Kapcsolat
H-1068 Budapest, Dózsa György út 86/b.
Tel.: (+36-1) 351-9483, (+36-1) 413-1924,
Fax: (+36-1) 351-9485
E-mail: hivatal@mgyk.hu Hivatali kapu: MGYK
KRID azonosító: 338169369(fu)
Web: www.mgyk.hu
Nyomtatható változat
2023. március 06.
Három év után ismét – a vándorgyűlés elé

Három év után ismét – a vándorgyűlés eléDr. Sándor Csabát, a konferenciát szervező Békéshelp Kft. ügyvezetőjét az idei összejövetel szervezési kérdéseiről kérdeztük.

– A legutóbbi vándorgyűlésre 2019-ben, Lillafüreden került sor. A COVID-pandémia miatt kimaradt három év a rendezvények sorából. Ezúttal a Baranya megyei Bikalra esett a választásuk…

– Valóban, három év elteltével újra vándorgyűlésre várjuk a kollégákat. A kamarai rendezvényekre az utóbbi időkben az volt a jellemző, hogy a Dunától keletre tartottuk azokat. Úgy gondoltuk, hogy most eljött az idő, hogy a Dunától nyugatra is ellátogassunk. Próbáljuk megcélozni azokat a megyéket, ahol ettől a rendezvénytől az érintett megyék kamarai aktivitásának javulását várjuk. Bikal ugyan Baranya megyében található, de közel van hozzá Somogy és Tolna megye is, így az ottani kollégák abból a régióból is könnyebben el tudnak jönni.

– A korábbi rendezvényeken a gyógyszerészek egyes csoportjai komoly kedvezményt kaptak a részvételi díjból. Várható valamilyen változás ezzel kapcsolatban?

– Azok az alapelvek, amelyek korábban is megvoltak, most is meglesznek. Támogatjuk a fiatal gyógyszerészek részvételét, nekik a regisztrációs díjnak a felét kell fizetniük, de a szép korú kollégáknak is nagyon kedvezményes lehetőséget biztosítunk.

– Mi a helyzet a jelentkezésekkel? Úgy folyik majd, ahogy a korábbi években?

– A szervezés során először biztosítottuk azt a lehetőséget, hogy a megyei szervezetek összegyűjtsék a jelentkezőket, és nekik legyen lehetőségük először regisztrálni. Erre azért volt szükség, mert eddig párhuzamosan történtek a megyei és az egyéni regisztrációk, így nagyon sokszor duplán valósultak meg. Ez gondot jelentett, hiszen volt, hogy például valakinek vissza kellett utalnunk a befizetett összeget. Így, hogy megyék összegyűjtötték a jelentkezőket, nagymértékben hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. Sőt, sok esetben ki is fizették a kollégáknak a részvételt, van, aki az egészet, a regisztrációs díjat, a szállást és az étkezését, mások például csak a regisztrációs díjat vagy a szállást.

– A társasági programmal is folytatják a hagyományt?

– Igen, folytatjuk, amit elkezdtünk. Korábban is minden ilyen rendezvényen bemutattuk vidék egy borászatát – vagy ha az adott vidéken nem volt, akkor a környéken kerestünk tovább. Ez az idén is így lesz, a szekszárdi Bodri pincészet borait ismerhetik meg a részvevők, 7-8 féle várja őket a vacsora után.

– Kikre számítanak? Vagy kérdezhetem úgy is, hogy vannak-e olyanok, akik számára kötelező a részvétel?

– Az alapelvünk az, ami eddig is megvalósult, hogy a megyei elnököknek, alelnököknek, a felügyelő és etikai bizottságok elnökeinek a részvétele szinte kötelezőnek mondható. Nagyon szeretnénk azt is, hogy az Ifjúsági Állandó Bizottság tagjai minél nagyobb számban megjelennének. Ezért is kaptak a megyék kedvezményt a regisztrációkra. Az ifjú kollégák előadást is fognak tartani a megyei vezetőknek azzal kapcsolatban, hogy miért fontos a bizottság munkája, és kérik, hogy segítsék őket azzal, hogy delegálnak a bizottságba fiatal gyógyszerészeket.

– Az idén 75 éves a gyógyszertári asszisztensképzés. A programtervezetükből kiderül, hogy a vándorgyűlés keretében megemlékeznek erről is.

– Valóban, különleges, ünnepi része lesz a programnak, hogy megemlékezünk a képzés történetéről. Várjuk a MESZK elnökét és tagozatvezetőjét is.

– Nem először szervez a Békéshelp Kft. a vándorgyűlést…

– A Békéshelp Kft. célja minden esetben maradéktalanul megvalósítani a kamarai és a gyógyszerészi igényeket, amelyek egy rendezvény során felmerülhetnek. Minden bizonnyal a fő célt, hogy az elkövetkezendő időszak legfontosabb lépéseit meghatározzuk, teljesíteni fogja a konferencia.

Szeretettel várjuk kollégáinkat a XII. vándorgyűlésre!

A  Programtervezetet itt találja.

2018-2024 © MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA
hírlevél