ön által is felidézett régi rangját? És ha még nem, azon az úton haladunk-e, hogy ez sikerülhessen?

– Ahhoz, hogy szakmánk visszakapja régi rangját, a mai kormányzat megteszi a magáét. A Kamara szintén, de ahhoz, hogy ezt a rangot maradék nélkül visszaszerezzük, nekünk gyakorló gyógyszerészeknek is tenni kell. Tenni azzal, hogy aktívabbak legyünk a kamarában. Ne csak a vezetők dolgozzanak! Tenni azzal, hogy részt veszünk településünk közéletében. Tenni azzal, hogy jótékonykodunk. Azzal, hogy a szomszédos patikusok egymásnak jó kollégái. Azzal hogy szeretjük és tiszteljük a betegeket és munkatársainkat. Isten segítsen minket, hogy így legyen! 

B. Zs.

Fotó: www.boon.hu

Dr. Pesti Ferenc a családi ereklyének számító pénztárgéppel

vissza