A mindent szabad, ami nem tilos a rendszerváltozás idején vált sok ember jelszavává. Ma, amikor hivatásunk morális megújulása a tét, az eddigiektől gyökeresen eltérő szemléletmód kialakítására van szükség.
A múlt század utolsó évtizedének kezdetekor, az akkori rendszerváltozáshoz kapcsolódóan a napi közbeszéd részévé vált a mondás, miszerint mindent szabad, amit nem tilos. Ez a megközelítés akkor különösen az újjáéledő szabadságjogokhoz kapcsolódóan természetesnek tűnt és meghatározóvá vált. A pártállami diktatúra rendjének lebontása persze nem tartott lépést az emberek szabadságvágyának növekedésével, a tiltott gyümölcsök élvezeti ízét pedig csak fokozta, hogy azok sok esetben a hatalmi renddel és a fennálló szabályokkal szemben nyertek teret.
Ez a szemlélet jól emlékszünk nemcsak a régóta áhított szabadságjogokhoz kapcsolódóan vált elfogadottá, hanem az élet számtalan területén is megjelent, majd tovább fejlődött, amikor a mindent szabad, csak rajta ne kapjanak szlogen az ügyeskedés és az önérdek-érvényesítés jelszavává válhatott. Sőt, ez a szemlélet azokra is ráragadt, akiknek a feladata lett volna, hogy a jogalkotás keretei között szabják meg az együttélés új szabályait.
Számos történet kering ma is a tudatosan lyukasra sikeredett jogszabályokról, amelyek a mindennapokban igazolták József Attila híres verssorait: s láttam, a törvény szövedéke / mindig fölfeslik valahol. Ha pedig a jogalkotás időnként cinkelt lapokkal folyt, ehhez igazodott a jogalkalmazás a hatósági tevékenység és a napi gyakorlat is. Az eredeti tőkefelhalmozás magyarországi folyamatában kart karba öltve folyt a lyukas jogszabályok gyártása és a szabályszegő magatartás: a normakerülés normává vált. Ez a folyamat ma már jól láthatóan súlyos társadalmi és morális válsághoz vezetett.