Iratmegsemmisítőjét ajánlotta fel Szócska Miklós a rezidenseknek a felmondólevelek bedarálására
Átalában nem panaszkodhat az érdeklődés hiányára Réthelyi Miklós, tegnapi bejelentését azonban talán az eddiginél is nagyobb sajtónyilvánosság előtt tehette meg. A nemzeti erőforrás miniszter ugyanis hosszú hetek várakozása után sorsfordító lépésről, az egészségügyben dolgozók bérfejlesztéséről számolhatott be, amellyel évtizedek óta adós volt a politika.
Ezek szerint több mint tizenhatezer orvos, a betegellátásban közvetlenül részt vevő csaknem hatvannyolcezer szakdolgozó, valamint ezernégyszáz diplomás szakember köztük pszichológus, biológus, gyógyszerész kap béremelést. A körülmények javításában a tárcavezető fontosnak nevezte a képzési és a szakképzési rendszer átalakítását is, amelyhez már szintén hozzáláttak.
A bérfejlesztésre a népegészségügyi termékadóból befolyó összeg mellett a struktúraátalakításból származó megtakarítás és az Egészségbiztosítási Alapon belüli átcsoportosítások szolgálnak forrásként résztelezte Szócska. Az emelést a jelenlegi alapbér függvényében állapították meg, így a most bruttó háromszázötvenezer forintnál alacsonyabb fizetésű orvosoknak ők vannak túlnyomó többségben hatvanötezer-nyolcszázhuszonhárom forinttal emelik a bérét. E határ felett tízezer forintos sávonként ötezer forinttal csökken a béremelés mértéke ismertette az államtitkár , négyszázötvenezer fölötti fizetésnél pedig egységesen tízezer forintot kapnak az orvosok.
Új bértáblát kapnak a szakdolgozók a jelenlegi összenyomott helyett, amely nem tett valós bérkülönbségeket a szakképesítés és a pályán eltöltött évek tükrében. Most huszonkétezer szakembernek húszezer forint feletti emelést adnak, rajtuk kívül több mint harminckétezer dolgozó tizenötezer forintra számíthat. Szócska hangsúlyozta, az érintettek egy összegben, januárig visszamenőleg megkapják a pénzt, az új jogszabály a nyárra készülhet el.
A mostani béremelés amely a fekvő- és járóbeteg-ellátás állami, önkormányzati, valamint egyházi tulajdonú intézményeiben alkalmazottként dolgozó szakemberekre terjed ki az első lépés. Kiemelte, a nemzetgazdasági tárcával közösen dolgoznak a hosszú távú forrásteremtésen. Emellett megújítják a képzési rendszert. A rezidenseknek az államtitkár felajánlotta az iratmegsemmisítőjét, hogy együtt darálhassák le a tavaly indított, december végén átmenetileg felfüggesztett akcióban összegyűlt felmondóleveleket.
Óvatos üdvözlés a szakmátólJelentős lépésnek tartja a kormány intézkedését a Magyar Rezidensszövetség elnöke, de a kialakult helyzetet a különböző vérmérsékletű küzdőtársaival is meg kell beszélnie. Papp Magor tegnap délután tárgyalásra hívta össze a szervezet vezetőségét. Az álláspontról, vagyis hogy kitűzik-e a fehér zászlót, ma tájékoztatják a sajtót. A bértáblában megjelenő differenciálást és a visszamenőlegesen is járó béremelést üdvözli a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke. Balogh Zoltán elmondta, a bértábla kihirdetett változata a köztestület javaslatán alapul. Aránytalannak tartja viszont, hogy a nem egészségügyi diplomások magasabb emelést kapnak, mint a diplomás szakdolgozók. (NIC)
A forrást hiányolja az ellenzékAz LMP szerint az egészségügyi béremelésre szánt harmincmilliárd forint kevés ahhoz, hogy itthon tartsák az orvosokat és nővéreket, ráadásul a forrás is bizonytalan. Szilágyi László képviselő azt mondta, az egykulcsos adórendszer felszámolásával is forrásokat lehetne teremteni. Hasonlóan bizonytalannak nevezte az emelés hátterét Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. Szerinte a kormánynak törvényi, költségvetési garanciát kell adnia a béremelésre. A Jobbik szerint az egészségügyi dolgozók bérfejlesztéséről szóló kormányzati szándékok elnagyoltak, és kevés a 30,5 milliárd forint. Gyenes Géza képviselő hiányosságnak nevezte, hogy a bérfejlesztésből körülbelül tízezer dolgozó kimarad. (MH)
Niczky Emőke