Figyelő - 2019.05.09. (72,73. oldal)
Tavaly októberben az elmúlt évek legnagyobb gyógyszerbefogadásáról döntött a kormány, de az egyik szakmai szervezet az új terápiák befogadási mechanizmusának átalakítását sürgeti. Ennek érdekében hárompontos javaslatcsomagot készítettek, amely szerint minimum negyvenmilliárd forinttal emelnék a gyógyszerkasszát. Ezzel párhuzamosan kiderült az is, hogy a biztosító az elmúlt évek gyakorlata szerint a természetbeni ellátások huszonhat-harminc százalékát fordította gyógyszertámogatásra.
Nyolcvan közforgalmú patika vett részt abban az ismeretterjesztő lakossági programban, amelynek a célja az volt, hogy összegyűjtse azokat az információkat, amelyek még inkább segíthetik a betegek „terápiahűségét”. A gyógyszerek szedéséről készített felmérés eredményeinek ismertetése előtt fontos tudni: 1082 kérdőívet dolgoztak fel, amelyeket zömében nők töltöttek ki, a legtöbb válaszadó pedig ötvenegy és hetven év között volt. Kiderült, hogy a válaszadók hatvan százaléka öt- vagy annál többféle gyógyszert szed egyidejűleg, nyolcvanöt százalékuk pedig tisztában van azzal, hogy a készítmények helytelen és rendszertelen alkalmazása komoly kockázatot rejt magában. A számukra biztosított ismertető kiadvány elolvasása után azonban magabiztosabbak lettek a helyes terápiákat illetően, és a minta több mint a fele értékelte úgy, hogy tartalmazott számára új információkat a tájékoztató füzet. Az eredmények kiértékelése kapcsán egy napokban tartott konferencián Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke úgy vélte, a betegek terápiahűségének erősítését szolgáló program összetett feladat, a testület például évek óta sürgeti egy patikusoknak szóló egységes, interakciós adatbázis összeállítását. Elhangzott az is, hogy a betegek helyes gyógyszerszedési szokásai a halálozási és megbetegedési mutatók javulásához is hozzájárulhatnak...