Számomra a kompetenciák bővítése küldetés. Őszintén remélem, hogy az egészségpolitika döntéshozói meghallják a szakma véleményét – vallja dr. Süle András.

 – Az idei vándorgyűlést a Kamara elnöksége a Kórházi-Klinikai Területi Szervezettel együtt szervezi. Hogyan esett Önökre a választás?

– A hagyomány szerint a vándorgyűlések mindig valamelyik területi szervezettel együtt, társszervezésében zajlanak. Ezért gondoltuk úgy, hogy –  mivel a KKTSZ is egy területi szervezet – , bejelentkezünk Hankó Zoltán kamarai elnöknél a szervezői feladat közös végzésére. Ez a kérés hangsúlyosan a tagság igénye is volt. Úgy tűnt, hogy az elnöknek is tetszett az ötlet és megindulhatott a szervezés.

– A konferencia „A kompetenciafejlesztés jegyében” címet viseli. Miért erre a témára esett a választás?

– Ahogy világunk is egyre gyorsabban változik, úgy folyamatosan alakul és idomul hivatásterületünk is, ezért egyre inkább nekünk is nyitottnak és felkészültnek kell lennünk a változásokhoz való adaptálódásra. Fel kell vállalnunk olyan feladatokat is, amelyekkel korábban nem foglalkoztunk. Az elmúlt két-három év különösen felgyorsította ezeket a folyamatokat a gyógyszerészet területén. Ha például az alapellátásra gondolok, akkor nagyon sok országban látjuk azt, hogy – úgymond – klinikai jellegű feladatokat kezdenek el végezni gyógyszerészek akár háziorvosi praxisok mellett, akár közforgalmú patikákban, például amikor gyógyszerbiztonsági validálást végeznek. Részt vesznek hosszú távú ellátást nyújtó intézmények, szociális otthonok egészségügyi tevékenységében is, nem pusztán csak termékekkel való ellátásában, de az ott lakó vagy ott ápolt személyek gyógyszeres terápiájának szakmai áttekintésében is. Emellett a kórházi szférában a klasszikus klinikai gyógyszerészet minden korábbit meghaladó mértékben fejlődött, fejlődik – muszáj mindezekre nemcsak a szakmánknak, de az egészségpolitikának is választ adni.

A vándorgyűlés mindig is egyfajta belső műhelymunka volt a Kamara életében. Ugyanakkor nagyon régen zajlott legutóbb olyan vándorgyűlés, ahol tényleg nyilatkozati jelleggel, fundamentális stratégiai célokat jelöltünk volna ki azzal kapcsolatban, hogy miképp látjuk hivatásunk közép- és hosszú távú jövőjét hazánkban. Most megpróbálnánk ezt a témát körüljárni úgy, hogy – hangsúlyosan – nem kizárólag az alapellátás és a szakellátás gyógyszerészeit, de az ipari gyógyszerészeket és az oktatásban dolgozó gyógyszerészeket, sőt az államigazgatásban dolgozókat is megszólítjuk. Kértük tőlük, hogy ők is szólítsák meg a résztvevőket. Ilyen értelemben is relatíve összetett, sokdimenziós programmal készülünk.

– Valóban, a programjukat nézve látni, hogy több oldalról is megközelítették a kérdést…

– Talán túlzóan nagyratörő ilyet mondani, de számomra a kompetenciák bővítése küldetés – ebben száz százalékig biztos vagyok. Nagyon erősen hiszek abban, hogy a gyógyszerészet 2025-ben már nem első sorban termékközpontú. Feladatunk része, hogy gyógyszereket expediálunk akár patikában, akár kórházban, de ezen lényegesen túlmutat az, hogy a gyógyszerész farmakológusi értelemben vett szaktudása válik alapvetővé. És ez azzal is összefüggésben van, hogy amint egyre inkább haladunk előre az időben, a hagyományos értelemben vett, úgymond kismolekulájú gyógyszerek mellett egyre inkább megjelennek azok a fejlett terápiás készítmények, amelyek részben biológiai eredetűek, fehérjék, például a monoklonális antitestek. Mára a magyar gyakorlatnak is része az immunterápia, a sejtterápia vagy akár a génterápia, amelyek sokszor azt igénylik, hogy a kezelt betegek farmakológiai értelemben vett alkalmasságát és relációját az új terápiás modalitással össze kell hangolni. És ez olyan mélységű gyógyszer-hatástani jártasságot igényel, ami nem elvárható szerintem az orvos kollégáktól sem, hiszen nekik nem feltétlenül ez a feladatuk. Ezért is jó, hogy van az oldalukon klinikai gyógyszerész, aki a saját tudását, saját szakmaiságát teszi a rendszer mellé. Határozottan azt gondolom, hogy ha ebben az irányban tudunk továbbhaladni, akkor olyan egyéb feladatokat is fel tud vállalni hivatásterületünk, mint az alapellátásban a gyógyszerbiztonsági validálás, a terápiák áttekintése, vagy akár a patikai vakcináció, amiről mostanában nagyon sok szót ejtünk.

– Elsősorban a kórházi-klinikai gyógyszerészekre vagy a közforgalomra is vonatkoztatható mindez? Hiszen nem egyforma lehetőségeik vannak…

– Kétségtelen, bár nem biztos, hogy egyfajta előjelűek; vagyis ami hátrány az egyik oldalon, az lehet előny a másikon. Azt gondolom, hogy egyik területen sem reménytelen eredményeket elérni, csak kellő módszerességgel, és – talán mondhatom –, hogy elszántsággal, makacssággal kell nekilátni és a kijelölt cél érdekében haladni. Ezért is szoktam úgy fogalmazni, hogy amikor ezt a két területet egy gondolatiságban kezeljük, akkor talán már nem is hívnám közforgalomnak vagy kórházi gyógyszerészetnek ezt a két területet, hanem az alapellátást és a szakellátást lefedő gyógyszerészetnek. Azzal együtt, hogy ezek között inherens módon egyre jelentősebb átfedés és összekapaszkodás lesz, és kell is, hogy legyen.

– Az előadók között is találkozunk a nevével, nem meglepő módon a kompetenciafejlesztéssel kapcsolatos a címe. Milyen főbb gondolatokat tervez megosztani a hallgatósággal?

– Mindenképpen arról szeretnék majd beszélni, hogy egyrészt hogyan látjuk a jövőképünket – ez természetesen nagyon fontos. Hogyan tudjuk mérhetővé tenni a beavatkozásainkat, ami szerintem a következő néhány évnek talán a legfontosabb feladatai közé tartozik. És hogy hogyan tudunk eljutni arra a pontra, hogy ha más szakterületek képviselőivel leülünk beszélgetni, akkor ne azzal kelljen kezdeni a mondókánkat, hogy mi vagyunk a gyógyszerészek, és mi mit csinálunk, és miért szeretnénk több mindennel foglalkozni. Szeretnék túllépni azon, hogy lételméleti értelemben vett egzisztenciánkat, a „létezésünket” meg kelljen indokolni.

Még egy dolog, hogy igen gyakran megfeledkezünk a gyógyszertári asszisztensekről, holott – legalább annyira, amennyire velünk – velük is változik a világ. A Kórházi Gyógyszerészek Európai Szervezete (EAHP) konferenciáján – ahol ez az interjú épp készül –, külön szekció szól arról, hogy az asszisztensi hivatásterületnek is nagyon dinamikusan változik a látószöge és fókusza. Azt gondolom, hogy azon célrendszer mentén, hogy a gyógyszerészeti szakterületeink minél szélesebb területet foghassanak át, mindenképpen érvényes szakmai viták folytathatók – és folytatandók – le a szakdolgozóink kompetenciáinak, illetve oktatási szintjeinek bővítése kapcsán is. Azt gondolom, hogy helyezzük el jövőképünkön a feladatot: a közeli vagy középtávú jövőben fel kell vennünk a hivatalos kapcsolatot a MESZK-kel annak érdekében, hogy ezekről a kérdésekről érdemben beszéljünk.

– Terveznek-e valamilyen nyilatkozatot közzétenni munkájuk jövőbeni útirányáról, feladatairól?

– A Kamara elnökével együtt az a szándékunk, hogy egy missziós nyilatkozatszerű dokumentum készüljön a vándorgyűlésen elhangzottak alapján. Mivel az államigazgatás szereplői is lehetőséget kapnak arra, hogy kifejtsék véleményüket, nagyon bízom abban, hogy meghallják a szakma véleményét. Ha már velünk vannak ezen a rendezvényen, csak reménykedni tudok abban, hogy tudunk egy olyan konklúziót kialakítani, ami a gyógyszerészeten túlmutató konszenzuson alapul. Ebben a tekintetben inspiráló lehet a kórházi gyógyszerészek európai szervezete, az EAHP. Saját missziós nyilatkozatunkat tíz évvel ezelőtt kifejezetten olyan paraméterek mellett fogadtuk el, hogy annak megfogalmazásában, szövegezésében és hivatalos aláírásában is részt vettek orvosszakmai, ápolói, egészségbiztosítási és betegjogi szervezetek is. Talán egyszer nekünk is lesz lehetőségünk egy ennyire széles körű konszenzust maga mögött tudó fejlesztési irányvonal kijelölésére.

 B. Zs.

 

 

 

 

 

 

vissza