Minden gyógyszerésznek helye lehet a kamarai testületekben, de csak akkor vállaljon pozíciót, ha azonosulni tud a gyógyszerészet szakmai, anyagi és erkölcsi rehabilitációjára irányuló kamarai célokkal – tartja dr. Hankó Zoltán elnök, akit egyebek mellett a területi szervezetekben hamarosan induló választások kapcsán az elmúlt négy év kamarai munkájáról kérdeztük.

– Lassan a négyéves választási ciklus végéhez közelednek, itt az ideje tehát a számvetésnek. Kezdjük azonban egy kicsit korábbról!  Ön már tulajdonképpen 2007 körül a Jövőkép és kompetencia munkabizottság keretében elkezdte kamarai munkáját. Miért volt akkor erre szükség?

– A liberalizációs törvények parlamenti végszavazása után négy nappal, 2006. november 25-én választottak alelnökké, majd a 2007. januárban hatályba lépett új kamarai törvény miatt pár hónapon belül ismét teljes kamarai tisztújítást kellett tartani. Ekkor újra alelnök lettem. Ez után kezdeményeztem öt szervezetközi munkabizottság megalakítását, melyek közül az egyiknek a kompetenciarendezési program, egy másiknak a szakmai jövőkép megalkotása lett a feladata. Ezt a két munkabizottságot később összevontuk. Végül az öt munkabizottság tevékenysége kiüresedett, de ebben a munkában igazolódtak vissza azok az irányok, amelyek mentén a kamara a főbb szakmapolitikai célokat megfogalmazta. Hogy miért volt erre szükség? Egyrészt ez idő tájt a liberalizáció miatt a szakmában nagy volt a félelem, a kamarában pedig a tanácstalanság. Másrészt ismert a mondás, hogy „semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart”. Ha ezen változtatni akartunk, márpedig akartunk, abba kellett hagyni a sebek nyalogatását, és el kellett kezdeni konkrét programok kidolgozását. Ekkor hirdettük meg célként a liberalizáció leállítását és visszafordítását, a gyógyszertárak gazdasági működőképességének helyreállítását, a kompetenciarendezést és a köztestületiség helyreállítását.

– Azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán… Kaptak-e visszajelzéseket arra vonatkozólag, hogy helyesek voltak-e az akkori célkitűzéseik, jó irányba indultak-e el?

– Eleinte nagyon kevesen hitték, hogy mindez megvalósulhat, de sokan álltak ki mellettünk. Ez egyértelmű visszajelzés volt arra, hogy az irány jó és a gyógyszerészek támogatni fogják. Másrészt a kezdet kezdetétől egyértelműek voltak azok az elvi alapok is, amire építhetünk: a gyógyszerészet az egészségügy része és akkor láthatja el jól a feladatait, ha a gyógyszerészek szakmai és egzisztenciális önállósága biztosított. Tisztán kell látni, hogy mi a gyógyszerellátás valódi célja, mi a gyógyszertár funkciója és mi benne a gyógyszerész feladata. A liberalizált struktúra megálmodói minden mást figyelembe vettek, csak ezeket nem. Úgy is fogalmazhatnék, hogy rossz értelmezési keretben próbálták a problémákat megoldani. Aztán ahogy mentünk előre és elkezdtek csordogálni az eredmények, egyre többen hittek a kamarai munka értelmében. Más kérdés, hogy egyre több lett az ellenségünk is, de ez így természetes. És bár még ma is vannak bizonytalankodó gyógyszerészek, ma már a változásokat sokan természetesnek tartják, sőt gyorsabban mennének előre, mint ahogy lehetséges – és ez így jó.

– Nemrégiben a Gyógyszerészi Hírlapban, egy kiadványban és a kamarai honlapon is olvashattak az érdeklődők az elért eredményekről. Ezért most csak arra kérem, foglalja össze, hogy milyen területeken értek el sikereket az elmúlt években!

– Az utóbbi hónapokban sok területi szervezet vezetője kérte, foglaljuk össze, hogy mit csináltunk és mire jutottunk. Ez a kérés az elnökség tagjaiban is megfogalmazódott. A kérésnek eleget tettünk – ebben elsősorban Gutay Tibor és Erős István professzor úr volt segítségemre – és címszavakban összefoglaltuk a legutóbbi évek változásait és eredményeit. Ez nem volt előzmény nélküli, mert tavaly tavasszal, a kormánnyal megújított együttműködési megállapodás megkötése előtti hónapokban egy kétnapos elnökségi ülésen, majd a sümegi vándorgyűlésen már elvégeztük a helyzetértékelést, azt követően pedig megalkottuk az új 12 pontot. Ezzel együtt most jó érzés együtt látni mindazt, ami az elmúlt években történt.

Az összefoglaló két változatban készült el. Az egyiket Gutay Tibor szignálta és elsősorban a kamarai tagok által leggyakrabban feltett kérdések köré csoportosítva mutatja be főbb vonalakban a történteket. Ez jelent meg a Gyógyszerészi Hírlap július-augusztusi számának két középső oldalán. A másik a sümegi vándorgyűlés tematikája mentén összegzi az eredményeket. Ebben külön csoportosítottuk a gyógyszerellátás struktúrájában bekövetkezett változásokat, a szakmai és kompetencia-kérdéseket, a gazdasági eredményeket, valamint a kamara köztestületi munkáját. Ez elsősorban a kamarai vezetőknek szóló összegzés, amelyet minden területi szervezet elnökének eljuttattunk azzal, hogy belátása szerint terjessze vezetőtársai és szervezetének tagjai körében. A liberalizáció visszafordításra került – talán egyedüliként a világban –, a gyógyszertárak működőképessége folyamatosan javul, a kompetenciarendezés programja eredményes és a kamara újra köztestületként működik. A gyógyszerészetnek újra van jövője.

– A felsorolt eredmények mellett több területen még folyamatban vannak a változások. Ezek további sorsa nyilván függ a választás eredményétől… Melyek azok a területek, amelyeken komoly feladatok várnak a kamarára, illetve a továbbiakra nézve milyen terveik vannak?

– Azt gondolom, hogy a gyógyszerellátás struktúráját illetően a legnagyobb léptékű változásoknak lényegében a végére értünk, persze a gyakorlati tapasztalatok függvényében a struktúrát és a gyógyszerellátás közvetlen környezetét illetően is a finomhangolásra mindig készen kell állni. A legközvetlenebb feladat a tulajdonosi program végig vitele és a fiatal gyógyszerészek helyzetbe hozása. A gazdasági környezet további javítása is folyamatos feladat. Az elmúlt évek megmutatták, hogy ez nagyon összetett kérdés: nemcsak a bevételekre, hanem a kiadásokra és a stabilitásra is figyelni kell. Az árrésen felüli bevételi források egy része a gyógyszerpiac többi szereplőjén keresztül, egy másik része tőlük függetlenül kerül a patikákhoz. Ez utóbbi források (ilyen pl. a generikus kompenzáció vagy a szolgáltatási díj) alkalmasak a hátrányosabb helyzetű gyógyszertárak preferálására és a többlet szakmai teljesítmény honorálására is. A gyógyszerészek és a gyógyszertárak kompetencia-fejlesztési programjához az egészségügyi integráció hatalmas kaput nyitott. Ezek a tendenciák és feladatok a kamara új 12 pontjában már jól körvonalazódnak. Ezt érdemes a továbbiakban is komolyan venni. Ezzel együtt azt látom, hogy az elkövetkező időszakban az országos és területi szintű kamarai munkában hangsúlyeltolódás várható. A szakmai érdekvédelem mellett egyre több olyan szakmai önkormányzati feladat is körvonalazódik, amely csak a területi szervezetek szintjén oldható meg eredményesen. Ahogy látom, erre sok területi szervezet már felkészült, de az önkormányzatiság kiteljesedése az új ciklusban vár majd rájuk. Ennek tudatában kell a tisztségviselőiket és a többi vezetőjüket megválasztani.

Egy mondatot az alkalmazott gyógyszerészekről is mondanom kell. A válságból kivezető úton a gyógyszertári vállalkozások stabilizálása prioritást kapott, beleértve az eladósodás csökkentését, a működésük stabilizálását és a készletgazdálkodási problémák kezelését is. Ez nem lehetett másként. Ezzel együtt – ahol csak lehetett – már eddig is igyekeztünk figyelembe venni az alkalmazott gyógyszerészek érdekeit, és a kompetencia-rendezés programja is több lehetőséget hordoz a számukra. Remélem, hogy az elkövetkező években még több figyelmet lehet fordítani az ő speciális helyzetükre is.

– A májusi küldöttközgyűlésen módosították az MGYK Alapszabályát a választási gyűlésekkel kapcsolatban. Miért volt erre szükség?

– Az elmúlt években a kamarai törvény választási eljárásokkal kapcsolatos szabályai szinte folyamatos mozgásban voltak. Ennek okait most már nem érdemes firtatni. A lényeg, hogy a legutolsó módosítás idén januárban lépett hatályba, s ennek figyelembe vételével kellett módosítani az alapszabály választásokkal kapcsolatos rendelkezéseit.

A változtatások egyik lényeges eleme, hogy több választási forma közül lehetett választani. Ilyen a választók egyidejű jelenlétét igénylő választói gyűlés, de a törvény szerint lehetőség van a választási időszak alkalmazására és az online szavazásra is. A gyógyszerészkamarán belül konszenzus alakult ki a tekintetben, hogy a személyes jelenlétet igénylő formát preferáljuk, hogy a választók megismerhessék azokat, akik a jelölést elfogadják, ők pedig bemutatkozhassanak a többiek előtt. Ezzel a számon kérhetőséget és a személyes felelősségvállalás fontosságát is demonstrálni akarjuk. A másik lényeges változás a kötelező részvételi arányra vonatkozik. A kamarai törvényben 2012-ben olyan szabály lépett életbe, amely a területi szervezet választói gyűlésén a tagok több mint felének, ennek eredménytelensége esetén több mint huszonöt százalékának a szavazását írta elő érvényességi kritériumként, a két választói gyűlés között pedig minimum 15 napnak kell eltelnie. A részvételi szabály legutóbb úgy módosult, hogy első alkalommal 25 százalékot meghaladó arány kell az érvényességhez, másodjára pedig a résztvevők számától függetlenül érvényes a választói gyűlés. Ugyanakkor a törvény arra is lehetőséget ad, hogy az alapszabályban a második választói gyűlésre ennél szigorúbb részvételi arányt írjunk elő. Ezzel a lehetőséggel éltünk, és a második választói gyűlésen tíz százalékot meghaladó részvételi arányt ír elő az alapszabály. Azt gondolom, hogy a kamara legitimációja miatt erre a szigorításra mindenképpen szükség van. Nem lenne jó, ha a területi szervezetekben több lenne pl. a megválasztott küldött, mint ahányan részt vesznek a választói gyűlésen. Másrészt a részvételi hajlandóság a gyógyszerészi kamarában hagyományosan magasabb a többi szakmai kamarához képest: négy évvel ezelőtt voltak olyan területi szervezetek is, ahol a választói közgyűléseken a tagság több mint a fele részt vett.

– Az előbb említett májusi küldöttközgyűlésen fogadták el az ún. „összeférhetetlenségi nyilatkozat” szövegét is, amelyet az újonnan megválasztásra kerülő vezető tisztségviselőknek kell majd tenniük. Erre miért volt szükség? Illetve úgy is kérdezhetem, hogy Ön szerint a szakmának milyen kamarai vezetőkre van szüksége?

– A megválasztott tisztségviselőknek kötelező „összeférhetetlenségi” nyilatkozat valójában nem az összeférhetetlenség létének vagy nemlétének a kiszűrését szolgálja, hanem egyfajta esküként értelmezhető, amit a megválasztott tisztségviselőknek a választóik előtt kell letenniük. Ez egyrészt arra vonatkozik, hogy a közösségi érdeket tekintik elsődlegesnek, minden feladatukat igyekeznek tisztességesen ellátni és ennek során a jogszabályi előírásokat és a kamarai rendelkezéseket be fogják tartani. Továbbá vállalják, hogy az alapszabályban rögzített célokat messzemenően figyelembe veszik. Nem lenne ugyanis jó, ha a kamarai tagok zsákbamacskát vásárolnának és később kiderülne, hogy megválasztott képviselőik nem őket szolgálják, illetve nem az alapszabályban rögzített célok érdekében dolgoznak. Jó lenne, ha ezt az esküt nemcsak az alapszabály szerinti tisztségviselők, hanem a megválasztott területi és országos küldötteknek is minél nagyobb hányada letenné.

– …ez mind szép, de mi van akkor, ha valaki nem ért egyet az alapszabályban foglalt célokkal, vagy nem a gyógyszerészek érdekét tekinti elsődlegesnek? Hogyan alakulna ez esetben az „értékvédő érdekvédelem”?

– Az alapszabály betartása mindenkinek kötelező, a módosításának pedig megvan az eljárásrendje. Egyébként az alapszabályban rögzített célokat néhány évvel ezelőtt a küldöttek kilencven százalék feletti aránnyal fogadták el, tehát nagy a legitimációs erejük. Azt gondolom, hogy nehéz lenne megmagyarázni, ha valaki kamarai tisztségviselőként mondjuk a szabad patikaalapításért, a többségi gyógyszerészi tulajdon vagy a gyógyszerészi kompetenciák fejlesztése ellen, esetleg más szerveződések érdekeinek védelméért szállna síkra. A liberalizációs vita Magyarországon eldőlt. A mai modell gazdaságilag racionálisabb, szakmailag biztonságosabb és etikailag érzékenyebb, mint az előzőek voltak. Hasonlóképpen evidencia, hogy a kamarának minden gyógyszerészi szakterület érdekképviseletét vállalnia kell. És az is egyértelmű, hogy a gyógyszerészeknek a betegérdeket kell elsődlegesnek tekinteniük, cserébe pedig – mint a középosztály tagjai – szakmailag és egzisztenciálisan önállóak lehetnek. Szeretném remélni, hogy idén már nem ismétlődnek meg az előző választások során néhány területi szervezetnél tapasztaltak, ahol nem gyógyszerész hálózat-tulajdonosok próbálták a saját delegáltjaikat a kamarai testületekbe bejuttatni. Volt, ahol láncszavazást készítettek elő, máshol pedig listára írták a nekik megfelelő névsort. Ne értsen félre: mindenkinek helye lehet a kamarai testületekben, de jogos elvárás, hogy csak akkor vállaljon pozíciót, ha azonosulni tud a gyógyszerészet szakmai, anyagi és erkölcsi rehabilitációjára irányuló kamarai célokkal, és ha vállalja a megnövekedett feladatokat.

B. ZS.