Kapcsolat
H-1068 Budapest, Dózsa György út 86/b.
Tel.: (+36-1) 351-9483, (+36-1) 413-1924,
Fax: (+36-1) 351-9485
E-mail: hivatal@mgyk.hu Hivatali kapu: MGYK
KRID azonosító: 338169369(fu)
Web: www.mgyk.hu
Nyomtatható változat
2024. október 21.
Beszámoló az elnökség októberi üléséről

Az MGYK elnöksége 2024. október 17-én tartotta soron következő ülését a Kamara budapesti székházában, amelyet dr. Hankó Zoltán elnök vezetett. A határozatképességet az elnökség mindvégig biztosította. Az ülésen állandó meghívottként a TEÉ több tagja is részt vett, továbbá dr. Szűcs Attila, a Szakmai Kollégium Lakossági Gyógyszerellátási Tagozat vezetője, a MOSZ képviseletében dr. Csontos Ildikó alelnök és Rózsa Melinda, a MESZK Gyógyszertári Asszisztens Tagozatának elnöke.

Az összejövetel dr. Hankó Zoltán köszöntő szavaival vette kezdetét, majd a jegyzőkönyvvezető és a jegyzőkönyv-hitelesítők megválasztása után az elnökség elfogadta a napirendet. Ezt követte az elnök tájékoztatója az előző ülésük óta történtekről.

 

Az előző elnökségi ülés óta történtekről

Dr. Hankó beszámolóját a hagyományoktól eltérően vetítéssel kezdte, amelynek a „Járadékvadászat – vagy valami más?” címet adta. Kifejtette, hogy a világban szinte mindenhol a gazdasági erőforrások megszerzéséért folyik a küzdelem és ez alól a gyógyszerellátás sem kivétel. Ennek részeként járadékvadászattal is találkozunk. Ezért kérte a jogi és a gazdasági munkabizottságot ennek elemzésére.

Kormányzati és hatósági egyeztetések

– Október 7-én a Kamara leadta a belügyminisztériumba az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. és az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény módosításának tervezetéhez kapcsolódó kamarai véleményt. A jogszabálymódosításra várhatóan a 2025. tavaszi jogalkotási periódusban kerül sor.Beszámoló az elnökség októberi üléséről

– Október 8-án az elnökség és a TEÉ tagjaival folytatott egyeztetés során kialakult kamarai álláspontot a komissiózó rendszerekről és a gyógyszerkiadó automatákról benyújtotta a Belügyminisztériumba, a Miniszterelnökségre és a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

– Dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója a kamarai elnökkel és dr. Horváth-Sziklai Attilával az országos alapellátási orvosi ügyeleti és sürgősségi ellátással kapcsolatos tapasztalatokról, valamint az október elején elindított budapesti új ügyeleti-sürgősségi rendszerrel egyeztetett. A főigazgató elmondta, hogy Budapesten egységes rendszert alakítottak ki, így a gyógyszertáraknak a „legközelebbi” orvosi ügyelet helyének közzététele helyett a teljes budapesti rendszert kell a bejáratnál kitenni. Ehhez segítséget jelent az OMSZ honlapján elérhető és letölthető tájékoztató plakát. Az elnök átadta az OMSZ főigazgatójának az MGYK gyógyszertári ügyeleti koncepcióját, egyben kérve az abban foglaltak képviseletét. Úgyszintén átadta az automatákkal kapcsolatos kamarai álláspontot, tekintettel egy néhány nappal korábban elhangzott a rádióriportjára, amelyben a gyógyszerkiadó automaták ügyeleti rendszerbe történő bevonásáról nyilatkozott.

– Október 9-én a Kamara leadta a Belügyminisztériumnak az őszi jogalkotási program részét képező salátatörvény tervezetével kapcsolatos véleményét. A salátatörvény-tervezet részét képezi többek között a gyógyszertörvény módosítása a Naszlady Attila Egészségfejlesztési Program gyógyszerészeti részének elindításához szükséges szabályozással. Amennyiben a parlament elfogadja a javaslatot, ezek a passzusok 2025. január 1-én lépnek hatályba, amit – a részletszabályokat tartalmazó – kormány- és miniszteri rendelet követ majd.

– Október 10-én dr. Hankó a Kulturális és Innovációs Minisztériumban megbeszélést folytatott, amelynek témája (1) a gyógyszertári gyakorlaton lévő gyógyszerészhallgatók szerződési és díjazási kötelezettsége, (2) a gyakorlaton lévő hallgatók kompetenciáinak rendezése, valamint (3) a szakképzésben résztvevő gyógyszerészeket befogadó gyógyszertárak akkreditációjának évek óta megoldatlan problémái voltak.

– Október 10-én és 15-én az elnök a Miniszterelnökség egyik vezető munkatársával egyeztetett a Kamara által korábban megküldött javaslatok értelmezésével kapcsolatban.Beszámoló az elnökség októberi üléséről

– Az elnök tájékoztatott, hogy dr. Szűcs Attila főgyógyszerész, a Szakmai Kollégium Lakossági Gyógyszerellátási Tagozat elnöke az MGYK-val közös előkészítő munka eredményeként az eljárási szabályoknak megfelelően benyújtotta az Egészségügyért Felelős Államtitkárságra a BPH, az asztma, a várandósgondozás, a 2. típusú diabetes, a COPD és az akut nem specifikus derékfájás gyógyszerészi irányelvének elkészítéséhez szükséges kérelmet.

– Az MGYK és az MGYT kórházi-klinikai gyógyszerészei által a klinikai gyógyszerészi státuszok kodifikációját kezdeményező javaslatot dr. Bodó Gabriella az OKFŐ főgyógyszerésze dr. Süle Andrással, az MGYK Kórházi-Klinikai Területi Szervezete elnökével közösen benyújtotta az NNGYK-nak.

– Október 17-én az elnök levélben tájékoztatta az országos tisztifőorvost a Kamara ügyelettel kapcsolatos álláspontjáról.

 

Kamarai egyeztetések

– A felsőoktatás törvény módosításával kapcsolatban a négy képzőhely dékánja, Beszámoló az elnökség októberi ülésérőlaz MGYT elnöke, az MGYK Állandó Oktatási Bizottságának elnöke és a kamarai elnök megbeszélést folytatott szeptember 28-án. Négy témát jártak körbe: gyógyszerészhallgatók nyári gyakorlatának kérdéseit, a záróvizsgás hallgatók kompetenciáit, a szakképzés gyakorlati idejének és a gyógyszerészoktatók bérezésének kérdésköreit.

– Dr. Horváth-Sziklai Attila és a kamarai elnök a MOL-lal kötött szerződés technikai megújításáról folytatott megbeszélést a cég képviselőével. A megújított megállapodás véglegesítésére heteken belül sor kerül.

– Az IQVIA-val kapcsolatos megbeszélésen dr. Sándor Csaba, dr. Horváth-Sziklai Attila és a kamarai elnök vett részt, ahol az eddigi együttműködés új alapokra helyezéséről volt szó.

– Aláírásra került az MGYK és az MBH bank közötti megállapodás. Ennek részletei hamarosan közzétételre kerülhetnek. 

 

Kamarai aktivitások

– A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság centenáriumi programján szeptember 28-án dr. Hankó, dr. Zalai Károly és dr. Horváth-Sziklai Attila képviselte a Kamarát.A kamarai elnök beszámolt az ott elhangzott előadásokról (dr. Hankó Zoltán, dr. Süle András, dr. Bódis Attila és prof. dr. Botz Lajos), a téma később önálló napirendi pontként szerepelt. Úgyszintén ezen a rendezvényen mutatta be az MGYT centenáriuma alkalmából kiadott könyvet Takácsné prof. dr. Novák Krisztina, amelynek szerkesztésében dr. Hankó is részt vett.

– Dr. Hankó, dr. Horváth-Sziklai Attila és dr. Zalai Károly részt vett a Richter Központban a Magyar Kémikusok Egyesülete kezdeményezésére létrejött eseményen, amelynek célja a kémia népszerűsítése és a kémiai területek jövőjének támogatása volt. A vállalatokat, érdekvédelmi szervezeteket, szövetségeket, egyetemeket és az MTA-t egyaránt soraiban tudó összefogás részleteit október 1-én ismertették a kezdeményezés szervezői.Beszámoló az elnökség októberi üléséről

– A szeptember 27-28-án tartott, a Hargita Megyei Gyógyszerész Kamara által szervezett Székelyudvarhelyi Gyógyszerész Napokra a hagyományoknak megfelelően a hazai testvérmegyéktől is vártak delegáltakat. A Pest és a B.-A.-Z. vármegyei szervezetek képviselői vettek részt a kétnapos rendezvényen; erről dr. Nagy Vilmos, a Pest vármegyei szervezet elnöke számolt be. Kiemelte, hogy nagy szeretettel fogadták őket a rendkívül jól szervezett összejövetelen, ahol sok erdélyi fiatal kolléga vett részt. Megújításra került az együttműködési megállapodásuk is.

– Az SE GYTK jubileumi díszoklevél átadásán a Kamarát dr. Hankó Zoltán képviselte. Arany díszoklevélben részesült dr. Zalai Károly is, akit tapssal köszöntöttek az elnökségi ülés résztvevői.

– Dr. Hankó előadást tartott a szegedi és a pécsi szakgyógyszerészképzésben, a SE GYTK által szervezett QP-képzésben és szakgyógyszerészképzésben. Az elnök, dr. Sohajda Attila, dr. Torma Ádám és dr. Csapó Konrád a SE által szervezett kötelező szinten tartó továbbképzésen tartott előadást.Beszámoló az elnökség októberi üléséről

– A Kommunikációs munkabizottság szeptember 30-án tartotta ülését.

– A Területi Elnökök Értekezlete október 2-án tartotta ülését.

– Az Informatikai munkabizottság október 3-án ülésezett.

– Dr. Zalai Károly részt vett a Münchenben tartott Német Gyógyszerésznapokon, az ennek keretében tartott ABDA közgyűlésén, valamint Expopharm 2024 kiállításon – erről részletesen beszámolt az ülésen. Az elhangzottak alapján dr. Hankó megjegyezte: Németországban a gyógyszerészet és a gyógyszerellátó hálózat leépülése nagy ütemben megy végbe.

 – A Magyar Életmód Orvostani Társaság (ÉMOT) október 10-12. között tartotta konferenciáját, ahol dr. Fang Simon alelnök tartott előadást. A kamarai elnök elmondta, hogy céljuk a társasággal közös munkacsoport létrehozása.

– Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) és a Vaccines Europe közös, budapesti konferenciáján a gyógyszertári vakcinációval kapcsolatban dr. Süle András tartott előadást.

 

Egyéb

– Dr. Zlinszky János, a HGYSZ elnöke helyreigazítási kérelmet juttatott el dr. Hankó Zoltánnak a Gyógyszerészek FB-csoportban megjelent, egy kamarai vármegyei elnök bejegyzéssel kapcsolatban.

– Dr. Hankó bemutatta azt a három könyvet, amit kamarai támogatással adtak ki, és amelyek közül kettőnek szerkesztője és pár fejezetének írója is volt egyben.

– Az elnöki tájékoztató után dr. Inczeffyné dr. Ivicsics Katalin – aki szintén részt vett az Expopharm 2024 kiállításon – vetítéssel egybekötve számolt be az ott tapasztaltakról.

– A tájékoztató végén dr. Horváth-Sziklai Attila számolt be az NNGYK-tól kapott, a gyógyszertárak alapításával és működtetésével kapcsolatos határozatokról.

 

Döntéshozatalt igénylő napirendi pontok

– Döntés Alapszabály módosítási javaslatról

Az elnökség meghallgatta dr. Zalai Károly főtitkár előterjesztését a tagdíj és a tagdíjmegosztás kérdéskörében. Az ezt követő vita után az elnökség felkérte dr. Zalai Károlyt, dr. Horváth-Sziklai Attilát, dr. Nagy Vilmost és dr. Szendrényi Dánielt, hogy az előterjesztést oly módon dolgozzák ki, hogy arról a TEÉ soron következő ülésén konszenzuson alapuló döntés születhessen.Beszámoló az elnökség októberi üléséről

–Tájékoztató a gyógyszertári robotrendszerekkel kapcsolatos kamarai álláspontról

Az elnökség jóváhagyólag tudomásul vette az előterjesztésben foglaltakat.

– Táltosképző újraindítása

Az elnökség jóváhagyólag tudomásul vette az előterjesztésben foglaltakat.

– Gyógyszerészi Köztestületi Napok (GYKTN) szakmai programjának meghatározása

Az elnökség elvi egyetértését adtaa GYKTN tervezett programjához.

 Kommunikációs aktualitások

Az elnökség jóváhagyólag tudomásul vette az előterjesztésben foglaltakat, amelynek témái: a szeptember 19-re tervezett elmaradt sajtótájékoztató, a gyógyszerautomatákkal kapcsolatos kamarai álláspont kialakítása, a Gyógyszerészi Hírlap szerkesztőségének átalakítása, a kamarai FB hirdetések finanszírozása.

– 2025. évi gyógyszerészbál

A 2025. évi gyógyszerészbálra a tervek szerint 2025. február 15-én a budapesti Stefánia Palotában kerül sor.

 Kitüntetések

Az elnökség a kamarai kitüntetésekről zárt ülés keretében döntött.

mgyk.gyh

2018-2024 © MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA
hírlevél