A jelenleg érvényben lévő Ph. Hg. VIII., azaz az Európai Gyógyszerkönyv minőségi és tisztasági szabványként működik a gyógyszerkészítésre szolgáló anyagok azonosítására, minőségi és tisztasági meghatározására. Olyan vizsgálati eljárások vannak benne, melyek elvégzése elsősorban az előállítók számára állít fel követelményeket. Kromatográfia, spektrofotométer, bakteriális endotoxinok és még sok vizsgálat, amely egy külön szakterületet jelent felszerelt laboratóriummal, szakképzett személyzettel és szabványosított eljárásokkal, mely meghaladja  a gyógyszertárak tárgyi feltételeit.

Nem véletlen, hogy ezen Gyógyszerkönyv nem határoz meg lejárati időket a benne szereplő anyagok vonatkozásában, hiszen egy anyag addig tekinthető felhasználásra alkalmasnak, amíg az ott előírt nagyon pontos minőségi szabványnak megfelel. A beérkező gyógyszeralapanyagok minden esetben vizsgálati számmal érkeznek a gyógyszertárakba, melyet a gyártó vagy a kiszerelő egység minőségbiztosítója hitelesít. Nincs tehát okunk kételkedni egy-egy adag megrendelt anyag azonosságában.

Az ellenőrző hivatal már észlelte ezen ellentmondást. Az OGYI, honlapján közzétett módszertani leveleiben, az azonosítás pont alá rendelte a vizsgálati anyag fizikai, organoleptikusan is beazonosítható tulajdonságait. Így a gyakorlott gyógyszerész elég gyorsan azonosíthatja az anyagot, természetesen teljes felelősséget vállalva, amiről Vizsgálati naplót vezet. Az előbb ismertetett okoknál fogva, a többlépcsős ellenőrzés miatt, a tévedésnek nagyon kicsi esélye marad. Ha mégis előfordulna ilyen gyanú – ami egyszer bennem is felmerült, mert a beszállított koffein kristályszerkezete nem egyezett a gyógyszertári állványedényzet alapanyagáéval –, akkor a tévedés a vegyszerkészlet segítségével kizárható. Koffein volt, másmilyen kristályszerkezettel.

Elérkeztünk tehát a reagenskészlethez. A vegyszerkészletünk elavult, korszerűtlen, nem mindenre kiterjedő, ugyanakkor szakszerűtlenül meghatározott lejárati idejének köszönhetően pazarló és környezetszennyező. Állításaimat a következő példákkal támasztom alá:

• Jelen pillanatban léteznek olyan alapanyagok, melyek az új Gyógyszerkönyvben már nem hivatalosak, és az EU országaiban fokozatos kivonásra kerülnek. Magyarországon sem elérhető már pl. hexachlorophen, vizsgálatához mégis Fe(III)-chlorid-oldat szükséges, de említhető a Ferrum reductum, Tinctura valerianae aetheroleumhoz vagy az Extractum belladonnae siccum, amihez lakmusz szükséges.
• Tartalmi meghatározáshoz szükséges mérőoldatokból a legkisebb kiszerelés 250 ml-es, de ezekből – a jelenlegi patikák közül többet végigkérdezve – évente max. 10 ml fogyhat el (Kálium-permanganát, Nátrium-hidroxid, sósav és Nátrium-tioszulfát). Nem beszélve arról sem, hogy ezen anyagok bevizsgálásának pontossága a gyakorlatlan személyzettel meghaladja a szabványban meghatározott határértékek szélső értékeit.
• Biztos vagyok abban, hogy az országban évente fogyó Ammonia soluta mennyisége nem közelíti meg azt az értéket, ami a minden jogkövető gyógyszertárban megtalálható 250 ml NaOH-oldatot követelné tartalmi meghatározásához. Évente max. 10 ml fogyna a titráláshoz. Szerencsére egyetlen egyszer sem kértek tőlünk ilyen alapanyagot tartalmazó gyógyszerkészítményt.
• A végső érvem, hogy a  Ph. Hg. VII. alapján bírálják el a Ph. Hg. VIII. alapján gyártott reagenseket, melyeknek lejáratát így határozzák meg (Ph. Hg. VII. I. kötet, 527. oldal): „legkésőbb a szállítástól (!!!) számított egy éven belül használható fel”.

Ezen „igen pontosan definiált”, minőségi szabványoknak „keményen” megfelelő mondat 150 millió Ft éves értelmetlen kiadást jelent (vásárlás és éves megsemmisítés) a gyógyszertáraknak, nem beszélve a a lejáratok követéséről, a selejtezett anyag raktározásáról és a környezeti terhelésről. Ha egy anyag a Ph. Hg. VII. szerint megfelelő, akkor a gyártástól számított 5 évig kell minőségét megőriznie, a Ph. Hg. VIII. szerint pedig addig, amíg az adott anyag megfelel a minőségi előírásnak.

A tömörség kedvéért nem sorolnám fel azokat az eseteket (biztos vagyok benne, hogy mindenki fel tudna sorolni néhány alkalmat), amikor a behozott zsiradék avas szagú volt és megbukott a salétromsavas próbán, vagy mikor a koleszterines kenőcs néhány gyártási sarzsa nem vette fel az addig szabványszerűen gyártott popsikenőcsbe előírt bórsav-oldatot. Mivel  a mi vizsgálati jogosultságunk ebben az esetben nem írja felül a minősítést kiadók hatáskörét, a második ilyen jellegű minőségi kifogás firtatása után abbahagytam a tartami meghatározásokat.

Összefoglalva:

1. reagenskészletek összetételének korszerűsítése (csökkentés, aktualizálás),
2. lejárati idejüket a Ph. Hg. VIII. előírásához megfeleltetni,
3. kötelezni a forgalmazókat, akik ebből a biztos piacból hosszú ideig éltek, hogy biztosítsák külön is a fogyó (vagy lejáró) anyagok pótlását.