Fazekas Sándor, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének, valamint a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetségének társelnöke, országgyűlési képviselő, köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy az elmúlt nyolc év romokat hagy maga után az egészségügyben és a gyógyszerészetben. Pusztai Dezső, a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetségének elnöke szerint az egészségügyben nem volt rendszerváltás, ennek mielőbb meg kell történnie. A jelenlegi struktúra így nem tartható fenn, a rendszer ennyi pénzből nem finanszírozható. Látni kell, hogy az egészségügybe befektetett pénz társadalmi szinten és a gazdasági szférában is kimutathatóan megtérül. Pusztai Dezső úgy vélte, hogy az egészségügyben egyszerre van jelen a teljes gazdasági és a teljes morális válság.

Hankó Zoltán az MGYK alelnöke, az „Állam szerepe a gyógyszerellátásban” című előadását azzal kezdte, hogy a gyógyszerészetnek mint hivatásnak akkor van értelme, ha az a beteget szolgálja. A kamarának az érdekvédelemben meghatározott értékek képviseletét is vállalnia kell, az állam pedig akkor tölti be a szerepét, ha a gyógyszerellátásban olyan peremfeltételeket biztosít, amelyben érvényesülhet, hogy a „legfőbb érték a beteg üdve”. Mint mondta, a gyógyszerellátás az egészségügy része, ezért közszolgáltatásként kell funkcionálnia, a közszolgáltatásoknak pedig a közjót kell szolgálni. A gyógyszerellátásban érvényesülnie kell a szolidaritás, az igazságosság és a szubszidiaritás elvének. A gyógyszerellátás akkor jó, ha biztonságos, hatékony és igazságos. Ezért az államot alkotmányos felelősség terheli, melyet a gyógyszerellátás szereplőivel megosztva kell viselnie. Az alelnök bemutatta, hogy a fenti elvekből fakadóan milyen gyógyszerpolitikai célok fogalmazhatók meg és ezek érvényesítéséhez az államnak mely pontokon kell beavatkozni. Hozzátette: a liberalizáció következtében a korábbi háromszereplős modellt felváltotta a tulajdonos-profitközpontú liberalizált modell, amelyben a profitérdek dominál, az objektív betegérdekek pedig háttérbe szorulnak. A gyógyszerellátás ma idegen testként működik az egészségügyben. Konkrét példákkal bizonyította, hogy a liberalizáció hivatalos célkitűzései hamis ideológia mentén kerültek megfogalmazásra és a konkrét intézkedések hibásak voltak, vagy a várttal ellentétes hatást váltottak ki. A szakma azoknak a gyógyszerpolitikai céloknak az érvényesítését várja el az új kormánytól, amelyek a fenti elvek figyelembe vételével helyreállítják a gyógyszerellátás rendjét. „Gazdaságilag, szakmailag és etikailag is kiegyensúlyozott rendszerre van szükség” - hangsúlyozta Hankó Zoltán.

Torma Árpád, a Magyar Gyógyszerészi Kamara közgazdasági szakértője előadásában igazolta, hogy a gyógyszerellátásban elindult kedvezőtlen folyamatok hátterében súlyos gazdasági tényezők is meghúzódnak. Az előadó foglalkozott a gyógyszerforgalom és a patikai árrés változásával. Igazolta, hogy ágazati átlagban egy gyógyszertár reálértéken egyharmaddal kevesebb árrésből kénytelen gazdálkodni a három évvel ezelőttihez képest. Az államigazgatásból származó hivatalos adatok igazolják, hogy a veszteséges gyógyszertárak száma a liberalizáció óta folyamatosan növekszik: 2008-ban a főtevékenységként gyógyszer-kiskereskedelmi tevékenységet folytató veszteséges vállalkozások száma 557-re nőtt. Ezzel párhuzamosan a kistelepülési kisforgalmú gyógyszertárak működési célú támogatása jelentősen csökkent: míg 2008-ban még 835 millió forint tényleges kifizetésre került sor, addig 2010-ben ez az összeg már alig éri el a 220 milliót. A gyógyszertárakban foglalkoztatott szaklétszám növekedési üteme a felét sem teszi ki a gyógyszertárszám-növekedésnek, ugyanakkor a kisegítőként foglalkoztatottak növekedési aránya ennek a kétszerese. A rendelkezésünkre álló fordulónapi készletadatok elemzéséből kitűnik, hogy az új létesítésű gyógyszertárakat döntően külső forrásból finanszírozzák, és ez egybevág a gyógyszer-kiskereskedelem növekvő eladósodásáról szóló nagykereskedelmi híradásokkal.

Buchholcz Gyula a Magyar Gyógyszerészi Kamara Intézeti Gyógyszerészeti Állandó Bizottságának elnöke előadásában leszögezte: az egészségügyi hatóságoknak és a kórházak vezetésének be kell vonnia a kórházi gyógyszerészeket minden gyógyszerrel kapcsolatos mozzanatba. Szerinte Magyarországon a kórházi gyógyszerészetet hiányszakmává kellene nyilvánítani, és a munkaerő-piaci változásokra reagáló, kórházi szakirányú képzéseket kellene indítani. Ahhoz, hogy a kórházi gyógyszerészek száma elérje az európai átlagot, legalább 160 fő plusz kórházi gyógyszerészre lenne szükség. Buchholcz utalt a FIP 2008-as Bázeli Nyilatkozatára, amely kimondja, a kórházi gyógyszerészet célja a betegeknek a gyógyszerek igazságos, biztonságos, hatásos, megfelelő és költséghatékony alkalmazásának biztosítása.

Horváth Tamás MGYK elnök „Kármentés két év ámokfutás és két év helyben járás után” című előadásában kifejtette, hogy a 2006-os liberalizáció nem csak erőteljes forráskivonással járt, hanem ellehetetlenítette a szakmai érdekvédelmet, elvette a gyógyszerészi szakmai kompetenciákat, megrendítette a gyógyszerész tulajdonosi pozícióját, beindította a merkantil modell elemeit úgy, hogy a szakmai és a nemzeti tulajdonosokat kiszorította a piacról. A 2008-ban és 2009-ben a kamara fő célja a kármentesítés volt. Kisebb részeredmények után 2010-ben egy új rendszer igényét fogalmazza meg a szakma. Ennek új alapelvekre kell épülnie: a gyógyszerellátást az egészségügyi közszolgáltatás részeként kell definiálni. A gyógyszerellátásban érvényesülnie kell a biztonságnak (gyógyszer- és betegbiztonság valamint ellátásbiztonság), a minőségnek (szolgáltatásminőség, szolgálati rend, betegorientált szolgáltatások) és a hatékonyságnak (költséghatékony működés, a társadalmi összköltség-optimum érdekében).

Az elhangzott előadásokat követő diszkusszióban Fazekas Sándor nagyon hasznosnak ítélte a konferenciát, amely sok impulzussal szolgált a jogalkotáshoz, Brezanóczy Ferenc pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelen költségvetési viszonyok között is érdemi beavatkozás lehetőségét teremti meg az alapok rendbetétele, a stabilizálás és az etikai normák helyreállítása. A konferenciát Oberfrank Ferenc volt OEP főigazgató, az 1998-2002 közötti kormány egyik vezető tisztségviselője értékelte. Mint mondta, tíz évvel ezelőtt a hivatásrend még nem volt képes arra, hogy ilyen lényegre törően mutassa be a szakma helyzetét, álláspontját érvekre alapozva fejtse ki és saját érdekét a társadalom és a politika számára is akceptálható értékekre alapozva képviselje. Az eredményességhez társadalmi és politikai szövetségesekre is szükség van; ehhez a lehetőségeiket a szervezők a kamara rendelkezésére bocsátják.