Néhány évvel ezelőtt, gyógyszertár-létesítési és -működtetési anomáliákat látva, a fenti címmel mutattam be néhány „tipikus” történetet. Ezzel a gyógyszerészek, a gyógyszerészetet körülvevő környezet, a hatósági jogkörrel rendelkezők és a politikai döntéshozók figyelmét szerettem volna felhívni arra, hogy a „valóság” időnként elgondolkodtató tükröt tár elénk. A sorozat újraindítását aktuális feladatnak tartom…   

„Van véleményem, de nem értek vele egyet”

Egy régi, már sok éve elhunyt kollégám mesélte el az alábbi történetet, melynek nemcsak szem- és fültanúja, hanem résztvevője is volt.

A múlt század ötvenes éveinek első felében, a Rákosi-korszak idejében az akkor oly divatos (és kötelező) „Szabad Nép félórák” egyikének végén, amelyek feladata a magyar nép ideológiai átnevelése volt a kommunista eszmék mielőbbi befogadása érdekében, a szeminárium vezetője megkérdezte a résztvevőket: „No, elvtársak, van-e valakinek véleménye az elhangzottakról?” Mivel önként nem válaszolt senki, odafordult az egyik jelenlévőhöz és neki szegezte a kérdést: „És önnek, Kovács elvtárs, van-e véleménye?” Kovács „elvtárs” különösebb gondolkodás nélkül vágta rá a választ: „Van véleményem, de nem értek vele egyet”.

Miért most jutott ez a történet az eszembe? Kezembe került (szokás szerint a postaládámba befújt a szél) egy újonnan módosuló társasági szerződést, és néhány ehhez kapcsolódó további, a szerződés „értelmezését” elősegítő megállapodást.

A társasági szerződésből kiderül, hogy az eddig kb. 26 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkező gyógyszerész ezen túl (pontosabban 2017. január 1-től) 50 százalékot meghaladó gyógyszerészi tulajdonnal fog rendelkezni az adott gyógyszertárat működtető gazdasági társaságban. A társasági szerződés arról is rendelkezik, hogy a taggyűlés (amelynek értelemszerűen tagjai a gyógyszerész és nem gyógyszerész tulajdonosok is) a határozatait ezentúl minden esetben a tagok egyhangú döntésével hozza. Sőt, a szerződés még ennél is tovább megy és egy következő pontban azt is rögzíti, hogy a gyógyszertár szakmai vezetésével, irányításával kapcsolatos szakmai kérdésekben, a beszerzési politikával, a gyógyszertári termékkör kialakítására, a gyógyszerek beszerzésére, készletezésére és eltartására vonatkozó ügyekben a taggyűlés egyhangú határozattal dönt.

A szerződést elolvasva elkezdtem örülni, hogy mostantól milyen belátó lesz a kisebbségi tulajdonossá váló eddigi többségi tulajdonos. Hiszen az előbb említett szöveg sok részletében emlékeztet a gyógyszer-gazdaságosság törvény 73. § (1) bekezdésében foglaltakra, amelyek egy részét most szeretném pontosan idézni: „A gyógyszertárat működtető gazdasági társaság legfőbb szerve (tagok gyűlése, taggyűlés, közgyűlés) kizárólag a gyógyszertár szakmai vezetését ellátó személyi jogos gyógyszerész igenlő szavazatával hozhat döntést a gyógyszertár szakmai vezetésével, irányításával és a közfinanszírozással kapcsolatos szakmai kérdésekben, így a szolgálati rend és a gyógyszertári termékkör kialakítására, a gyógyszerek beszerzésére, készletezésére, eltartására, kiadására, a gyógyszerekkel kapcsolatos betegtájékoztatási és kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó tevékenységre, a gyógyszertárban szakellátási feladatokat ellátó személyek foglalkoztatására, valamint a közfinanszírozási szerződések megkötésére és módosítására vonatkozóan.” A nem gyógyszerész tulajdonos tehát a társasági szerződésben vállalja, hogy ezekben a kérdésekben a továbbiakban konszenzussal döntenek, s ez jogszerűen csak úgy lehetséges, ha tudomásul veszi a gyógyszerész álláspontját és ezen túl mindig vele egyezően szavaz.

Az öröm azonban korai volt. Az egyik kapcsolódó megállapodásban (tehát nem a társasági szerződésben!) ugyanis az szerepel, hogy abban az esetben, ha a gyógyszerész tag úgy szavaz a kisebbségivé váló többségi tulajdonossal egyezően, hogy a döntést a döntéshozatal előtt írásban kifogásolja, mentesül a határozat végrehajtásából eredő minden hátrányos következménytől.

Ezzel kapcsolatban most csupán két megjegyzésem van. Az egyik, hogy itt nem a ló lába, hanem maga a ló lóg ki: a kiegészítő megállapodásból feltáruló valóságban nem a nem gyógyszerész (kisebbségi) tulajdonos igazodik a többségi tulajdonos gyógyszerész szakmai szempontú döntéséhez, hanem szakmai kérdésekben továbbra is ő utasítja – a gyógyszer-gazdaságossági törvény garanciális rendelkezéseit tudatosan (!) megsértve – a gyógyszertárért immár tulajdonosként is elsődleges felelősséget viselő személyi jogos gyógyszerészt.

A másik megjegyzésem, hogy a többségi tulajdonos olyan vállalást tesz, amelyet nem fog tudni teljesíteni. Az persze még ilyen „értékrend” mellett is elvárható, hogy az olyan döntésért nem kötelezi kártérítés megfizetésére a nem gyógyszerész tulajdonos a gyógyszerészt, amit ő kényszerít rá. A hátrányos következményektől való mentesítés másik fele azonban ócska átverés. A gyógyszer-gazdaságossági törvény imént idézett passzusának utolsó mondata ugyanis úgy szól, hogy „Az ezzel ellentétes intézkedés, megállapodás semmis.” Azaz egy hatósági eljárás során sem a gyógyszerész nem hivatkozhat arra, hogy a tulajdonostárs egy háttér-megállapodás értelmében megkövetelte tőle, hogy a szakmai meggyőződése ellenére vegyen részt a döntéshozatalban, sem a nem gyógyszerész tulajdonos nem vállalhatja magára a hatósági intézkedést maga után vonó döntések esetében, hogy ő utasította a többségi tulajdonos gyógyszerészt. A gyógyszertár szakmai működéséért ugyanis a személyi jogos gyógyszerész felel, és mint tudjuk, az ezzel ellentétes megállapodás semmis, azaz ennek a megállapodásnak semmilyen jogi relevanciája nincs! Tehát semmilyen körülmények között nem hivatkozhat rá egyik aláíró sem. Ha pedig mégis megtenné, a jogszabályok rosszhiszemű megsértése egyéb szankciókat is maga után vonhat.  

Lehet, hogy annak a gyógyszerésznek, aki évek óta, reggeltől estig, lelkiismeretesen dolgozik a tára mögött, és a hálózat tulajdonosainak az igényeit maximálisan igyekszik kielégíteni, nincs ideje és energiája arra, hogy a jogszabályi rendelkezések minden aspektusával tisztában legyen. De az is lehet, hogy a „munkaadójával” szemben nincs elég bátorsága a jogait érvényesíteni. A befektető képviseletében eljáró vezetők és jogászok azonban a jogszabályi rendelkezéseket jól ismerik és mindezek tudatában – a fenti példa alapján – erkölcstelenül élnek vissza beosztottjaik jóhiszeműségével és kiszolgáltatottságával.

Nem szabad tudomásul venni, hogy a Rákosi-korszak gyakorlata több mint hat évtizeddel később visszatérjen és gyógyszerész kollégáink a gyógyszertárat működtető gazdasági társaság közgyűlésén arra kényszerüljenek, amit Kovács „elvtárs” annak idején mondott: „Van véleményem, de nem értek vele egyet”.

És ezzel szemben nemcsak a kamarának kell felemelnie a szavát!

Budapest, 2016. július 15.

Dr. Hankó Zoltán